HAB A KÖZMOSODÁBAN

 Népszabadság - 2006.07.14.
Megtört félkörben rengeteg mosógép keretezi be ezúttal a Vízkereszt játékterét. Antal Csaba brutális környezetet tervezett Shakespeare sokértelmű vígjátékához, egy tengerkék bérmosodát, ahol bárki megszabadulhat bármiféle szennytől. A nézőnek azonnal tudtára adatik, hogy a rendező Dömötör Andrásnak igen határozott téveszméi vannak a darabról. Ezzel nincs is semmi baj. Feltéve, hogy egységes és mélyebb összefüggésekre rávilágító előadás születik belőle.
Az ezúttal rendezőként bemutatkozó fiatal színész a tengert helyettesítő közmosoda alapgondolatát sokszor ügyesen bontja le részötletekre. A Nádasdy Ádám fordításában Tokányi Oszkárként emlegetett figura, aki korábban Nemes Böffen Tóbiásként volt ismeretes, négykézláb érkezik a mosógépek tetején, majd kinyúlva elalszik. Violát pucéran, nyakig szappanhabban veti ki magából egy hatalmas mosógép az őt megmentő tengerésszel együtt. A mosógépekből jelmezt lehet kivenni, egyiknek az ajtaja képernyőként, másiknak a csöve pedig mikrofonvezetékként is szolgálhat. A sok ötlet között a vélhető cél, az elgépiesült tisztulás, az intézményesült higiénia groteszk megjelenítése némileg elmaszatolódik.
Főképp persze azért, mert nem kerül összhangba a történettel. A rendező ma már alighanem kötelező módon lefokozza az ideális főhősöket. Csuja Imre Orsinója nem hagy kétséget afelől, hogy a herceg ocsmány kéjenc. Tetovált pocakját meztelen felsőtestén lengő mellény hangsúlyozza, ideális szerelmi sóvárgását egy erre a célra intésre érkező nőszemély csöcsörészésével enyhíti. Nehéz elgondolni, mit szeret meg rajta Viola. Für Anikó Oliviát testben-lélekben kiszáradt, tárgyilagos üzletasszonynak mutatja. Nehéz felfogni, mit imád benne Orsino. A szerelem persze vak, a kapcsolatokat félreértések vezérlik. E felől a szöveg sem hagy kétséget, feltételezve, hogy van mit félreérteni, félrelátni, elhallani. Itt ilyenek nincsenek. Ráadásul Hámori Gabriella olyan finom, érzékeny, gazdag lelkivilágú, sokrétűen érző Violát játszik, aki a színen felvonuló kínálatból szinte bárkibe inkább beleszerethetne, mint ebbe a hercegbe. Igaz, az előadás végén az is kiderül, hogy ő igazából csakis ikertestvérét, Sebastiant szeretheti, az egyetlent, akit valóban ismer, s akit Haumann Máté, szakítva a szerep hagyományával, igazi ifjonti rajongással ruház föl. Testvérszerelmük hirtelen kitörésének is lehetne gazdagabb jelentése, ha mondjuk arról szólna, hogy az idegen világban csetlő-botlók igazán csakis az övéikhez kötődhetnek, vagy arról, hogy az elszenvedett kalandok kihozzák a rejtett vonzódásokat. De ahogyan itt megvalósul, csak üres vicc.
Részleteiben jó a bohózati mellékszál is, Oszkár bandájának részeg garázdálkodása, galád tréfája Malvolio ellen. Utóbbit Gálffi László remekül indítja, a szertartásos hivatalnokméltóság számtalan árnyalatát adva, pompás magánszám, ahogyan bekapja a csalit. A szalagos sárga harisnyát viszont Benedek Mari jelmeztervezői leleménye sem tudja elfogadhatóan megoldani, a sárga nejlon harisnyanadrág a sötét zakóval még ebből az előadásból is kirí. A sértett emberi méltóság egyszerre komikus és fájdalmas szövegeit pedig már csak hangban adhatja, ebben a jelenetben ugyanis a rendező egy tévédobozba záratja. Meg is törik az alakítás íve. Anger Zsolt előadásában Tokányi Oszkár olyan sértett dühvel részegeskedik, hogy az már mély világnézeti lázadásnak tetszik, Debreczeny Csaba Tompa Albertje (korábbi fordításokban: Nemes Keszeg András) rendíthetetlenül vidor idióta, Kerekes Éva Mária tréfálkozó kedvét némi nyegleséggel toldja meg. Pogány Judit a Bohóc szerepében fanyar derűvel gurul föl-alá a színen.
A produkció, amelyet néhány hete már Gyulán is eljátszottak, az Örkény Színház őszi bemutatójának előkészülete. Az utolsó jelenetekben a mosógépekből annyi hab dől a színpadra, hogy le is csordul. A Madách téri apró színház nem biztos, hogy el tudja majd viselni.
Zappe László

1970.01.01. 01:00