HOZOTT ANYAGBÓL


2007. december MaNCs
Kárpáti Péter: Búvárszínház (színház)
Százéves a magyar kabaré - legalábbis az, amit Nagy Endre nevéhez szoktunk kötni; ilyen ma már nincsen, és hogy milyen lenne, ha lenne mégis, abból néhány szám erejéig kapunk némi ízelítőt a Novák Eszter rendezte produkcióból.
Mindazonáltal Kárpáti Péter Búvárszínház című darabja nem évfordulós dráma, nem is Nagy Endre életrajzi darabja, hanem egy színházi atelier -opus, most és mindörökké. Mondja és mutatja, milyen ez a színházi világ, miféle figurák játszanak élesben túlélőjátékot benne, sorjázik a színpadon több különböző "a" színész: a cinikus, a helyezkedő, a készséges, a fásult, csupa jó ember, tényleg.
Kárpáti ezúttal tehát színházi világot, kabaré-atmoszférát teremt a színpadra - ebben egyébként, mármint az atmoszféra megteremtésében, érzéki, szinte szagos felidézésében ő a legjobb ma itthon, Novák Eszter pedig perfekt alkotótárs. Akárcsak a színészek, az Örkény remek társulata, akik, mondhatni, lubickolnak abban, hogy a saját belvilágukat játszhatják, illetve éppen nem a sajátjukét, hanem a szomszédét. Van itt színházi kiszolgáltatottság, színházi intrika, érdekszövetségek és igazgatóbuktatás, árulás és cserbenhagyás, siker és bukás.
És nem volt ez másképp Nagy Endre idejében sem - "Molnárfranci" és Heltai, "Adybandi" és Medgyaszay Vilma, röpködnek a nagy nevek; köztük meg ez a dadogós, szépreményű író tipródik azon, hogy eladja-e vágyott-remélt "nagyíróságát" a kabaré kedvéért. Tudja ugyanis, hogy ha csak a színházban, vagyis a kabaréban csinálja meg magát, oda a Parnasszus. A Parnasszusra ugyanis a tinnyei magányon, önsanyargató alkotáson át vezet az út, és ezen az úton nincsenek lelkes szeretők, forró ölelések, pezsgős ivászatok, tapsos poénok. Az a kabaréban van, doszt.
Kárpáti Péter két szálon futtatott darabjában a kabaré belvilágát flottul és érzékletesen jeleníti meg, ügyesen kavarja ki a konfliktust, Nagy Endre hopp és kopp karrierjét, a társulat törleszkedését és árulását. És jó a néhány kabarészám: a Takarékpénztár-rap Széles László előadásában igazi bravúr, hiszen nemcsak a számot magát játssza, de a papírból blattoló kabarészínészt is; Csuja Imrével egyébként is kiváló kettőst alkotnak, olykor színházibüfé-hangulatot idéznek a kiszólások, a poénok. (A "közönségtársulatról" szóló méltatlanul kicsit durran - tán mert találva érezzük magunkat.) És jó az előadás elején az állatkertparlament - a közönség az összes utalást elértve itt például jól szerepel. És jó Kerekes Éva Rózsija, az örök színigazgató örök szeretője, egyszersmind tanácsadója és társa, a legőszintébb képmutató mind közül. Mácsai Pál már többedszer játszik igazgatót - ezúttal cigarettafüstben pácolt cinikus rutiniét; elegáns és bukásában is nagyszabású; mire visszatér a végén, már virtigli cirkusz az egész. Debreczeny Csaba első osztályú komédiás, blazírt és tébláb egyszerre. Szóval jók a színészek - és jók a zenészek is, Lázár Zsigmond muzsikájával sincs semmi probléma; Zeke Edit díszlete is engedelmesen vált át kabaréból lakásba, kocsmából a hitvesi ágybaÉ Kerekes Viktória Medgyaszay Vilma szerepében hoz egy dívás imázst, de nem énekel jól.
Jók a dialógusok, a váltások, a "hozott anyag" és a saját holmi összedolgozása - Kárpáti nem egyszerűen csak tudja ezt a drámaírást, amit egyébként annyira kevesen, hanem mestere. Fog egy mesét, egy világot, egy történetet; ránéz, és színpadra írja. Akárki, Országalma, Tótferi, Pájinkás János, A negyedik kapu, Szingapúr, végállomás - tovább is van, mondjam még? És igen, a Díszelőadás, ez a parádés kisregény Hőgyes Endréről - ebből is lett nagy színházi monológ.
Valami ilyesmiről is szól a Búvárszínház, legalábbis a másik, gyöngébbik szála. Nagy Endre drámai egzisztenciális problémáját, a szerep és az énkép - a kabarészerző és a Parnasszusra törekvő író - kibékíthetetlen ellentétét egy szakadozott, sovány, "tüneti" szerelmi történet hivatott jelezni, Nagy Endre és Gigi kapcsolata, házassági válsága. Ennek stációi mutatnák, milyen eleven és fájdalmas ez a bizonyos egzisztenciális probléma, amely egyébként Nagy Endrére és Kárpáti Péterre egyaránt, egyformán érvényes. De legyen bármily hiteles, ebben a megfogalmazásban puszta közhely. A sikert látjuk, nem az elpénecolt Parnasszust.
Az első váltásnál - merthogy a két szál afféle dupla spirált alkot, az átkötések pedig áttűnések inkább - Hámori Gabriella Gigi szerepében erősen "szépernős" tónusban szeszélyeskedik, mórikál és ingerel, majd a későbbiekben ezt az intonációt veszi mind sötétebbre. Érdekes és sokszínű figurát teremt így, de a férje igazi problémáját nem látszik érteni, hiszen csak az érzéseiből fogalmaz. Ettől viszont a Nagy Endrét játszó Polgár Csaba az alkotói dilemmájával végképp magára marad - ami bennünket illet, nincsen konfliktus. A lázálmos jelenet, amelynek a belső lidércnyomást kellene érzékeltetnie, mesterkélt tabló, és eléggé kínos.
A várakozásunk föl van fokozva, ezért aztán nehezen adjuk meg magunkat a hiányérzetnek, annak, hogy a tetszetős felszín mögött hallgat a mély.
Csáki Judit

1970.01.01. 01:00