Minden lélegzetvételünk hazugság
Szekeres Szabolcs - Dionüszosz Magazin
2023. 10. 15.
Ingmar Bergman legtöbb filmnovellájától és forgatókönyvétől különbözik a Suttogások, sikolyok. A szerző az utóbbiban a szokottnál alaposabb betekintést enged az olvasónak a filmcsináló, a rendező örök dilemmáiba. „Ha ez egyszer végre sikerülne egy igazi zivatart produkálnunk! Felidéznünk a súlyos, sajátos félhomályt. Az ablakban fellángoló villámokat. Istenem, csak egyszer!” (ford.: Csatlós János) Ha valaki nem látott még filmet a 2007-ben elhunyt svéd művésztől, akkor is közel teljes képet kaphat az életműről Bergman írásaiból. Az Örkény István Színház Stúdiójában Ördög Tamás rendezésében mutatták be a Suttogások és sikolyok című előadást. A három lánytestvér egyike útja végére ér. A család többi tagja kénytelen a tükörbe és végre egymásra nézni. A közelítési kísérleteket a borítékolható haláleset kényszeríti rájuk, és más körülmények között nem történnének meg. A nézőben mélyebben rögzülnek a tekintetek az elhangzó szövegnél, hiszen az alakítások a csendre és a gesztusokra alapoznak. A színészek kevés mozzanatból is képesek emlékezeteset alkotni.
A Suttogások és sikolyok egyértelműen az asszonyok drámája. A szebbik nem virulens képviselői jönnek és mennek. Halljuk hangjukat a folyosóról. A szoborszerű férfiak azonban ott vannak. Kiismerhetetlenül és mozdulatlanul, egyszerre csak a szobában állnak a teremtés koronái. Valamiképpen velünk maradnak, a nőkkel ellentétesen valójában rezzenéstelen arcok. A férfiak a kísértő múlt árnyai. Gyógyírt nem jelentenek, inkább feltépik a valamennyire behegedt sebeket.
Terhes Sándor a Doktor szerepében joviális úr, akinek tagadhatatlan szaktudása sem tud segíteni a haldokló testvéren, Ágnesen. Terhes olyan akár Dorn orvos Csehov Sirály című színművéből. Jóllakott az élettel és a nőkkel. A színész játszotta már a Krétakör felejthetetlen Siráj előadásában Dorn szerepét. Akkor laza és elegáns világfi volt, akinek a betegek gyógyítása nem számított, hiszen nagyvonalúan átsiklott a problémák felett. Most az Orvos jóval elhivatottabb, az elődjének minden könnyedsége hiányzik belőle. Hajlíthatatlan keménységében kétszer is megnézi a nőt, akit önmaga közelébe enged. Magabiztosan mondja, hogy mindig van valakije. Egyedül van, de sohasem magányos. A férjek a fantázia, a tudatalattiba kényszerített emlékek nyomai. Az érzékeny Vajda Milánra különösen igaz ez, hiszen Joakim egy felettébb véres öngyilkossági kísérlettel rögzült felesége, Mária tudatában, amelyről eldönthetetlen, hogy a nő vágyálma, vagy tényleg megtörtént a próbálkozás. Más a helyzet Csuja Imrével. Fredrik szereti nézni, ha élete párja, Karin gyenge, sőt élvezi, ha uralkodhat a boldogtalan asszonyon.
A haldokló kapaszkodik a világba, amelyet már nem élvezhet sokáig. A szeretett gyümölcs a párnája alá rejtve, de elfogyasztani nem marad idő, mert a szem még kíván, a megkínzott test már nem. Ágnes nem volt színtelen egyéniség. Festegetett és irogatott, de nem érdekelte, hogy mi marad utána. Férfi soha nem hatolt belé, és most a méhnyakrákkal küzd. Ágnes két testvérével ellentétben a saját sorsával megbékélt ember, ám a halál értelmetlenségét elfogadni ő sem tudja. Kiss-Végh Emőke megfeszülő teste akár a pusztába vetett szó. Ágnes mindenre felkészülve várja betegsége utolsó rohamait. Görcsbe rándul, majd kienged vékony alakja az élete végső teréül szolgáló ágyon. A búcsúzó tudja, hogy a nyugalmi időszakok ideiglenesek és drámaian rövidülnek, ráadásul az eddiginél élesebb fájdalmak törnek majd rá. Makacsul ellenáll, ameddig csak lehet. Senki sem válaszol a kiáltásaira és a sikolyaira. A többiek már nem tudnak áttörni magánya vastag üvegfalán. A haldokló fokozatosan adja fel a küzdelmet. Amikor a gondos, és érdek nélkül szerető Anna (Takács Nóra Diána), a szolgáló lezárja szemeit, és meztelenre vetkőzteti az ágyon a halottat, megtörténik a legszebb. A gyötrelmes haláltusa végére ért Ágnes gyönyörű és nem nélküli akár egy Madonna. A minden terhétől megszabadult test könnyűvé lett. Alig foglal helyet az ágyon. Verejtéktől csatakosan tapad a koponyára a haj. Hamuszürke az arc és kialvatlanságtól gyulladtak a szemek. Borotválatlan a szeméremdomb és vértől áztatott a tampon. Kiss-Végh megrendítő teste láttatni engedi, hogy az emberi élet legnagyobb eseménye a halál.
A Karint alakító Csákányi Eszter professzori szinten beszéli az előadás megkövetelte színpadi nyelvet. Csákányi előbb a szemrehányás, később a boldogtalanság életre kelt szobra. Karin arrogáns és agresszív. Az asszony lelkileg belerokkant a kielégítetlen vágyaiba. Az öngyilkossághoz gyáva. Minden lélegzetvételünk hazugság, ismételgeti kétségbeesésében, de nehéz őt sajnálni, mert inkább taszít, semmint felkelti az együttérzésünket. Amikor Mária Charles Dickens Pickwick klub című regényéből olvas fel, Karin hátat fordít testvérének. Azonban már a háta is fenyegeti Máriát. Különösen akkor, ha számítani lehet arra, hogy Karin esetleg megfordul. Először csak félig teszi ezt meg, ám vasvilla tekintete sejteti, hogy a másik úgyis hibázni fog. Szinte természetes, hogy ez végül be is következik. Bármi is a szituáció Karin alapvetően monológot mond. Elhibázottnak érzett élete minden keserűségét Máriára zúdítja. A testvérek elindulnak egymás felé, de félúton megállnak, mert az évek alatt felgyülemlett feszültség feloldhatatlan. Bíró Kriszta a tőle megszokottól eltérő karaktert jászik. Most nem intellektuális, és nem kívülálló. Mária a család elkényeztetett lánya, aki a cselekményidőre érzéki asszonnyá érett. Állandó és kiismerhetetlen mosoly bújkál a szája szélén. Ragadozóként csap le áldozataira a bájos nimfa. Mária hosszan húzkodja annak táskáját az Orvos kezéből, míg ráveszi, hogy a férfi maradjon vele. A haldoklás folyamata nem érinti meg. Illetlennek tartja még csak nézni is, nemhogy valamilyen szinten átélni. Mária alárendeltnek tűnik, ám változékony kapcsolata Karinnal, főleg annak utolsó motívuma arról tanúskodik, hogy önző és kegyetlen.
Paplanok között és hatalmas tükör előtt játszatja a végső küzdelmet Balázs Juli látványtervező. Az Örkény István Színház és a Dollár Papa Gyermekei formátumos produkciója az elmaradt közelítési kísérletekről, a folyamatosan halasztott simogatásokról szól. Egy idő után nincs mód pótolni a hiányzó figyelmet és szeretetet. Ördög Tamás tavalyi Bergman-rendezése, a Jelenetek a bábuk életéből az Örkény István Színház Stúdiójában jól határolt cselekményt mesélt. A mozaikosság, a szaggatott cselekmény azonban mintha közelebb állna a rendezőhöz, ezért a Suttogások és sikolyok a sikerültebb. Az utolsó pillanat kimerevített képe az előadás, amely után szétesik a família, de még egyszer megpróbálnak a családtagok közel(ebb) kerülni a másikhoz.
2023. 10. 15.
Ingmar Bergman legtöbb filmnovellájától és forgatókönyvétől különbözik a Suttogások, sikolyok. A szerző az utóbbiban a szokottnál alaposabb betekintést enged az olvasónak a filmcsináló, a rendező örök dilemmáiba. „Ha ez egyszer végre sikerülne egy igazi zivatart produkálnunk! Felidéznünk a súlyos, sajátos félhomályt. Az ablakban fellángoló villámokat. Istenem, csak egyszer!” (ford.: Csatlós János) Ha valaki nem látott még filmet a 2007-ben elhunyt svéd művésztől, akkor is közel teljes képet kaphat az életműről Bergman írásaiból. Az Örkény István Színház Stúdiójában Ördög Tamás rendezésében mutatták be a Suttogások és sikolyok című előadást. A három lánytestvér egyike útja végére ér. A család többi tagja kénytelen a tükörbe és végre egymásra nézni. A közelítési kísérleteket a borítékolható haláleset kényszeríti rájuk, és más körülmények között nem történnének meg. A nézőben mélyebben rögzülnek a tekintetek az elhangzó szövegnél, hiszen az alakítások a csendre és a gesztusokra alapoznak. A színészek kevés mozzanatból is képesek emlékezeteset alkotni.
A Suttogások és sikolyok egyértelműen az asszonyok drámája. A szebbik nem virulens képviselői jönnek és mennek. Halljuk hangjukat a folyosóról. A szoborszerű férfiak azonban ott vannak. Kiismerhetetlenül és mozdulatlanul, egyszerre csak a szobában állnak a teremtés koronái. Valamiképpen velünk maradnak, a nőkkel ellentétesen valójában rezzenéstelen arcok. A férfiak a kísértő múlt árnyai. Gyógyírt nem jelentenek, inkább feltépik a valamennyire behegedt sebeket.
Terhes Sándor a Doktor szerepében joviális úr, akinek tagadhatatlan szaktudása sem tud segíteni a haldokló testvéren, Ágnesen. Terhes olyan akár Dorn orvos Csehov Sirály című színművéből. Jóllakott az élettel és a nőkkel. A színész játszotta már a Krétakör felejthetetlen Siráj előadásában Dorn szerepét. Akkor laza és elegáns világfi volt, akinek a betegek gyógyítása nem számított, hiszen nagyvonalúan átsiklott a problémák felett. Most az Orvos jóval elhivatottabb, az elődjének minden könnyedsége hiányzik belőle. Hajlíthatatlan keménységében kétszer is megnézi a nőt, akit önmaga közelébe enged. Magabiztosan mondja, hogy mindig van valakije. Egyedül van, de sohasem magányos. A férjek a fantázia, a tudatalattiba kényszerített emlékek nyomai. Az érzékeny Vajda Milánra különösen igaz ez, hiszen Joakim egy felettébb véres öngyilkossági kísérlettel rögzült felesége, Mária tudatában, amelyről eldönthetetlen, hogy a nő vágyálma, vagy tényleg megtörtént a próbálkozás. Más a helyzet Csuja Imrével. Fredrik szereti nézni, ha élete párja, Karin gyenge, sőt élvezi, ha uralkodhat a boldogtalan asszonyon.
A haldokló kapaszkodik a világba, amelyet már nem élvezhet sokáig. A szeretett gyümölcs a párnája alá rejtve, de elfogyasztani nem marad idő, mert a szem még kíván, a megkínzott test már nem. Ágnes nem volt színtelen egyéniség. Festegetett és irogatott, de nem érdekelte, hogy mi marad utána. Férfi soha nem hatolt belé, és most a méhnyakrákkal küzd. Ágnes két testvérével ellentétben a saját sorsával megbékélt ember, ám a halál értelmetlenségét elfogadni ő sem tudja. Kiss-Végh Emőke megfeszülő teste akár a pusztába vetett szó. Ágnes mindenre felkészülve várja betegsége utolsó rohamait. Görcsbe rándul, majd kienged vékony alakja az élete végső teréül szolgáló ágyon. A búcsúzó tudja, hogy a nyugalmi időszakok ideiglenesek és drámaian rövidülnek, ráadásul az eddiginél élesebb fájdalmak törnek majd rá. Makacsul ellenáll, ameddig csak lehet. Senki sem válaszol a kiáltásaira és a sikolyaira. A többiek már nem tudnak áttörni magánya vastag üvegfalán. A haldokló fokozatosan adja fel a küzdelmet. Amikor a gondos, és érdek nélkül szerető Anna (Takács Nóra Diána), a szolgáló lezárja szemeit, és meztelenre vetkőzteti az ágyon a halottat, megtörténik a legszebb. A gyötrelmes haláltusa végére ért Ágnes gyönyörű és nem nélküli akár egy Madonna. A minden terhétől megszabadult test könnyűvé lett. Alig foglal helyet az ágyon. Verejtéktől csatakosan tapad a koponyára a haj. Hamuszürke az arc és kialvatlanságtól gyulladtak a szemek. Borotválatlan a szeméremdomb és vértől áztatott a tampon. Kiss-Végh megrendítő teste láttatni engedi, hogy az emberi élet legnagyobb eseménye a halál.
A Karint alakító Csákányi Eszter professzori szinten beszéli az előadás megkövetelte színpadi nyelvet. Csákányi előbb a szemrehányás, később a boldogtalanság életre kelt szobra. Karin arrogáns és agresszív. Az asszony lelkileg belerokkant a kielégítetlen vágyaiba. Az öngyilkossághoz gyáva. Minden lélegzetvételünk hazugság, ismételgeti kétségbeesésében, de nehéz őt sajnálni, mert inkább taszít, semmint felkelti az együttérzésünket. Amikor Mária Charles Dickens Pickwick klub című regényéből olvas fel, Karin hátat fordít testvérének. Azonban már a háta is fenyegeti Máriát. Különösen akkor, ha számítani lehet arra, hogy Karin esetleg megfordul. Először csak félig teszi ezt meg, ám vasvilla tekintete sejteti, hogy a másik úgyis hibázni fog. Szinte természetes, hogy ez végül be is következik. Bármi is a szituáció Karin alapvetően monológot mond. Elhibázottnak érzett élete minden keserűségét Máriára zúdítja. A testvérek elindulnak egymás felé, de félúton megállnak, mert az évek alatt felgyülemlett feszültség feloldhatatlan. Bíró Kriszta a tőle megszokottól eltérő karaktert jászik. Most nem intellektuális, és nem kívülálló. Mária a család elkényeztetett lánya, aki a cselekményidőre érzéki asszonnyá érett. Állandó és kiismerhetetlen mosoly bújkál a szája szélén. Ragadozóként csap le áldozataira a bájos nimfa. Mária hosszan húzkodja annak táskáját az Orvos kezéből, míg ráveszi, hogy a férfi maradjon vele. A haldoklás folyamata nem érinti meg. Illetlennek tartja még csak nézni is, nemhogy valamilyen szinten átélni. Mária alárendeltnek tűnik, ám változékony kapcsolata Karinnal, főleg annak utolsó motívuma arról tanúskodik, hogy önző és kegyetlen.
Paplanok között és hatalmas tükör előtt játszatja a végső küzdelmet Balázs Juli látványtervező. Az Örkény István Színház és a Dollár Papa Gyermekei formátumos produkciója az elmaradt közelítési kísérletekről, a folyamatosan halasztott simogatásokról szól. Egy idő után nincs mód pótolni a hiányzó figyelmet és szeretetet. Ördög Tamás tavalyi Bergman-rendezése, a Jelenetek a bábuk életéből az Örkény István Színház Stúdiójában jól határolt cselekményt mesélt. A mozaikosság, a szaggatott cselekmény azonban mintha közelebb állna a rendezőhöz, ezért a Suttogások és sikolyok a sikerültebb. Az utolsó pillanat kimerevített képe az előadás, amely után szétesik a família, de még egyszer megpróbálnak a családtagok közel(ebb) kerülni a másikhoz.
2023.10.15. 13:10
