Facebook Pixel

Munkás mindennapok

A Gyógyszerismertető Osztály, ahová Örkényt beosztották, nem tekintett vissza hosszú múltra, az orvosokat tájékoztató levelek ötlete – amely a visszaemlékezések szerint Örkény felettesétől, Vörösházy Lajostól származott – nagyjából egybeesett az író érkezésével. Az akkor újdonságnak számító, korabeli kifejezéssel élve „propagandaeszközt” Örkény egykori kollégája, dr. Kósa László így mutatta be a Pisti a gyógyszergyárban. Örkény István száműzetése című kötetében: „Mik is voltak ezek az úgynevezett orvosi levelek tulajdonképpen? Levelek, a szó szoros értelmében: küllemük és közvetlen hangvételük alapján egyaránt. Csak nem egyetlen példányban gépelték, hanem sok ezerben sokszorosították őket. Az új gyógyszer fontos jellemzőit, elsősorban az alkalmazás föltételeit, körülményeit ismertették, többnyire a klinikai vizsgálatokról szóló értékelés alapján. Mindezt nagyon röviden – legföljebb néhány oldal terjedelemben, figyelemfölkeltő módon és olvasmányosan. (…) Az Egisben vezetett kéziratnyilvántartás szerint Örkény sok gyógyszerről írt ilyen körlevelet, némelyikről többet is. A korabeli feljegyzések tanúsága szerint az Örkény szerzőségét feltüntető kéziratok a 138. és a 623. sorszámúak közé esnek.”

Orvosi körlevél
Orvosi körlevél


<<ELŐZŐ                      TOVÁBB>>





---
A 2023-ban alapításának 110. évfordulóját ünneplő Egis Gyógyszergyár Zrt. és az Örkény Színház kiállításán a vállalat és a színház közösen mutatja be azokat az éveket, amikor az író és a gyógyszergyár élete összefonódott. A kiállítás az Örkény Színházban 2023. április 5-től egy éven át, 2024. április 5-ig látható.
Online összeállításunkban további érdekességeket, idézeteket, kordokumentumokat teszünk közzé.

2023.04.05. 00:00

Örkény 20 - Aréna