ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Az egyetemalapító

Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű


Térey János és Kovalik Balázs együttes visszatérése az Örkény Színházba 17 évvel az immár legendás emlékű Borisz Godunov (és 14-gyel a tán kevésbé feledhetetlen Odüsszeusz Tours) után akkor is fontos eseménynek számítana, ha nem emlékeztetné a magyar színházi világot két hatalmas veszteségre: az író tavalyi, tragikusan korai halálára és a rendező immár majd’ évtizedes, sokak bűnéül felróható távollétére. Ezek fájó ismeretében fokozott várakozás előzte meg a hajdanán itt Puskinfordítóként és konzultánsként dolgoztatott Térey utolsó darabjának posztumusz bemutatóját, amelynek estéjén a budapesti humán értelmiségi elit méltó és egyszersmind imponáló létszámban képviseltette magát.
A művel és annak első színrevitelével való találkozás egyként bizonyult lenyűgöző és zavarba ejtő, erőteljes és kételyeket ébresztő élménynek. Mindenekelőtt bámulatos, hogy ez a két – Antal Csaba díszlettervezővel együtt három – áldott tehetség milyen magától értetődő természetességgel teremti meg a saját, a másokéval összetéveszthetetlen világát. Téreynek elég néhány sornyi szöveg a bibliai Lót históriájának birtokbavételéhez, s ahhoz, hogy elfogadtassa: Szodoma párhuzam, előkép és örök alaptörténet számunkra. A létállapotunkra ráfelelő fanyarság, a drámaszöveg mesterkéletlenül emelkedett tónusa, az ismétlések és visszatérések zenei szerkesztésmódja mind rávall Térey megvesztegetően okos művészetére. Ahogyan Kovalikra és egyenrangú alkotótársára vall az arany konzervdobozokból emelt antali díszletkép, annak szinte állandó mozgatása, majd lerombolása, vagy épp a jobb díszletfalból kiemelkedő mitikus „aranybárányok” értelmezésre felhívó gesztusa.
Az idegengyűlölő Szodomában a maga számítását családostul meglelő s ezért megértően lojális, a „hídember” szerepét megcélzó, vagy legalább azzal kacérkodó Lót nem ismeretlen alak a nézőtéren helyet foglalók meg a színpadon munkálkodók számára. Mi több, olyan szisztémában evickélve, ahol „a megbékélés rossz tréfa”, s ahol a falmelléki boldogulás csakis a türelmetlenség iránt tanúsított fokozott türelem révén érdemelhető ki – a Téreydráma már-már kényelmetlenné is válhatna a premierközönségnek. Csakhogy a szorítás időről időre lazul, a dráma és az előadás ilyenkor leginkább a könnyen elérthető utalások kabaréízű és zsurnalisztikus tálalását kínálja. Lót alapított Szodomának egy egyetemet (de nem kellett nekik), a városban kiplakátolták, hogy az idegeneket etetni tilos, Lótné pedig egy csacsogós tévéshow-ban édelegve mesél más tájak egzotikumáról: az ilyesmik érezhetően kacajos megkönnyebbülést váltanak ki a nézőtéren, s némi szintcsökkenést a színpadon.Meglehet, e részletek jócskán változtak volna, ha Térey János megérheti a próbafolyamatot.
A bibliai történet jelen idejű, költői erejű és intellektuális parafrázisa, amelynek színpadán oldottan mozognak a kötött pulóveres angyalok, inkább nehéz, mint hálás feladat elé állítja a színészeket. A cím- és főszerepet alakító Gálffi László szerencsére, mondhatni, készen hozza magával az egyszerre kegyetlen és önáltató okosságnak meg a férfiöregedésnek, a szégyennek és a szeméremnek azt az elegyét, ami Lót színpadi létezését kiadja. Éppen csak a premierlázat kell leküzdenie: a szövegbakik és bizonytalanságok ugyanis ezúttal szokatlan mértékű színészi trémázást jeleztek. Kerekes Éva hibátlanul teremti meg a félrenéző lojalitáshoz hozzáedződött, szemre könnyebb fajsúlyú, ám Szodomát elengedni mégsem képes asszonyt: Lótné kényszerű szedelőzködése, majd sóbálvánnyá merevülése az alakításnak és erős képisége révén az előadásnak is magaslati pontja. Zsótér Sándor Mikael kicsi, de hangsúlyos angyalszerepében megint egyszer az eszünkbe juttatja, hogy mennyire jó színész; meglehet, jobb színész, mint rendező. A Lóthoz látogató két angyal (Patkós Márton és a hasonmásává tett Dóra Béla), Lóték két lánya (Stork Natasa, Kókai Tünde), illetve az egyik lány nemzetbiztonsági középkáder vőlegénye (Borsi-Balogh Máté) mellett még egy cimbalmosnak és egy négyfős kórusnak jut feladat a színpadon: a Fekete Gyula zenéjét megszólaltató szakaszok elsőre egészen mérsékelt hozzáadott értéknek tűntek.Igaz, első találkozás esetén elkél az óvatosság az ítéletmondás terén, amint erre maga a Lót – Szodomában kövérebb a fű is példát látszott adni. Az előadás ugyanis az utolsó tíz percben, Lót lányainak apaerőszakolási tette körül határozottan veszített a feszültségéből: a jelen felé elvezető fogódzók itt már nem váltak szembeötlővé, miközben a tett eredeti, ószövetségi indoka, vagyis a nemzetség fennmaradásának kötelme is említetlen maradt, s a nézőtéren érezhetően beállt az udvariasan feszengő kivárás kollektív állapota. Pedig Térey János szövege a befejezés felé haladtában sokkal inkább továbbemelkedett, semmint aláereszkedett és fókusztalanná vált volna – éppen csak a fiatal színésznők csekélyebb hőfokú meggyőződése ragadt át a közönségre.
KA: KEREKES ÉVA, PATKÓS MÁRTON, DÓRA BÉLA, GÁLFFI LÁSZLÓ