ÁTMENET

2003.02.28. Élet és irodalom
Amikor A komédiaszínház című Goldoni-darab bemutatóján a Madách Kamarában megjelentek a commedia dell'arte komikus figurái, a nézők automatikusan nevetni kezdtek. A bennfentes pesti premierközönség tudja, hogy kell viselkedni. Ha Goldoni, akkor viccelődve lesz. Jönnek a tréfás klisék. A nevetést kicsikaró rutinfogások. A tapspatronok. Nem jöttek. Ez a Goldoni-darab a rutin és a klisék elhagyásáról traktál. Traktátus inkább, semmint színdarab. Szcenírozott kiskáté. Jelenetekbe szedett esztétikai kiáltvány. A velencei szerző meghirdeti a változás színházát. Az átmenetet a commedia dell'artéból a jellemvígjátékba. A fix típusokból a karakterekbe. A rögtönzésekből a kötött szövegbe. A szerző kénytelen volt a színházban tanítani színházra a színészeket és a nézőket. Nem volt még színiakadémia, televízió és esztétikai oktatás, melyek - mint manapság - vállvetve törik magukat, hogy a kifinomult művészet kiváltságában részesítsék a dolgozó népet.
A színházi viselkedés ott kezdődik - ezt már Polly Peachum kisaszszony tudta -, hogy ha nem jön a nevetés, nem muszáj nevetni. A muszájnevetők elcsöndesednek a Madách Kamara nézőterén. Az ám, a színház Goldonival magát magyarázza. Az átmenetet a bulvárból a magvas művészetbe. Még ott a színészeken a maszk, mondja, de alatta már alakulnak az egyéni karakter arcvonásai. Már "vérbeli komédiát" adnának, "de hiányzik hozzá két súlyos figura, egy férfi és egy nő". Mácsai Pál, aki Oraziót, a társulatigazgatót játssza, ráismer saját színházvezetői helyzetére, és programdarabnak tekinti A komédiaszínházat.
Csakhogy ez egy az egyben nem működik. A darabban fölvetett esztétikai problematika történeti. Illetlenség női szereplőt kihozni az utcára, mondja Orazio. A színész viselkedjék úgy, mintha nem látná, nem hallaná senki. Ha a partneréhez beszél, csak a fejét fordítsa felé, de a közönséggel szemben álljon. Ezek egy új, akkori értelemben "realista" reform alakuló konvenciói, amelyekhez képest egyes túlhaladott konvenciók harsány, közönség-megszólító, "antirealista" stilizációi mai szemmel korszerűbbnek tűnnek föl. Az olyan megállapítások végképp időszerűtlenek, hogy a közönség megunta a zenés színházat, és kifinomult ízlése a színjátékot igényli.
A komédiaszínházat nem lehet közvetlenül programnak tekinteni. Babarczy László művelt, okos rendezése effajta közvetlenségre törekszik, amikor a Goldoni-színház kvázirekonstrukciójára egy mai társulat bensőséges, közös ihletben föloldódó konfliktusait próbálja ráhangolni. Horesnyi Balázs velencei utcából nyíló olasz kulisszaszínpadot épített, amelyre Mácsai a Madách Kamara díszletbútorokkal szegélyezett nézőtere felől érkezik. Ebből a kétféle realizmuskonvencióból nehéz kitörni. A szereplők részint a commedia dell'arte darabbetétek stílusimitációjával bíbelődnek egyre fárasztóbban, részint privát színészi magatartásmintákat igyekeznek elhelyezni a história és a jelen találkozási pontján, lehetőleg úgy, hogy az intim lirizmus helyettesítse a kommersz karikatúrát. Az eredmény: semleges pasztell. Bíró Kriszta és Honti György első megjelenése határozott antikonvenciót ígér, Kerekes Éva, Für Anikó és Járó Zsuzsa birkózik a különféle primadonnasémákkal, Debreczeny Csaba, Crespo Rodrigo és Végvári Tamás a fix típusok egyénítésével. Mácsai bensőséges önmagát adja. Az egész, úgy, ahogy van - a befejezés meghatott önapoteózisával - abból az átlagos, kevéssé intenzív színészi konvencióból merít, amelynek meghaladására létrejött.
Koltai Tamás

1970.01.01. 01:00