Évadzáró

Bár nézők a járvány miatt nem jöhettek az épületbe, és volt időszak, mikor mi magunk sem, a munka nem állt le: bemutattunk négy új produkciót, és elindult az Örkény Stream.
 
A 2020/2021-ES ÉVADRÓL

A 2020/2021-es évad tervezett nyolc produkciója közül négyet mutathattunk be: a Kiváló dolgozókat, a ’84-et, az Andromakhét és a Zűrzavar 2045-öt. Megkezdődött Az ajtó és A szecsuáni jó ember próbafolyamata, és elkészült a Winterreise előadása. Mindhárom az előttünk álló évadban kerül közönség elé.
 
Az ismert korlátozások miatt az évad során csak 38 előadást játszhattunk közönség előtt, félházzal.
A legnagyobb feladatot az jelentette, hogy a járvány ellenére is kapcsolatot tarthassunk a közönségünkkel, így az évad legfontosabb projektje az Örkény Stream létrehozása volt. Tavaly nyáron a járvány második hullámától tartva építettük ki saját stream-stúdiónkat, majd az Andromakhé bemutatójával elsőként kezdtük meg előadásaink rendszeres online közvetítését. Az évad során 74 interneten nézhető előadásunk volt, 39-et élőben, 35-öt felvételről játszottunk. Streamelt előadásainkra csaknem 30 ezer jegyet váltottak, ami 45 ezer nézőt jelent. Az évad nézőszáma így annak ellenére is több, mint a fele egy hagyományos színházi szezonénak, hogy az időszak négyötödében zárva voltunk. Vidéki és külföldi nézőink aránya a streamelt előadásokon 41% volt. A stream-mel hosszú távú terveink vannak, mindenek előtt az élő közvetítések terén, bízunk benne, hogy velünk maradnak a következő évadokban is!

Az évadban 1250 Covid tesztet végeztünk a munkatársak között, és szigorú óvintézkedések szerint dolgoztunk: ennek köszönhetően mintegy száznegyven munkatársunk közül csak hárman lettek betegek.

Színházunk nem szerződtetett új tagot, Epres Attila azonban megválik a társulattól, szabadúszóként folytatja pályáját, régi szerepeit megtartja.