A Sötétben Látó Tündér

A Sötétben Látó Tündér

Mesebeszéd
Magyar népmesék motívumainak felhasználásával írta: Bagossy László
Bemutató dátuma: 2005.11.19.

Plakát

terv: Bagossy Levente

„Most elmondom, hogyan születnek a tündérek. A tündérek úgy születnek, hogy minden hetvenhetedik esztendőben, tavaszi reggelen, mikor az erdők alján illatozik a medvehagyma, a szerelmes tündérfiúk meg a szerelmes tündérlányok kirepülnek a tisztásokra, átkarolják egymást és csókolózni kezdenek szépen. Na, erre aztán minden hetvenhetedik esztendőben gyönyörű szappanbuborékok szoktak hullani az égből - ezekben a szappanbuborékokban érkeznek a világra a tündérgyerekek. Hogy ki a csuda eregeti őket, a Jóisten vagy valaki más, azt senki se tudja. Én is már csak arra emlékszem, hogy javában szállingózok lefelé az égből, és a többi testvéreimmel együtt próbálok megkapaszkodni szépséges tündéranyám hajában vagy szépséges tündérapám fülében. Mert amelyik tündérgyerek megkapaszkodni nem tud, az bizony a földre hullik, éhes rókák fellefetyelik, csípős hangyák össze-vissza másszák, butácska őzikék halálra tapossák és vége az életének.” A Sötétben Látó Tündér nemcsak születéséről mesél, hanem elárulja azt is, hogyan tanult meg látni a sötétben. Mesél Tökmag királyfiról, aki képes volt elmenni a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetének legsötétebb szegletébe egyetlen üveg lekvárért. Csakhogy ez a lekvár nem közönséges lekvár volt: az üvegben lakott valaki… 

Magyar népmesék motívumainak felhasználásával írta: Bagossy László

Az előadást 5 éves kortól ajánljuk!

AZ ELŐADÁST EGY RÉSZBEN JÁTSSZUK, HOSSZA KB. 50 PERC.


A Sötétben Látó Tündér szerepében
Közreműködik
Köleséri Sándor m.v.,

Péter Ida Emília,

Proszenyák Zita Anna,

Markó Berzsián,

Pavletits Zalán,

Gantner István,

Lipták Richárd

Látvány
Bagossy Levente
Jelmez
Földi Andrea
Zenei munkatárs
Vajdai Vilmos
Súgó, asszisztens
Kanizsay Zita
Ügyelő
Berta Tamás Gergely
Rendező
Bagossy László
Hangosító
Hekker Gábor,

Mazura János,

Halmen Zoltán,

Baranyai Illés,

Szabó Bogdán

Kritikák