Hálóba gabalyodva - Népszava - Sebestyén Rita

HÁLÓBA GABALYODVA
2005.03.22. Népszava
Kovalik Balázs munkái révén végre itthon is láthattunk izgalmas, kortárs színházként színre vitt operaelőadásokat. Most még merészebb összművészeti produkciója került színre. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében többféle szövegből, korból, történet-töredékből, a legkülönfélébb dalfoszlányokból és képi ötletekből állítja össze új előadását (vegyék úgy, hogy le sem írtam az agyonmosott címkét: posztmodern előadását).

Odüsszeusz története rendkívül inspiráló különösen a mai ember számára. Ha nagyon leegyszerűsítjük, a határok örökös átlépéséről, elmosásáról van itt szó. A körülbelül kétezer-nyolcszáz éves eposz főhőse reális és irreális utakat, helyeket jár be, miközben a hazatérés lesz élete legnehezebben véghezvihető cselekedete - tipikus huszonegyedik századi problémafelvetés. És persze ennek legkézenfekvőbb hordozója: a média és az Internet. Össze is keverednek az utak, a szerepek, lehetőségek. Az istenek jelentőségvesztetten lófrálnak. Kirké - Mácsai Pál - enervált mai transzvesztita; a fényes ruhájában feszítő szirén pedig néha előkap egy operaáriát. Odüsszeusz - Gálffi László - ezúttal pilótaruhás örök bolygó: kis bőröndjét maga után húzva tévelyeg az apró színpad kis sarkokra (vagy szobákra; lásd: chat-room) osztott terében. Ezzel szemben a kérőket folyton kikosarazó, ám rajongásukban kéjesen fürdőző felesége, Pénelopé - Béres Ilona - még most, húsz év után is szexisen az ágyra vetve, búgó hangú lemondásával csábítva várja haza férjét. Közben fájlalja, hogy nem lehet karácsonyfadísz. Ehhez képest szinte jólfésült megoldás, ahogy Hamvas Béla és Márai Sándor szövegei vegyülnek a valódi chat-szövegek mai, frivol, olykor durva világával.

Néhol összerántja az előadást a logika, néhol nem - és ezzel nincs is baj, hiszen a sokféleség, a szimultaneitás érzetét adja. Azt viszont már sokkal nehezebb megértenem, miért lényegesebb, hogy többször visszatérjen az ABBA slágere annál, hogy például a teljesen parlagon maradt Athéné és Hermész szerepe teljesedne ki - pedig éppen az ő sokféleségük adhatna jó alkalmat a széttartó, a megragadhatatlan ábrázolására. A súlypontok eltűnnek, és ettől olykor kaotikussá lesz a színpad. Úgy tűnik, néhol maga az asszociációs háló fojtja bele a szuszt az előadásba.
Sebestyén Rita

1970.01.01. 01:00