„Bizalommal és jól tudunk együtt dolgozni ezzel a csapattal”

Október 7-én mutatta be az Örkény Színház Molnár Ferenc Liliom című darabját, amelyet legközelebb november 12-én és 13-án tűzünk műsorra. Az előadás kapcsán a rendezővel, Kovács D. Dániellel beszélgettünk.

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy ha egy színház a Liliomot tűzi műsorára, az az esetek túlnyomó részében egy színháztörténeti pillanat. Miért gondoltad úgy, hogy ez a darab lesz a harmadik Örkényes rendezésed?

Mielőtt egy alkotói folyamat elindul, rengeteg szempontot kell mérlegelnünk az adott színház művészeti tanácsával közösen. Színdarabot, valójában a színház repertoárjához képest, annak működéséhez képest, illetve, nem utolsó sorban a rendező személyes mániáihoz képest választunk. A Liliom esetében, a személyes mániákon túl, az Örkény társulata volt a kiindulópont, hiszen azt érzékeltem – és a próbafolyamat tanulságai bizonyították is ­–, hogy kompromisszumok nélkül tudom kiosztani a szerepeket. Bizalommal és jól tudunk együtt dolgozni ezzel a csapattal.

A Liliom játszási, de főleg olvasási hagyományában gyakorta a ligeti romantika érvényesül. A ti előadásotok azonban nem a századelő városligeti hangulatát idézi meg.

Nem tartom példa- vagy előd nélkülinek a történet kortárs látvánnyal vagy miliővel való ütköztetését. Egy több, mint százéves szöveg esetében fölmerül a kérdés, hogy hogyan kell és hogyan lehet hozzányúlni. Molnár Ferenc azonban erős vonalvezető számomra: a Liliom eredeti szövegkönyvében nincs kor vagy idő megjelölve, tehát kvázi a mába írja a történetet. Az alkotói folyamatban az az egyik alapvető kérdés, hogy hogyan tudjuk a legjobban, a legpontosabban átadni magát a történetet. A történetmesélésnél pedig felmerülnek azok a kérdések, hogy mondjuk annak a kornak a jellemzői, amelyben íródott, azok segítik-e a kommunikációt, vagy mondjuk lábjegyzeteket kívánnak meg.  A Liliom esetében úgy tűnt, hogy egy csomó pillanaton vagy mozzanaton úgy tudunk változtatni, és úgy tudunk valójában könnyen megfeleltetéseket találni, hogy közben mégiscsak a hitem szerint az eredeti motivációkat és dilemmákat tudjuk elmesélni. A romantika mint stílus – egyszerűsítve – a szabadság, a kitörés vágyát, az egyéniség előtérbe helyezését, a szélsőséges idegállapotok ütköztetését takarja. Ilyen alapon az előadásnak sok köze van a romantikához. De nem a régi szép idők nosztalgiájához. Ha most körbenézel a város terein, kevés verkliszóra nevetgélő embert, oldott pillanatot kapsz el – talán erre gondolsz, mint játszási hagyomány. A színház feladata a minket körülvevő világról, emberekről árnyaltan gondolkodni, fogalmazni.
Minket ebből az anyagból elsősorban a perifériára szorulás, az egzisztenciális pánikok, az emberi párkapcsolatok romlása, az erről való érdemi kommunikáció hiánya, mint fájón aktuális témák érdekeltek. És hogy egy ilyen közeg hogyan ágyazhat meg egy egyszerűnek tűnő, mégis körülírhatatlanul sokrétű szerelemnek.

Ehhez a kortárs újrameséléshez kortárs teret találtatok.

Giliga Ilkával és Bíró Bencével együtt alakítottuk a settinget: a szöveg, a látvány, az érzelmi fókuszpontok, a színészi játék egymásra kell hogy hagyatkozzon. Amikor elkezdtünk a Liliommal foglalkozni, a pénzrablás jelenete volt az a pont, ahol elakadtunk. Egyszerűen nem stimmel a helyzet, hogy valaki éjszaka viszi a gyárba a munkásoknak, egy táskában a pénzt. Elkezdtünk gondolkodni, hogy mi lehet az a publikus, átjáróház jellegű tér, amiben egy hasonló rablást el lehet követni. Ahol a magány és a magány hiánya is adott. Így találtuk meg egy fiktív városszéli pláza parkolóját, illetve annak egyik ATM-ét. Ez a tér elkezdte szervezni a történetet is, ebből kezdtük el odafelé is és visszafelé is kibontani az eseményeket.

Az előadásban a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatói is szerepelnek. Hogyan tudtok együtt dolgozni, hogyan tudtak beilleszkedni a társulati munkába?

Hét hallgatóval dolgozunk együtt. Korábban már ismertem őket, hiszen láttam több vizsgájukat is. Van, akinek ez az első úgymond kőszínházi próbafolyamata, ezért nyilván megpróbálok odafigyelni rájuk, hiszen nem szabad egyértelműnek venni a színházi működést. Ez nekem is nagyon hasznos, mert saját magamnak is folyamatosan definiálni kell, hogy mi miért történik egy ilyen rendszerben. A rutint egy ilyen egyszerű, új fókusz kiiktatja az Örkény csapatában is . Úgy látom, a társulatnak fontos a közös munka, hiszen az új energia, a plusz figyelem a próba közérzetén és hőfokán is sokat tud javítani.

Színlap, szereposztás, további időpontok, jegyvásárlás: 

Az interjút készítette: Biró Árpád Levente
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

1970.01.01. 01:00