Két özvegy - Népszabadság - Zappe László

KÉT ÖZVEGY
2007. március - Népszabadság
A jutalomjáték egykor azt jelentette, hogy aki kapta vagy adta - nézőpont kérdése -, az vitte el a bevételt. A lényeg persze akkor is a megbecsülés kinyilvánítása, illetve a megmutatkozási lehetőség volt. Ez utóbbi értelemben Kerekes Éva jutalomjátékaként is nézhetjük az Örkény Színház új bemutatóját. Két özvegyet játszik Szép Ernő két egyfelvonásosában. Egy finom úriasszonyt, akit Budáról, a Retek utcából vetett szomorú sorsa Pestre egy kávécsarnokba, meg egy falusi menyecskét, aki megoldhatatlan döntés elé állítja a derék tűzoltót: az ő testének izzó parazsát oltsa, vagy a derecskei tyúkólét.
Szép Ernő gyöngéden érzelmes városi és játékosan mulatságos falusi idillt írt egykor, a múlt század tízes-húszas éveiben, mindkettőt átszőve mosolyos, bizonyára még az első világháború előttre emlékező iróniával. Bereményi Géza rendezésében egy szigorúan gunyoros és egy szatirikusan szertelen történet zajlik a Madách téren. A Kávécsarnokban apró részletek idéznek egy régi, boldog világból. Hámori Gabriella mint boncolásra készülő medika, száz év előtti motoros szerelésben, bőrkabátban, bőrsapkában érkezik a reggelihez, s amikor fizet, pénztárcáját a fogasra akasztott kabát zsebéből veszi elő. Tolvajtól nem tartanak itt. A találó jelmezeket is tervező Bodnár Enikő valószerű díszlete szinte a közönség közé ér, a kirakatüvegen túl viszont rajzolt utcakép néz be a kávécsarnokba. A játék lényege a kötelező jó modor mögül kibukkanó igazság, összhangban a megható történettel. A szorgosan nagysádozó és tisztelt urazó párbeszédből replikáról replikára haladva apránként bontakozik ki a kuglófcsaló vendég, valamint az őt kérdőre vonó asszony valódi kapcsolata és korábbi sorsa. A lélektani hitel, amivel Kerekes Éva megjeleníti a törékeny lelkű nőt, aki csak nagyon nehezen ölti magára a pénzét behajtó üzletasszony szigorát, úgy adja át a helyét gúnyolódó iróniának, ahogyan kibomlik a két ember igazi kapcsolata. Minél érzelmesebb a történet, annál leleplezőbb a játék, amihez hatékonyan járul hozzá Takács Nóra Diána e. h. vaskos alakja, aki az asszony életének tanújaként durva siránkozássá felerősítve visszhangozza annak diszkrétebb lelki rezdüléseit. A kisemberi idill a stilizált utcaképben ér véget, onnan néznek vissza a szereplők a valóságos kávécsarnokba.
A Tűzoltó terét viszont egyetlen falvédő fedi. Ám azon nem falvédőbölcsesség, hanem az Uncili, smuncili kezdetű slágerszöveg olvasható. A játék nem a durvább-finomabb kétértelműségek felmutatására épít elsősorban, hanem a falvédő- és operettkultúra szatirikus elrajzolására. Sokszor inkább a színjátékot, mint az életet gúnyolja. Az oldalsó ajtóról nem tudható, hová nyílik, valóságos edényekből, üvegből a semmit eszik-isszák. Bajosabb vállalkozás ez, mint a Kávécsarnok kiélező előadása. Ott a szerző humorát többnyire fölerősíti a precízen túlzó játék. Itt a karikírozás sokszor elnyeli a finomabb színeket, néha a szöveget magát is. Szép Ernő világát szinte teljesen elfedi az előadásé. Kerekes Éva amúgy ezt a stílust is jól tudja. A mórikáló asszony helyett a mórikálás paródiáját is meggyőzően adja. Széles László, aki a Kávécsarnokban, az ötvenkét éves, siránkozó árva Lajcsika közhelyes humorú alakjában még csaknem egyenrangú partner, a Tűzoltó címszerepében már nemigen találja el a túlzás kellő mértékét.
Szerepel még az estén Roszik Hella e. h. - mindkét darabban illő szerénységgel, valamint Máthé Zsolt a Tűzoltóban egy furulyás kéregetőt ad megfoghatatlan jelentőséggel. Szereplése a rendezői értelmezés titkai között marad.
Zappe László

1970.01.01. 01:00