NOVECENTO: A SZÍNÉSZ MAGÁNYOSSÁGA


2005. március 2. - Magyar Hírlap

Hiába szöszmötöl, tesz-vesz az egész monodráma alatt Csuja Imre, akkor a legjobb, amikor csak áll, és beszél arról, hogy Novecento, a zongorista zseni, aki le sem szállt arról a hajóról, ahol csecsemőként találták, zenei párbajban legyőzte az agyonünnepelt Jelly Roll Mortont, aki a dzsessz feltalálójának nevezte magát. Csuja csak áll a színpadon egy hajléktalan képében, nyers, vaskos arcvonásokkal, melyek meglágyulnak, sőt szelíddé válnak, boldogságot árasztanak. Az egykori, lecsúszott trombitás visszaemlékszik a régi, tán sosem volt időkre. Esetleg csak a maga örömére találja ki az egész históriát, de amikor elmondja, biztosan hisz benne, mint Háry János a maga fantáziadús füllentéseiben.
Aztán megint jön a tevés-vevés Khell Csörsz fura díszletében, amely leginkább lerobbant, elhagyatott színházi pincére emlékeztet, ahol rendszeresen reflektorok pukkannak szét, de hogy miért ebben a térben játszódik az előadás, az nem egészen tudható. Ahogy sok értelme nincs régi ruhák színre hozásának vagy a színfalak mögött egy egér agyonütésének sem. Mindez messze visz Alessandro Baricco kisregényétől, amelyből Giuseppe Tornatore – Tim Roth főszereplésével és Koltai Lajos operatőri munkájával – kultuszfilmet készített.
Az Örkény Színház produkciójából nem lesz kultuszelőadás. Mintha a rendező Lukáts Andor nem bízott volna eléggé a meglehetősen jó szövegben és a meglehetősen jó színészében. Csuját eddig leginkább karakterszerepekben láthattunk, így eleve kockázatos volt rá osztani egy monodrámát. Igyekszik hősiesen helytállni. Magányos embert játszik, tulajdonképpen magára hagyottan. Az látható, hogy nem akar virtuózkodni, nem akarja színészi színeit mutogatni. Így azonban eléggé egysíkú. Érezhető roppant küzdelme az anyaggal, és ez ad is némi feszültséget az előadásnak, a mű lebegő lírája, hite, talányosan szép szomorúsága és átütő humora azonban nem elevenedik meg.
Ugyanezen a színpadon látható Mácsai Pál előadásában az Azt meséld el, Pista! című produkció. Mácsai egy helyben mondja a szöveget, mégis katarzist hoz létre. Régebben pedig Psota Irén játszotta itt a Roncsderby című bulvárba hajló monodrámát, melyben színészi tűzijátékot produkált. A Novecento előadása mintha a két véglet között nem talált volna semmilyen utat. Ezért a sok kényszercselekvés és a magabiztosan terjengő művészies unalom.
Bóta Gábor

1970.01.01. 01:00