Kávécsarnok, tejcsarnok - Élet és Irodalom - Koltai Tamás

KÁVÉCSARNOK, TEJCSARNOK
2007. április - ÉS
Ül az éhenkórász költő a kávéházban, szalvétára vagy blokkra rója ábrándos verseit. Nem tud belőle megélni, ezért a kabarénak kezd dolgozni, ír kuplét, sanzont, tréfát, szkeccset, jelenetet, amiből egyfelvonásos, később háromfelvonásos, még később az a zseni lesz, akit Szép Ernőnek hívnak. A Kávécsarnok című színpadi dialóg, amelyet 1917-ben mutattak be, nagy valószínűséggel az alanyi költő kávéházélményéből, a szerény rendelések, nagy ábrándozások és szolid írói ambíciók törzsasztala mellett született, akkor is, ha a kis kávét és hat kis kuglófot fogyasztó (de csak egyet fizető) agglegényből legföljebb "lelkileg" ismerünk rá a szerzőre.
A kávéház, ahogy Bodnár Enikő berendezi az Örkény Színház előadásához, a békeidőket idézi, sötét tónusú melegségével, puha délelőtti félhomályával, a fogasra akasztott tartókeretes újságokkal. Bereményi Géza az odakint csikorgó villamost is berendezi, Széles László minden alkalommal az ablakhoz megy kémlelni, amikor megcsikordul a szerelvény, mintha várna valakit, holott csak zavarát (vagy fizetésképtelenségét) leplezi a pótcselekvéssel. Kis kávéhoz, kis kuglófhoz kis atmoszféra - ez az előadás elve. Kerekes Éva mint Fanny, a kávécsarnok tulajdonosnője szigorúan, egyenes derékkal ül a helyén, a kuckónak kiképzett pult mögött, ahonnan áttekintheti birodalmát, megfigyelheti a fogyasztás mértékét, és egy mozdulattal előhúzhatja a fizetés vagy nem fizetés bizonyítékát, a nagy pénztárkönyvet. Kerekes Fannyja kimért, udvarias és szakszerű (a fizetőblokkot is előírásszerűen tartja); Széles Alajosa a nyugodtnak látszó felszín alatt riadt, elveszett, életidegen. Kettejük fogyasztás- és fizetéstisztázó párbaját, ezt a redundáns Szép Ernő-i dialógust, amelynek szófacsaró, líraian tört fényét a későbbi évekből alkalmunk lesz majd sokszor megcsodálni, pontos ritmusban és intonációval adják elő az érzékeny tolmácsok; a kompozíció része az időnként tanúnak hívott Takács Nóra Diána, aki mint termetes Rozi alkalmazott épp csak hajszálnyit túltengve, a megfelelő pillanatban érkezik, hogy késleltesse az alakuló idillt, s ezáltal működtesse a dramaturgiát. A kifejletet azonban nem lehet megakadályozni, Kerekes Éva és Széles László mintaszerű, óraműves egzaktsággal jutnak közelebb egymáshoz; a zárt üzletasszony kinyílik, sőt kibomlik mint későn bimbózó virág, a mama elvesztése óta a világban bizonytalanul mozgó, meglett férfigyermek pedig az otthoni kuglófról képesnek bizonyul átváltani a kávéházira. A happy end könynyes szentimentalizmusát jótékonyan oldja az a fanyarság, amely a szerző életművében a költészettel együtt alkot finom, "kávéillatú" elegyet.
Az este második részében következő Tűzoltó harsányabb jelenet, arról szól, hogy a derecskei szép szál tűzoltó beugrik-e a tűzrőlpattant özvegy Karácsony Jeremiásné hosszú előjáték után becserkészett ágyába, vagy elhívja a kötelesség kigyulladt tyúkólat oltani. A probléma a Carmen-opera második felvonásából ismerős; itt némileg komolytalanabbul, dévajabbul és az írói mentalitásból következően parodisztikusabban van megközelítve. Úgy is játsszák, s mivel a két főszereplő - azonosak az előbbi darab párosával - jelentős távolságban van a kitűzött karakterektől, főként Kerekes Éva nem az a bögyös menyecske, akiből kibuggyan a natúr szex, de Széles László is inkább a pesti aszfalton olt tüzet, a színészi technikák apró, "rávarrott" pitykézése lesz a dologból. A Tűzoltó a nagyobb siker, de a Kávécsarnok a jobb előadás.
Ülnek az éhenkórász írók a kávéházban, szakmányban írják a füzetes detektívregényt, kávé jár nekik kéziratért (vagy fordítva), és sietnek, mert hatkor bezár a kiadó pénztára. A helyszínválasztással a szerző legsajátabb terepén jár Kárpáti Péter, amikor darabot kreál A detektív, a cowboy és a légió című Rejtő Jenő-kisregényből. A kávécsarnokot itt tejcsarnoknak nevezik - a darab címe Az öldöklő tejcsarnok (avagy Piszkos Fred nem lép közbe sajnos) -, a tulajt pedig nem Fannynak, hanem Nanynak. Az írók - az egyik Dostojewsky, a másik Puskenovics - kábé heten vannak, kollektíve szülik a divatos témájú műveket (a légiós most kelendőbb, mint a szerelmes), a mindentudó Vörös Plack irányítása alatt adják-veszik, mint valami börzén, a gyilkos ötleteket vagy a hulla elrejtésének módozatait. Időnként illetéktelenül beleszól a cselekmény menetébe Jenőke, a pincér, de letorkolják, mert nem ért hozzá, legföljebb Nobel-díjra jó. Egy öngyilkosságra készülő fiatalember szerelmi bánatában nem regényt, hanem búcsúlevelet írna, de nem jön össze neki, amíg a csupa nő Nany ki nem segíti, s ezzel mindjárt harmincezer dollárt zsarolnak ki egy bankártól. Szerelem is lehetne belőle, de "az égőszemű ifjú" inkább távozik a pénzzel, miközben a loholó írók orra előtt bezár a pénztár.
A darabnak nem a "cselekménye" lényeges, hanem a Rejtő-motívumokból összeszőtt, korabeli bohém csepűrágó-kávéházi-mozihangulatra hangolt atmoszféra, jelenetezés és nyelvezet; ezt Kárpáti győzi eredeti modorral és dramaturgiával. Fölkínál a játékhoz egy gépzongorát, amely a tatabányai Jászai Mari Színház előadásában jelentős szerepet kap, nemcsak mint a Valcz Gábor tervezte díszlet centrális, fényekkel villódzó, mobil darabja, hanem mint hangforrás, amely Lázár Zsigmond stílkövető mozifilmzenéjét szolgáltatja, hol kuplééneklésre késztetve a szereplőket, hol cirkuszi vagy bármiliőt teremtve. A hatás kissé eklektikus, különös tekintettel arra, hogy a tejcsarnokra színes kristálycsillár borul, a háttérben pedig az emblematikus rejtői kések dőlnek meredeken a szereplők fölé.
Novák Eszter rendezése mozgalmas, de nem mindvégig egyenletes. A triciklivé szerelt, kerekeken guruló kávéházi asztalok mögött kocsizó írók arcéle - a Vörös Plackot valószerűtlen parókában játszó, vérfagyasztóan rezignált Mucsi Zoltán kivételével - nem elég karakteres. Nem mintha Honti György, Molnár Csaba, Vallai Péter, Horváth Virgil és Bajomi Nagy György nem hoznák a formájukat, de csak "beszólnak", nem egyéniségek. Chován Gábor blazírt Jenőke pincére és Mátyássy Bence Égőszemű ifjúja is csak a második részben válik érdekessé. A második rész jobb, mint az első. A regényírás szituációja összeszövődik a regényszituációkkal, a kávéház a fantáziahelyszínekkel, és a kettő találkozik, amikor a szerzők légiós egységként a kifulladásig menetelnek sivatagon-mocsáron-dzsungelen át a pénztár felé. Ebből a szürreális teatralitásból több is elkelne, az sem lenne baj, ha a szereplők alakváltozatait nem tudnánk követni. Nem lévén Rejtő fan, így sem tudtam, és Tóth Ildikó esetében nem is volt rá szükség. Fogalmam sincs, kit vagy kiket játszott Tóth Ildikó - a tejcsarnokos Nanyn kívül -, de virgonc ereje, energiája, kedélye, árnyalatokkal telített színgazdagsága, mélyről fakadó őszintesége elég volt a színpad fölötti uralomhoz. Ő sztárszínésznők között a magyar színház boldog Hamupipőkéje, akire ráillik a kiválasztottak ezüstcipője. Egyszer még sajnálni fogjuk, hogy eltékozoljuk, ahelyett, hogy eljátszaná a neki rendelt nagy szerepeket.
Koltai Tamás

1970.01.01. 01:00