Mi öltük meg Emerencet

Farkas Anita: Mi öltük meg Emerencet
Mandiner, 2022.04.14.

Nincs szeretet fájdalom nélkül. Nincs emberi viszony árulás nélkül. Az élet valójában másról sem szól, mint hogy szép lassan katedrálist építünk azokból az apró vétkeinkből, amiket gondolattal, szóval, cselekedettel elkövetünk mások vagy magunk ellen.

És miközben nyitogatjuk-csukogatjuk egymásban az ajtókat, a végén csak rájövünk, hogy nem létezik az a mély szerelem vagy barátság, amit ne lennénk képesek feláldozni a saját jó vagy rossz szándékaink szerint.

Valami ilyesmiről beszél az Örkény Színház különleges kísérlete, amit Szabó Magda talán legismertebb és méltán az egyik legjobbnak tartott regénye, Az ajtó ihletett. A hagyományos adaptációnak semmiképpen nem nevezhető előadás már a meghökkentő színpadképpel megadja az alaphangot. A tér közepén egy stilizált Colosseum rejtette óriási repülő csészealj áll, a dupla szimbólum – Antal Csaba tervező Szabó Magda mitológiai érdeklődését és az abszolút főszereplő, Szeredás Emerenc idegenségét öntötte így látványos formába – előre jelzi, hogy itt valami teljesen szokatlan dolog történik majd két felvonásban. És valóban, a csészealj közepén rendíthetetlen feketeségében a világ fölé tornyosuló házvezetőnő (Pogány Judit eszköztelenül is csodálatosan van jelen) és a hiúságával, felszínességével, érzelmi hullámzásaival hasztalan harcoló különc író (Szandtner Anna) lelki párharcának szép lassan igazi tétje lesz: a zene (Matisz Flóra Lili), a látvány és az Ari-Nagy Barbara dramaturg munkáját dicsérő szövegátirat, Gáspár Ildikó a sallangokat abszolút lenyeső rendezésében új minőséggé összeállva új mítoszt is teremt. (Szabó Magda: Az ajtó – Szeredás Emerenc emlékkoncert. Örkény Színház)
 

2022.04.14. 09:34