Egy hálószobában
Jenei Péter, Pótszékfoglaló
2023. 11. 07.
A fekete tér közepén – a kétoldalt felállított nézőtér között – fehér lepedőbe vont ágy, rajta fehér huzatba bújtatott párnák és ágynemű. Az ágy mögötti falat teljes egészében tükör borítja. A szereplők mind fehérben vannak, kivéve a férfiak fekete öltönyét. A fekete-fehér egyhangúságot fenyegetően töri meg egyetlen vérpiros filctakaró az ágyon. Közben pedig folyamatosan és könyörtelenül üt egy óra valahol.
Ez a Suttogások és sikolyok színpadképe. Nincsen semmi cicoma, semmi fölösleges dísz. Végül is egy haldokló szobájában vagyunk. Illik ez a komorság a halál árnyékában. Mert ez az előadás erről szól:
„Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon.”
Az Örkény Színház mintha magára vette volna, hogy társadalmi párbeszédet indít a halál tabunak számító témakörében. Tavaly az Isten című produkcióval kezdte ezt a sorozatot, amelyben az eutanázia kérdését boncolgatták. Akkor azt a kritikát fogalmaztam meg ezzel az előadással kapcsolatban, hogy egy olyan témát állít be társadalmilag releváns és vitatott témának, amelyről valójában egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimális párbeszéd folyt a közéletben. Azóta ez megváltozott Karsai Dániel alkotmányjogász strasbourgi perével. De nemcsak az ellenzőiből heves érzelmeket kiváltó eutanázia, hanem maga a halál is tabunak számít a közbeszédben. Pedig ez az egy mindannyiunk életében közös pont. Egyáltalán nem mindegy, hogy az egyén és a társadalom egésze, annak különböző halmazai hogyan viszonyulnak az elmúláshoz.
A Suttogások és sikolyokban Ágnes (Kiss-Végh Emőke) haldoklik. De egyáltalán nem akar még meghalni, nem úgy, mint Kertész úr (a bemutatókor az előadásban Gálffi László játszotta a főszerepet, Pogány Judit később vette át tőle). Ágnes méhét a rák emészti fel, Kertész úrnak nincsen semmilyen egészségügyi problémája. Ágnes a nézők tekintetének kereszttüzében hal meg, Kertész úr pedig a saját lábán, biztos eredmény nélkül távozik a vitaest végén.
Ördög Tamás rendezése teljesen minimalista. Nincsenek különösebb látványelemek, a színpad teljesen le van csupaszítva, a fények is semlegesek, és a ketyegő órán kívül, amit a múltbeli jelenetek alatt nem hallunk, más hangeffektust sem alkalmaz. A rendezés csak a színészekre támaszkodik. A főszerepet Kiss-Végh Emőke, a Dollár Papa Gyermekei formáció másik fele alakítja. Mellette a jelentősebb független színházas múlttal rendelkező Csákányi Eszter, Terhes Sándor és az Örkény színészei, Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Csuja Imre és Vajda Milán szerepelnek. Csákányi Eszter és Bíró Kriszta a főszereplő két nővérét, Karint és Máriát, Takács Nóra Diána a család régi szobalányát, Annát, Terhes Sándor a doktort, aki kivizsgálni jön Ágnest, Csuja Imre és Vajda Milán pedig a két idősebb nővér férjét alakítja.
Kiss-Végh Emőke és a másik három nő játéka annyira egymásra van hangolva, mintha évek óta játszanának együtt.
Valójában négyük összjátéka az, ami a Suttogások és sikolyok másfél órás előadását olyan energiával tölti fel, amire a néző nem tud másként reagálni, csak feszülten figyelni. Pedig Kiss-Végh Emőke végig az ágyban fekszik, az előadás majdnem felében ráadásul már holtan. És a nővérek is csak kivételes esetekben érnek egymáshoz, mintha a beszélgetésnél is jobban tartanának a másik érintésétől.
A három nővér nem igazán szereti egymást. Ez már Ágnes első monológjából is kiderül. Kicsit érthetetlen is, hogy ha ennyire rossz köztük a viszony, akkor miért van ott a másik két testvér a harmadik halálos ágyánál, miközben minden porcikájuk arról üzen, hogy bárhol máshol szívesebben lennének. Egyedül a szolgáló, Anna karakterén nem érződik ez távolságtartás. Bár több éve szolgál a családnál, mégsem tartozik közéjük, ilyen szempontból ő egy kívülálló. Amit Ágnesen kívül a többiek éreztetnek is vele.
Az előadásban az elmúlás érzetét nem csak Ágnes haláltusája váltja ki. A kapcsolatok, legyenek akár testvériek, akár házastársiak, ugyanúgy hűlnek ki. Egyik nővér sem akar már közeledni a férjéhez, és egymáshoz sem. Ágnes halálakor sikerül megnyílniuk egymásnak, de akkor is csak réges-régi vádakat vágnak egymás fejéhez a megbékélésre vajmi kevés teret hagyva. A távolság szinte minden szereplő viszonyában áthidalhatatlan szakadékot jelent. Ez alól csak Ágnes és Anna kapcsolata kivétel, ami már az alá- fölérendeltségi viszonyt is megszünteti közöttük. Takács Nóra Diána mindenkivel szemben alázatos szolgálót formál meg, de igazán megnyílni csak a haldokló Ágnes mellett tud, akire szinte a saját lányaként – lánya pótlékaként –tekint.
A Suttogások és sikolyokban így a szeretet és a kötelesség kettősségét látjuk. A kelletlen kötelességgel szemben az odaadó szeretet az, ami elviselhetővé teheti a túlvilágra történő átlépést. De ennek is éppúgy határt kell szabni, ahogy Anna sem teljesíti Ágnes utolsó utáni kívánságát. Mert hiába a legszeretőbb közösség, ha igaz a közhely, hogy: „egyedül halunk meg.”
2023. 11. 07.
A fekete tér közepén – a kétoldalt felállított nézőtér között – fehér lepedőbe vont ágy, rajta fehér huzatba bújtatott párnák és ágynemű. Az ágy mögötti falat teljes egészében tükör borítja. A szereplők mind fehérben vannak, kivéve a férfiak fekete öltönyét. A fekete-fehér egyhangúságot fenyegetően töri meg egyetlen vérpiros filctakaró az ágyon. Közben pedig folyamatosan és könyörtelenül üt egy óra valahol.
Ez a Suttogások és sikolyok színpadképe. Nincsen semmi cicoma, semmi fölösleges dísz. Végül is egy haldokló szobájában vagyunk. Illik ez a komorság a halál árnyékában. Mert ez az előadás erről szól:
„Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon.”
Az Örkény Színház mintha magára vette volna, hogy társadalmi párbeszédet indít a halál tabunak számító témakörében. Tavaly az Isten című produkcióval kezdte ezt a sorozatot, amelyben az eutanázia kérdését boncolgatták. Akkor azt a kritikát fogalmaztam meg ezzel az előadással kapcsolatban, hogy egy olyan témát állít be társadalmilag releváns és vitatott témának, amelyről valójában egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimális párbeszéd folyt a közéletben. Azóta ez megváltozott Karsai Dániel alkotmányjogász strasbourgi perével. De nemcsak az ellenzőiből heves érzelmeket kiváltó eutanázia, hanem maga a halál is tabunak számít a közbeszédben. Pedig ez az egy mindannyiunk életében közös pont. Egyáltalán nem mindegy, hogy az egyén és a társadalom egésze, annak különböző halmazai hogyan viszonyulnak az elmúláshoz.
A Suttogások és sikolyokban Ágnes (Kiss-Végh Emőke) haldoklik. De egyáltalán nem akar még meghalni, nem úgy, mint Kertész úr (a bemutatókor az előadásban Gálffi László játszotta a főszerepet, Pogány Judit később vette át tőle). Ágnes méhét a rák emészti fel, Kertész úrnak nincsen semmilyen egészségügyi problémája. Ágnes a nézők tekintetének kereszttüzében hal meg, Kertész úr pedig a saját lábán, biztos eredmény nélkül távozik a vitaest végén.
Ördög Tamás rendezése teljesen minimalista. Nincsenek különösebb látványelemek, a színpad teljesen le van csupaszítva, a fények is semlegesek, és a ketyegő órán kívül, amit a múltbeli jelenetek alatt nem hallunk, más hangeffektust sem alkalmaz. A rendezés csak a színészekre támaszkodik. A főszerepet Kiss-Végh Emőke, a Dollár Papa Gyermekei formáció másik fele alakítja. Mellette a jelentősebb független színházas múlttal rendelkező Csákányi Eszter, Terhes Sándor és az Örkény színészei, Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Csuja Imre és Vajda Milán szerepelnek. Csákányi Eszter és Bíró Kriszta a főszereplő két nővérét, Karint és Máriát, Takács Nóra Diána a család régi szobalányát, Annát, Terhes Sándor a doktort, aki kivizsgálni jön Ágnest, Csuja Imre és Vajda Milán pedig a két idősebb nővér férjét alakítja.
Kiss-Végh Emőke és a másik három nő játéka annyira egymásra van hangolva, mintha évek óta játszanának együtt.
Valójában négyük összjátéka az, ami a Suttogások és sikolyok másfél órás előadását olyan energiával tölti fel, amire a néző nem tud másként reagálni, csak feszülten figyelni. Pedig Kiss-Végh Emőke végig az ágyban fekszik, az előadás majdnem felében ráadásul már holtan. És a nővérek is csak kivételes esetekben érnek egymáshoz, mintha a beszélgetésnél is jobban tartanának a másik érintésétől.
A három nővér nem igazán szereti egymást. Ez már Ágnes első monológjából is kiderül. Kicsit érthetetlen is, hogy ha ennyire rossz köztük a viszony, akkor miért van ott a másik két testvér a harmadik halálos ágyánál, miközben minden porcikájuk arról üzen, hogy bárhol máshol szívesebben lennének. Egyedül a szolgáló, Anna karakterén nem érződik ez távolságtartás. Bár több éve szolgál a családnál, mégsem tartozik közéjük, ilyen szempontból ő egy kívülálló. Amit Ágnesen kívül a többiek éreztetnek is vele.
Az előadásban az elmúlás érzetét nem csak Ágnes haláltusája váltja ki. A kapcsolatok, legyenek akár testvériek, akár házastársiak, ugyanúgy hűlnek ki. Egyik nővér sem akar már közeledni a férjéhez, és egymáshoz sem. Ágnes halálakor sikerül megnyílniuk egymásnak, de akkor is csak réges-régi vádakat vágnak egymás fejéhez a megbékélésre vajmi kevés teret hagyva. A távolság szinte minden szereplő viszonyában áthidalhatatlan szakadékot jelent. Ez alól csak Ágnes és Anna kapcsolata kivétel, ami már az alá- fölérendeltségi viszonyt is megszünteti közöttük. Takács Nóra Diána mindenkivel szemben alázatos szolgálót formál meg, de igazán megnyílni csak a haldokló Ágnes mellett tud, akire szinte a saját lányaként – lánya pótlékaként –tekint.
A Suttogások és sikolyokban így a szeretet és a kötelesség kettősségét látjuk. A kelletlen kötelességgel szemben az odaadó szeretet az, ami elviselhetővé teheti a túlvilágra történő átlépést. De ennek is éppúgy határt kell szabni, ahogy Anna sem teljesíti Ágnes utolsó utáni kívánságát. Mert hiába a legszeretőbb közösség, ha igaz a közhely, hogy: „egyedül halunk meg.”
2023.11.07. 10:45
