Beszélgessünk a családi összetartásról - Kulton.hu, szerző: Pál Zsófia

 “Apátlanok” bemutató az Örkényben

Kulton.hu, Pál Zsófia, 2016. január 17.

Semmi sem lehet fontosabb annál, mint mikor az ember kilép a színház ajtaján, és azt érzi, hogy ezt az előadást látnia kellett. Ezt az esetek többségében nálam a komolyabb hangvételű előadások tudják elérni, amik mélyen, de korántsem egy nézőpontból vizsgálnak emberi problémákat, így megadva az esélyt, hogy a néző azonosulhasson a darabbal. Én ezért járok színházba.

Gáspár Ildikó Apátlanok című rendezését a péntek esti bemutató után egyértelműen ebbe a kategóriába tudom sorolni. Az Örkény Színházban bemutatott darab során egy súlyos problémákkal és titkokkal terhelt család történetét ismerhetjük meg a rendszerváltás időszakában. A gyerekek az idő elteltével egyre inkább érzékelik apjuk hiányát, aki munka és családfenntartás címén egyre több időt tölt nélkülük. Közben az oroszok jönnek és mennek, mindenkinek meg kell találnia a számítását, de ez korántsem megy egyszerűen a gyerekek esetében. A családi összetartás fogalma egyre inkább megkérdőjeleződik, végül már nehezen válik értelmezhetővé.

Gáspár rendezése sokallta inkább koncentrált a családi drámára, mint a társadalmi és történelmi közegre, de ez egyértelműen a színészek és az általuk megrajzolt jellemek előnyére vált. Az egészen lenyűgöző színészi teljesítmények tekintetében pedig már egyáltalán nem baj.

A hatfős színészgárda az egyik legjobban eltalált szereposztás eredménye, amit az elmúlt időszakban láttam. A kezdeti cowboy és hercegnő jelmezből az ember azt hinné, átlag gyerekek alkotják a családot, az idő elteltével azonban a zseniálisan megírt dráma következtében egészen lebilincselő módon fejlődnek a jellemek, érnek felnőtté a gyerekek. Kezdetben a család még család, a két és fél óra után azonban eltolódnak a hangsúlyok és értelmezések.

Mikó Csaba drámájában az apa figurája sosem jelenik meg. Gáspár víziójában is a családtagok teremtik meg a családfő mítoszát, jelenlétét, akit bár egyszer sem látunk, mégis óriási hatással lesz az eseményekre, a jellemek fejlődésére vagy éppen eltorzulására. Így jogosan vethető fel a kérdés, hogy tulajdonképpen egy emberről, vagy társadalmi, történelmi hatásról beszélünk-e, ha megvizsgáljuk az apa nyomán megszületett döntéseket? Talán az előadás egyik legfontosabb öröksége kibogozni azt, hogy a katalizátorként működő édesapa jelenléte alatt mit is értünk pontosan.

Kerekes Éva az anya szerepében teljes mértékben hiteles, miközben a családi tragédiák során szánni valóan emberivé, a körülmények áldozatává válik. Féltve őrzi élete nagy titkát, semmi sem tudja jobban lekötni, mint beteg kisfia. Polgár Csaba Lacija nem tud mit kezdeni életével, de még talán ő az, aki a legjobban képes megragadni a tévesen értelmezett családi összetartást. Patkós Márton jelenlétére a darabban igencsak érdemes odafigyelni. A kezdetben háttérben álló, kissé jelentéktelen kisfiú mindent megfigyel és értelmez, az idő elteltével egyre nagyobb jelentőséget kap, hogy ő végig ott volt és mindent látott. A darab végére teljesedik ki mind a szerep, mind pedig az egyetemi hallgató előadása. Ők az a két fiútestvér, akiknek egészen rendkívüli monológján keresztül kapjuk a darab értelmezését.

Tenki Réka Doda, a lánytestvér, aki mindenki számára ígérvény arra, hogy megváltja a családot, és általa elkezdődik egy szebb fejezet. A családi tragédiák azonban őt sem kímélik. Pontosan ezen remény miatt szerettem az ő fejlődését figyelni, és mert a színésznő ugyanolyan őszinteséggel hozta a fiatal királylányt, mint a gondokkal, titkokkal küszködő kamaszt és kiábrándult felnőttet.

Nem okoz csalódást Takács Nóra Diána precíz és összeszedett játéka sem, akinek szerepe reflektál vissza a legjobban arra a világra, amelyben élnek. Pontosan ezért remek mankó. Nagy Zsolt a legidősebb fiú, akit először a sors, később a saját lelki hasonlósága kényszerít arra, hogy átvegye az apa és összetartó szerepét, miközben egyre inkább a család legfontosabb ideológiát hajtogatja. Kezdetben ő az erő, majd a példakép, aki ugyanúgy nem tudja elkerülni az alászállást, ahogyan családja sem. A színész teljes beleéléssel alakítja a kezdetben erős testvért, majd a levertségét, kiábrándulását az egész világból.

Ha a családi lélekdráma és a társadalmi látlelet még nem győzött volna meg, biztosan felrakja a pontot az i-re az ötletesen kigondolt és kitűnő módon megvalósított díszlet, Boros Lőrinc munkája. A Gazdálkodj okosan! táblajáték képezi a színpadi teret. A technika, a fények, a filmes felvételek együttesen adtak a színészeknek egy olyan hátteret, amire biztos alakítást tudtak felépíteni. Ahogyan az előadásban is rámutatnak, minden okkal történik, úgy a megvalósításában is igyekeztek minden tekintetben jelzésértékűen felépíteni a teret és alakításokat.

A történet elbeszélése ugyanakkor jobban és könnyebben követhetőbben működött az első felvonásban, mint később, amikor a rendezői koncepció a dokumentarista színház eszközeivel próbálta magyarázni a család lényegét és a szereplők céljait. Mindazonáltal Gáspár új rendezése az Örkény repertoárjának egyik legérdekesebb és legelgondolkodtatóbb előadása, ami érdemben boncolgatja a családi összetartás kényes és összetett mibenlétét.

1970.01.01. 01:00