Élet és Irodalom - Herczog Noémi

Az Örkényben magyar viszonyok között viszonylag komolyan vehetőek az intézkedések. Mikó Csaba háromszereplős kamara-Orwellje, a ’84 stúdióelőadás, még az adatainkat is felveszik. Az adaptáció Mikó Csaba virtuóz munkája (dramaturg: Gábor Sára); hárman játsszák az egészet a Hamlet-szerepösszevonások mintájára: Mácsai Pál a sokáig kiismerhetetlen, de magas beosztású O’Brien, Zsigmond Emőke a főhős szerelme, Julia, és Bajomi Nagy György a híres Winston Smith szerepében. Bajomi Nagy most szerződött ide Szombathelyről, nagy nyereség a fővárosnak. A látvány, Kálmán Eszter munkája, ízléses és falanszteri: szimmetrikusan elrendezett mikrofonok, hangszórók, kábelek, egyenmelegítős emberek egyenkulaccsal (kisded állampolgárok cumisüvegei). A háromszereplős ’84 nem is bírna el felesleget. Mindennek több funkciója van. Emellett, amikor a színészeknek épp nincs szövegük, a színpad széléről teremtenek hörgő, kattogó hangokkal brechti hangkulisszát az előadás köré. Talán csak a megkínzott Winston valódi ordítása idegen a stilizált színpadi világtól.

A magát megmentőnek feltüntető, de gyűlöletet szító hatalom képe pillanatokra akár mainak is tűnhet. De Orwellnek mint klasszikusnak azért bármely kor színházában megvolna a helye ifjúsági előadásként. A negyvenes évek végén született regény diktatúramintái pedig akkor is egy másik világról lettek mintázva, ha akár a mai Magyarországon is érvényesek bizonyos, elsősorban az igazság és a múlt központi meghamisítását érintő részei. Mint disztópiát akár még a vírushelyzetre is vonatkoztathatnánk. De a látványra, esztétikumra érzékeny Widder Kristóf rendezése színházi nyelvében nem kritikus: helyenként áthallásos, szépen kivitelezett ifjúsági regényadaptáció.