
A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos. Egy trónfosztott dinasztia feje, Beatrix, tűzön-vízen keresztül próbálja visszajuttatni családját a hatalomba. Ehhez egyetlen eszköz van a kezében: féltve őrzött lánya, Alexandra. Őt kell hozzáadni Albert herceghez, a Monarchia trónörököséhez. Albert azonban nem érdeklődik, és Beatrix okos asszonyként pontosan tudja: a férfi figyelmét egy nőre igazán csak egy másik férfi figyelme tudja felhívni.
„Egy uralkodó sohasem mondhat le. Trónjától megfosztani lehet, uralkodói jogait megvonni tőle lehet. Ez rendben van. Mert ez merő erőszak. De ez nem kötelezi arra, hogy elismerje: elvesztette uralkodói jogait. Engedhet az erőszaknak, attól függően, milyen időben és milyen körülmények közé kerül, de lemondani soha, soha, soha! És ha mindannyiunknak pusztulnia kell is, akad még Habsburg elegendő.”
Bourbon-Pármai Zita, az utolsó magyar királyné
Az előadásban részlet hangzik el Fekete Sándor Így élt Napóleon című könyvéből.
Az előadás Molnár Ferenc örököseinek engedélyével jött létre. www.hofra.hu
Az előadást három részben játsszuk, hossza kb. 2 óra 45 perc.
12 éven felüli nézőinknek
Időpontok
(1075 Budapest Madách tér 6.)