Ha látszólag megvan mindened, akkor is lehetsz depressziós
Az Örkény István Színház 2017/2018-as évadának utolsó premierje megmutatja, hogy lesz a mezei megfelelési kényszerből neurózis. A Stúdióban Sylvia Plath Az üvegbúráját dolgozták fel.
Sylvia Plath a 20. század egyik legtragikusabb szerzője. Egyetlen regénye, az 1963-as Az üvegbúra megjelenése után egy hónappal londoni lakásában megnyitotta a gázcsapot és öngyilkos lett konyhájában.
A regény első változata egyébként az Egy öngyilkosság naplója (Diary of a Suicide) munkacímen futott, ez talán személyesebb, és még közelebb visz az írónő személyiségéhez. Az üvegburára amúgy is egy részben önéletrajzi ihletettségű mű, Plath nem is akarta saját nevén megjelentetni a könyvet (Victoria Lucas szerepelt a regény első két kiadásán), azt szerette volna, ha csak édesanyja halála után kerül rá a neve, hogy az ne ismerjen rá a hasonlóságokra.
Az üvegbúra ugyanis az útkeresés regénye, egy fiatal lány megpróbáltatásairól, aki a kamaszlétből a felnőttkorba átlépve még nem érzi pontosan, hogy milyen irányt kéne vennie az életének. A főhőse Esther Greenwood, aki egy menő New York-i divatlap fizetett gyakornoka lesz, és hiába érik egymást a bulik, a divatbemutatók, a fotózások, ismerkedik híres és fontos emberekkel, a nagyvárosi élet egyre jobban eltelíti, nyomasztja, így aztán a megfelelési kényszerbe belebetegedve hazaköltözik anyjához egy vidéki kisvárosba. Itt csak még tovább mélyül depressziója, megpróbálja magát megölni, majd elmegyógyintézetbe kerül, ahol elektrosokk-terápián is átesik.
Ezen események Plath-tal a valóságban is megtörténtek és bár ezek után úgy tűnt, rendbe jött (sőt terápiás célzattal elkészítette Az üvegbúrát), az angol költővel, Ted Hughes-zal való házassága kellőképpen hektikus és zaklatott volt ahhoz, hogy a kritikára mélységesen érzékeny, pesszimista Plath végül véget vetett életének. Az öngyilkossághoz számos történés vezetett, közrejátszott benne egy vetélés, férje vállalt félrelépése, illetve az is, hogy Hughes Az üvegbúrához írt előszava valamiért nem került végül nyomtatásba).
Regénye, amely egy 19 éves lány pszichés leépülésének, majd öngyilkossági kísérletének és gyógyulásának története, kezdetben nem kapott jó recenziókat, sokan csak J.D. Sallinger műveinek (pl. Zabhegyező) feminista átiratának tartották. Ennek ellenére a második világháború utáni amerikai irodalom egyik legolvasottabb regénye lett.
A történet ma is letaglózó, nem véletlen, hogy az Örkény Színházban úgy döntöttek, színpadra állítják, hiszen aktualitása most is van, sőt, talán még relevánsabb egy olyan világban, ahol az ember úton útfélen azzal találkozik, hogyan valósítsa meg önmagát, legyen kreatív. Ilyen közegben ugyanis egyre könnyebb önbizalomhiányosan létezni, és kicsit belehalni a társadalom támasztotta követelményekbe. A regény másik olvasata a patriarchális társadalom kritikájaként is megfogható, amely az elmúlt egy év zaklatási botrányai és a női szerepek átalakulása kapcsán ugyancsak hangsúlyos téma.
Mindezen rétegek árnyalására tökéletes választás volt Zsigmond Emőke, aki remekül játsza el Esthert, a wannabe írót, az önreflexív naívát, a megaláztatott gyakornokot, a széttöredezett lelkületű útkereső fiatal felnőttet, és a démonaival küzdő neurotikust is. Emellett a nővé válás összes stációját is végigéljük vele, annak minden nehéz kérdésével és dilemmájával.
A mű metaforikus címéhez, Az üvegburához remekül passzol a minimalista dizájnú díszlet is, amelynek paranoid módon minden négyzetcentiméterét végigjátssza színésztársaival, Kókai Tündével, aki hol femme fatale barátnőjét, hol aggódó anyját, máskor pedig irritáló évfolyamtársát alakítja; valamint Dóra Bélával, aki egyszer udvarló a Yale-ről, máskor New York-i bonviván, vagy csak egyszerű biodíszlet. A térszerkezet jól adja vissza azt a fojtogató környezetet, amit Plath szorongással teli sorai indokolnak, és ugyan időbe telik, de a néző is az üvegbúra alatt érezheti magát, ahogy a főhősnő.
A darab a tétovázásról is szól, jól írja le az önismereti útkeresés buktatóit, és a ráismerésről, hogy a boldogságot nem az adja, hogy aláfekszünk a társadalmi konvencióknak. Szomorú párhuzam, hogy bár Sylvia Plath bármennyire is fogalmazza meg ezt az üzenetet Az üvegbúrában, saját életében nem azonosította a jelenséget. Fiatal korára hiába szerzett menő ösztöndíjakat, abszolút üdvöskének számított az egyetemen, sikeres résztvevője lett egy gyakornoki programnak, lett férje, két gyermeke, kétségeit nem tudta legyőzni.
A darab azonban túlmutat egy neurotikus nő vergődésein, Esther történetén keresztül reflektál jelenünk ránk kényszerített szabályaira. A fiatal színészek pedig lubickolnak benne, Az üvegbúra méltó lezárása az Örkény 2017-/2018-as szezonjának.
Zoom.hu, Muchichka László írása
1970.01.01. 01:00
