Stuber Andrea - Emma

Stuber Andrea naplója
2024. január 14.

Az Emmát láttam az Örkény Stúdióban tegnap. Semmi közelebbit nem tudtam erről a májusi bemutatóról, csak azt, hogy Kerekes Éva játssza magában – ez elég is a menéshez.
Hosszában ültünk a teremben két-két sorban egymással szemben, nézők. Zömmel középkorú vagy idősebb nők, férfi csak mutatóba egy-kettő. Az asszonyok mosollyal az arcukon nézték Kerekes Évát, ahogy mesélt Emmaként. A nagykátai gyerekkoráról, a pesti fiatalkoráról, a vágyairól, a 80-as évekbeli Felszab térről. Színesen beszélt, nevetgélősen, egyszerre kész és ott helyben született gondolatokkal, láttatóan. Könnyű volt rácsatlakozni és látni vele, amit lát. Ő maga is könnyen kapcsolódott a közönséghez, minden további nélkül megteremtve azt a helyzetet, amiben akár reagálhatunk is egymásra ő meg mi.
Fölötte a plafonon elkomoruló ég, vele komorult az egész történet, a női sors. Ahogyan lassan feltárultak a dolgok, miként lett bántalmazott feleség, és hová fajultak az események az áldatlan családi helyzetekben. Ügyesen találták ki az alkotók a fokozatosságot – több mint húsz mélyinterjú nyomán Dávid Attila írta és rendezte a monodrámát –, tapogatózhattunk kicsit a cselekményben, mire megtudtuk, mi történt és hová vezetett.
Amikor az előadás végén Kerekes Éva elhagyta a termet a fény felé, és bent nekünk sötét lett, egy nehéz női sóhaj hallatszott a nézőtéren. Ez volt az este záróakkordja.