ÉLETMŰVÉSZET


Színház 2008
Szerencsénkre az alkotók a dicső múlt elmúlása fölött sem boronganak, így aztán nem is épül Nagy Endrének virtuális mauzóleum az Örkény színpadán.
Sokszor hopp, olykor kopp: Kárpáti Péter és Novák Eszter színpadán leginkább ez jut a magyar kabaré alapító atyjának, Nagy Endrének. Persze valójában nem neki, hiszen ő mindössze ürügy és hivatkozási alap. Más nem is lehetne itt és most: nekünk már „csak" szimbólum, egy rég letűnt korszak emblematikus alakja.
Akinek ha elég sokáig nézzük a Kárpátitól megszokottan lendületes ecsetvonásokkal felskiccelt portréját, észrevehetjük, hogy a markáns kontúrok egyre halványabbá válnak, és mögöttük kirajzolódik az egészségesen önbizalom-hiányos, a pénzt, a sikert és a nőket meg mindezen fontos tényezők hiányát egyforma félszegséggel kezelő, mégis rokonszenvesen ügyefogyott színházcsináló arcképe. Parnasszus helyett az Andrássy út: a semminél több, a bírni vágyott mindennél mondhatatlanul kevesebb.
nemigenbuvarjaszay_clip_image001
Szilágyi Katalin (Lola), Máthé Zsolt (Baróthy), Kerekes Éva (Rózsi), Debreczeny Csaba (Pufi) és Polgár Csaba (Nagy Endre) - Schiller Kata felvétele
Ezt például meglehetősen pontosan ábrázolja Novák Eszter rendezése az Örkényben: Nagy Endrének megvan mindene, de ahogy elnézem, ha akarná, különösebb nehézségek nélkül megszerezhetné mindazt, amire csak ember vágyhat. És ő mégsem boldog: sértettség és elégedettség fura, színházi berkekben sokak számára ismerős keveréke áll így elő. A színpadi Nagy Endre mindvégig e két véglet között ingadozik. Nem csoda hát, hogy tudathasadáshoz hasonlítható állapot következik be, hiszen a főhőst a színpadi szereplés (és nem utolsósorban a pénzszerzés) olthatatlan vágya feszíti, miközben a hangoskodó közízlés (és nem mellesleg nála mindent jobban tudó felesége, Gigi) mérhetetlenül lenézi az éhenkórász, csepűrágó bandát. Innen (lenne) szép győzni.
Azt ezek után aligha kell külön hangsúlyozni, hogy ennek a Nagy Endrének vajmi kevés köze van a századelő Pestjén sikerrel működött Nagy Endre nevű konferansziéhoz és kabarészerzőhöz. De még az általa meghonosított mű­fajhoz se sok. Mert bár könnyű volna hivatkozni a zsáner százéves hazai születésnapjára, Kárpáti és Novák összeszokott párosának természetesen (?) esze ágában sincs (azt) ünnepelni. Igazuk van: mi ünnepelnivaló volna egy jelenleg nem létező műfajon? Szeren­csénk­re az alkotók a dicső múlt elmúlása fölött sem boronganak, így aztán nem is épül Nagy Endrének virtuális mauzóleum az Örkény színpadán. És a ridegen gépies aktualizálás, az akkori viszonyok maivá konvertálása az alkotókat ismerve természetesen szintén nem a választott módszer.
Kárpáti Péter a kézenfekvő megoldások helyett inkább újra történetmesélésbe fog. És ezek aztán nem is akármilyen, élet írta mesék. Filosz hajlamúak az „eredetiket" egytől egyig megtalálhatják A kabaré regénye című Nagy Endre-opusban. A vadszamárról, az állatok parlamentjéről, a takarékpénztárról szóló jelenetek vagy a második rész professzionálisan levezényelt áramszünete bravúrosan mossák össze a száz­éves anekdotát jelenkorunkkal, nem mellékesen igazolva, hogy a műfaj újraélesztéséhez csupán jó szemű és érzékeny színházi emberek szükségesek.
A Nagy-könyvben elmondottak tehát – mint a főhős „eredetije" is – ugyanúgy csak ugródeszkát jelentenek a színpadi szerzőnek, aki mindig továbbgondolja és átigazítja a kávéházi adomáknak álcázott, sokszor azonban véresen komoly történetkéket. Szintén neki köszönhetően alkotnak rugalmasan laza ívet a sztorik: az Örkény színpadán Nagy Endre a hősies derűvel viselt mellőzöttségtől sok kitérővel a siker legcsúcsáig menetel. Igaz, ez utóbbi magából az elő-adásból nem derül ki ennyire világosan. Az út során élete minden szegletéből látunk néhány villanásnyit: fergeteges kabarészámokat, obligát nőügyeket, családi és színházüzemi bonyodalmakat, komolytalan konkurenciaharcot, pénzszerzési és pénzszórási módszereket. Színház az egész – vagyis mindennek megjelenítéséhez ki se kell mozdulnia szerzőnek és társulatnak a kabaré dohányfüstös intimitásából.
A számtalan apró epizód és a figyelemterelő mellékszálak – melyek választott témájuktól függetlenül idővel mintha maguk is kabarébeli egypercesekké változnának – valójában mégis két nagy csoportra válnak szét. Az egyik Nagy Endre ösztönös színházi zsenijét, a másik a családapát és férjet, az úgynevezett magánembert mutatja be. Amilyen élettelin pezsgő jelenetek jutnak az elsőnek, legalább olyan érdektelenekkel birkózik a másik. Nehéz eldönteni, hogy ebben a szerző, a rendező, netán a főszerepet játszó, frissen végzett Polgár Csaba-e a ludas. Mindenesetre az első felvonás érezhetően nagyot zökken a megbuktatott kabaréigazgató, Kondor Béla távozásával, azaz amikor az addig is jelen lévő, ám korábban a színházcsinálás keretébe mindig ravaszul belefoglalt, ettől pedig legalább olyan érdekesnek tűnő magánszféra előtérbe kerül. Ezzel csak egy baj van: a feleséget, gyereket és szeretőket (el)tartó Nagy Endre alakja mind­végig tökéletesen pasztell marad. Pedig bőven jutna idő a néző meggyőzésére ennek az ellenkezőjéről, hiszen a második felvonás jórészt a halovány szerelmi szál fontosabbá erőszakolásával telik.
nemigenbuvarjaszay_clip_image002
Hámori Gabriella (Gigi) - Schiller Kata felvétele
Hogy Novák Eszter perfektül beszéli Kár­páti nyelvét, az nem újdonság. Az Örkény jó kondícióban lévő társulatának sem okoz különösebb nehézséget az est lendületes lebonyolítása. Mácsai Pál kabaré- és színigazgató félelmetesen mulatságos, infernális alak – a cselekményt útjára indító, majd a szálakat előrelátón terelgető munkája nagyon hiányzik a távozása utáni eseményeknél. Társulatában egyéni vonásokkal gazdagon ellátott, hamisítatlan színházi típusok léteznek. Kerekes Éva álnaiva Rózsijáért az is bolondul, aki nem; Debreczeny Csaba mókamester Pufija kifogyhatatlan poéngyáros és önérzetes férfi; Széles László és Csuja Imre tökéletes párost alkot, közös rappelésük az est egyik fénypontja. Máthé Zsolt mindig szolgálatkész, néma Baróthyja, Vári-Kovács Péter pimasz Kőváryja, valamint Szilágyi Katalinnak a mindenre a csecsemők naivitásával rácsodálkozni képes, ledér Lolája vázlatosságuk ellenére mind remek karakterek. A Medgyaszay Vilmát játszó Kerekes Vik­tó­ria mondén bestia, ám énekszámai prezentálásakor sokat veszít varázsából. A nagy természetű nők mellett elég világosan le vannak osztva a kártyák: Hámori Gabriellának jut a házsártos feleség mérsékelten hálás szerepe. Polgár Csabát színi tanulmányai elvégzése után azonnal mély vízbe dobták. Nagy Endre vázlatpontokba szedett életútjának bemutatásához tehetséggel közelít, ám az volna az igazán meglepő, ha győztesként kerülne ki a mozaikszerűen megírt figurával folytatott harcból. Ez utóbbi megállapítás az elő­adás egészére is vonatkoztatható: a legjobb szándékok és a belé fektetett rengeteg munka és energia elle­nére felemás, a nézőt sok ponton bizonytalanságban hagyó produkció nyitotta az Örkény új évadját.
Jászay Tamás

1970.01.01. 01:00