Tönkremenési receptek - Kultúra - Tarján Tamás

Vedeljünk minél több alkoholt, játsszuk még a dámajátékot is konyakos és vodkás féldecis poharakkal, hajtsuk fel egymás után az átugrott kupicák tartalmát. Jelzálog terhelte birtokunk gondjával ne törődjünk, átlátszó ajánlatoknak dőljünk be, mindenünket hagyjuk veszni. Emberi kapcsolatainkat üresítsük ki, durvítsuk el. Munka és semmittevés közül lehetőleg az utóbbit válasszuk. Ideáink menjenek füstbe – vagy kíméletet nem ismerve szerezzünk nekik érvényt. A szerelem vak, legyünk tehát vakok magunk is. KRITIKA
 Kollányi Péter Az ifjú Anton Pavlovics Csehov hányatott sorsú, a sokáig kallódó kézirat agyonjavított jellege miatt (is) rekonstrukcióra szoruló – és általában mindig másképp újrahangolt – színdarabja a tönkremenés és tönkretevés aktuális tragi-komédiájaként bontakozik ki az Örkény István Színház pontosan elemzett, alaposan megmunkált, szuggesztíven eljátszott előadásában. Önsorsrontás terén az ezúttal harmincvalahány évesnek beállított falusi tanító, Platonov (a dráma voltaképpeni címszereplője) jár az élen. Butuskának mondott felesége, Szása (a korántsem oktondi tekintetű, odaadó BíróKriszta) mellé még három asszonyt takarít be (hagyja, hogy azok betakarítsák őt). Bizonyára azért csak ennyit, mert a RadnaiAnnamária fordítói és dramaturgi leleményét dicsérő jelen változatban nem szerepel több nő. KerekesÉva (Anna Vojnyiceva, özvegy tábornokné), FürAnikó (Szofja, a tábornokné menye) és TakácsNóraDiána (Marja) is ironikus rálátást enged a három (negyven, harminc, illetve húsz év körüli) nőalak testi-lelki, érzelmi gyengéire, de valamennyiükből ki-kibuknak a józan megfontolás, a megváltónak remélt kapcsolatkeresés, az áldozatkész felajánlkozás jelei. Kerekes lefojtott hisztériája, Für kisszerű mártíriuma, Takács félszeg tapasztalatlansága más színekkel is bőven elegyedik. A nevetés még végig sem futhat a nézőtéren, máris súlyosabbra váltanak a replikák. S a három nő egyikének majd a kezébe akad egy pisztoly is…

Mácsai Pál A vendégrendező, JurijKordonszkij főleg az összetett figurateremtéssel nyer csatát. Sziporkázó dirigensi elme (ezt nem az alkalmi tűzijátékok és a befejezéskor vízijátékként szökőkutazó pezsgősüvegek kapcsán állítjuk). Az Apátlanul cím kevéssé fejezi ki a fő konfliktust, melyet a szereplők nem elsősorban generációk közötti szakadékokba meredve, inkább saját tehetetlenkedésük, személyiségük elsivárosodása, a társadalmi légüres tér miatt szenvednek el, vesznek semmibe, tesznek infantilis tréfák tárgyává. Igaz ugyan, hogy a mellékalakok közt Kirill (DömötörAndrás szakítja ki mai, keménykedő típusként) nem ért szót apjával, Glagoljev földbirtokossal (VégváriTamás formálja kedélyes öreggé, akinek semmi sem drága). Iszak (a visszahúzódni tudó MáthéZsolt) csak lóg a papáján, az ügyesen, öntudatosan zsírosodó zsidó kereskedő Abram Vengerovicson (nincs az a sértés, amely CsujaImrét kihozná a sodrából). Platonov is átkot szór rég halott apjára. Mégsem apa híján, inkább önmaga híján képtelen vezetni életét mindenki. A találkozások hepciáskodó viadalokká fajulnak, a barátságos közeledés nyers összetűzésként dördül, a végső képleteket nézve majdnem mindenki rosszakarója majdnem mindenkinek. Nem törpék, nem karikatúrák a csehovi kreatúrák (már csak azért sem, mert a későbbi nagy drámák számos motívuma és szöveghelye áthallásosan megemeli a szituációkat), ám a könnyebb, sötétebb utakat választják: általában elfelé surrannak, vonszolódnak csökevényessé kopott személyiségcentrumuktól is. Mint MácsaiPál remek Trileckij orvosa, aki az ivászat szüneteiben gyakorolja hivatását, és gonoszkodó szellemeskedéssel, nevetséges pákosztossággal börtönözi zárójelbe kevés maradék erényét. Ellenkező végletként DebreczenyCsaba (Szergej, a tábornokné mostohafia) improduktív hirtelenkedéssel, éretlen nekibúsulással tehetetlenkedik mint felszarvazott férj.

Für Anikó, Debreczeny Csaba A bemutatóból valószínűleg kirostálható lenne húsz-huszonöt perc. KhellCsörsz faanyag és barna szín uralta, pusztuló udvardíszlete – mely romosodó szobákra is ráutal – a szeszélyesen széttartó irányokat emeli ki, buktatókat tartogat, kellékeket halmoz. Tér és eszköztár túlságosan időigényes. Virágcserepek hajigálása, kötélzeten úszó színes zászlócskák felaggatása, különféle hatáselemek ismételgetése nélkül is intenzív lenne a premier. FüzérAnni jelmezei példásan olvadnak a látványba (amikor – az állhatatlan Platonov “szerelmét” persze hiába remélve – Kerekes/Anna és Für/Szofja egyszerre marad hoppon, színben-jellegben hasonló öltözéket viselnek).
Ahogy a kulcsszereplők mindegyike, a fő fölösleges embertPlatonovot alakító SzélesLászló is a jelenből fogalmaz, s közben játékának, beszédének száz esztendővel ezelőtti zamata van. Az érett Csehovnál nem szaporíthatná ennyit a szót – de ahogy csábításokba, bohóckodásba, tettek halogatásába és képzelgésekbe élvezeti értéket hazudik, s ahogy az életről álfilozofálgatva az életből való kiiktatását provokálja, az ismerős. Nagyon ismerős.
Szerző:
Tarján Tamás

1970.01.01. 01:00