SZEGÉNY KIS NAGYEMBER


2007. október 15. Népszabadság
A nagyember ezúttal Nagy Endre, a pesti kabaré megteremtője. Nagy csapás rajta a nagyság. Majd három órát kénytelen végigszenvedni az Örkény Színházban Kárpáti Péter elképzelése szerint. Mindenki bántja, mindennel és mindenkivel baja van.
Kínjai eleinte mulatságosak. Különösen, amíg Kondor kabaréigazgató és tulajdonos szerepében Mácsai Pál boszszantja. Az Örkény direktora kiválóan mulat és mulattat száz évvel korábbi elődjét karikírozva. A jelenetrekonstrukciók is ügyesek, Novák Eszter rendező humorérzéket mutat. Csaknem hibátlanul működik az a trükk is, amikor ránk osztják a korabeli közönség szerepét.
Közben azonban sajnos, zajlik az élet is a színpadon. A műfajteremtő géniusznak van egy felesége, aki valójában legalább hat. Hol irodalomértő kékharisnya, hol tudatlan liba, hol kacér asszony, hol csak a gyermekére figyelő anya, hol gondos feleség, hol féltékenykedő hárpia. Hámori Gabriella lelkiismeretesen átéli valamennyi szerepben, nem tehet róla, hogy az író nem gyúrta eggyé a figurát. Ott van aztán a színház is, hisztérikus, hiperérzékeny férfi és női színészekkel. Ez utóbbiakkal pedig a sikeres konferanszié, majd igazgató korántsem csak a magyar kabaré úttörésén munkálkodik. Ráadásul a nagy színpadi szókimondó, a politika rettenthetetlen ostorozója szerelmi és szakmai ügyekben egyaránt notórius hazudozónak bizonyul. Ebből akár szellemesen pergő, jól megcsinált bohózat is születhetne. Kárpáti azonban nagyobbat szeretne markolni, s így kevesebbet fog. Dialógustechnikája inkább elrejti, mintsem leleplezi az elhallgatásokból fakadó félreértések és a mögöttük rejlő valóság közötti feszültséget. És végképp eltünteti azt, hogy a lelkes-lázas kezdőből időközben mégiscsak profi művésszé érett a darab hőse. Helyette szürreális lázálom lenne talán hivatott megérzékíteni a rá szakadó katasztrófatömeget. A látomásos-hallucinációs jelenet azonban erre alkalmatlan, utólag nem pótolhatja, ami addig elmaradt. A komikum és tragikum kettős egységét pedig nemcsak a szöveg, a rendezés sem hozza hitelesen.
Az előadáson sokat emel viszont néhány színész hite és tehetsége. Kerekes Éva, Csuja Imre, Széles László nagy tapasztalattal és szaktudással, Szilágyi Katalin és Vári-Kovács Péter pedig megkapó igyekezettel adja a szeszélyes színészeket. Debreczeny Csaba ugyan nem Pufi, de az érzékenykedés megjelenítésében kiváló, Kerekes Viktória viszont csak prózában Medgyaszay Vilma. A pályakezdő Polgár Csabának aligha van szerencséje a főszereppel. Tehetséget, fölkészültséget, játékintelligenciát mutat, de nem teremthet hiteles alakot az elnagyolt szerepből. A hisztéria, a kicsinyesség, a slemilség színeit át tudja lelkesíteni ifjonti hittel, de az alig megírt élettragédiával nem sokat tud kezdeni.
Végül és mintegy mellesleg derül ki, hogy az áldozatos szerencsétlenkedés jó sok pénzt is hozott a szenvedőnek: a kiebrudalt és meghasonlott direktor Párizsban készül villát venni, hogy sebeit ott ápolgassa. Remek csattanó is lehetne egy jól megcsinált darab után. Vagy egy olyan után, amelyik nem a szegény kis nagyember panaszait, hanem az élet teljesebb igazságát fogalmazta volna színre.
Zappe László

1970.01.01. 01:00