Flottatüntetés - Internetto - Bóka B. László

FLOTTATÜNTETÉS
2001.10.16. Internetto
Ha a színházbajáró lélek korábbi premierek alkalmával végigpásztázta szemével a Madách Kamarába érkezőket, soha semmi különöset vagy szokatlant nem vett észre.
Már természetesen, ha azt nem tekintjük rendkívülinek, hogy ebben a teátrumban egy-egy darab első színpadrakerülésének alkalmával szinte soha nem jelent meg senki a mértékadó értelmiségi-színházbajáró-kritikusi körből. Tudom, ez most elég kacifántosan hangzik, de csupán arról van szó, hogy az ember, ha állandóan színházi premiereken tölti az estéit, mindenütt jobbára ugyanazokat az arcokat fedezi fel. Nos, ez nem volt érvényes a Madách Kamarára. Eddig legalábbis. Most azonban történt valami.
Az idei évadtól, bár a színházüzem egészének továbbra is Kerényi Imre az igazgatója, a kis Madáchot Mácsai Pál kapta meg gebinbe. Ő felel mindenért. A Mi újság, múlt század? mostani premierjén tehát az ember csak kapkodta a fejét, ha körülnézett és látta, ki mindenki jelent meg a friss művészeti irányítás alá került színház első bemutatóján. A képlet egyértelmű: Mácsai mellett demonstrált a krém. Jelentem: a számottevő erőket felvonultató átcsoportosított flottafelvonulás elérte a kellő elrettentő hatást. A levegőben ott lebegett a nyerni kell édes illata. De legyünk igazságosak, a bemutató izgatott estéjén valóban mindenki őszintén szurkolni jött. És persze egytől egyig azt figyelte, ki van még jelen. Állítom, a lista a legkényesebb ízlést is kielégítette volna.
A Mi újság, múlt század Mácsai egyik legkedvesebb gyermeke. Guelmino Sándorral ketten válogatták a napi sajtó híreit, cikkeit és hirdetéseit 1900. január 1-től egészen 2000. december 31-ig. Nem akármilyen feladat egy ekkora, történészi haderőknek és kutatók nemzedékeinek évtizedes munkát adó kásahegy elfogyasztása. Az eredmény izgalmas. Izgalmasan kétséges. Tele bájjal, varázslattal, csordultig tökéletlenségekkel és hibákkal. Itt minden a színészeken múlik. Gondoljunk bele, mi az ördögöt lehet kezdeni este héttől háromnegyed tízig (inkluzíve szünet) folyamatosan elhangzó hírekkel? Jó, persze tudjuk, a telefonkönyvet is színpadra lehet vinni, ha… Nos, igen, itt van ez a ha. Ebbe a feltételbe szorul bele az egész színpadi világ. Hogy életerős lesz-e, és elbírja a szerkezetet.
A ha, mint az alkotói invenció. Nincs mese, itt tűzijátékot kell prezentálni, ha nem akarunk aludni. Amúgy a forma ismerős, hiszen a szocializmus éveinek kedvelt színpadi formája volt a pódiumjáték. Ez is afféle. A hír, mint műfaj a verbalizmus melegágya. Semmi köze a színházhoz, a színháziassághoz. És persze a költészethez. Itt annyi a verbalizmus, hogy a csekély lélegzetvételek közé kell beleszorítani valamiféle színházat. Nos ez hol sikerül, hol nem. De az ötlet, a kitartás és a színészek - Kiss Mari, Bíró Krisztina, Gryllus Dorka, Gálffi László, Dunai Tamás, Gyabronka József és Debreczeny Csaba - mindenképpen dicsérendők. Némely ötlet is. Példának okáért az összes elhalt szovjet főtitkár pazar búcsúztatása. A poént azért nem lőném le. Néhány dolog azonban túlteng. Amolyan "beleszerettünk az ötletbe" módon. Ilyen Tyereskova és Hruscsov teljes terjedelmében idézett telefonbeszélgetése vagy az egyik pártkongresszuson elhangzott Kádár-beszéd, amelyet Gálffi vezet elő nagyszerűen, aki egyébként is csúcsformában van. Gyabronkához hasonlóan.
Az előadás háromnegyed tízkor ér véget, de sokkal kellemesebben, komfortosabban éreztem volna magam, ha 20 perccel rövidebb. Mindaz, amit láttam, kedvemre való, néha kissé mégis unatkoztam. Talán a hírek megállíthatatlan folyama miatt. A pódiumjáték kiirthatatlan sajátosságai miatt. A Mi újság, múlt század? okos előadás. És művelt. Ki van cizellálva. És látszik, hogy gondolkodtak rajta. Míves színészi fantázia csipkézte. Összetartó csapatmunka építette. Mácsai éles hajtűkanyarral elkerülte az igazi veszélyt, az aktuálpolitizálást. Csak repkednek életünk évek multával jelentéktelenné váló töltelékszavai és tompán puffannak a deszkákon. Itt már nincs, aki igazságot és rendet tegyen. Színészei inkább vakon tapogatózva botorkálnak a takarások mögé. Ki az, aki itt egyáltalán tisztán lát még valamit?
Az agyam borotvaélesre fenve. A szívem azonban egyedül kalapál és botorkál a sötétben.
Bóka B. László

1970.01.01. 01:00