ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

B. Kiss Csaba: Hattyú-dal, Kutszelistilus.hu

Szerelmi komédia ez, semmi más…

Molnár Ferenc 1920-ban írta A hattyú című komédiáját: az Osztrák–Magyar Monarchiának vége, a történelmi Magyarország a múlté, a királyság király nélkül. Mindez a darab nézőpontjából még a jövő: a Monarchia egyelőre létezik (bár nincs megnevezve, melyik), trónörökös is van Albert herceg személyében, már csak egy trónörökösné hiányzik, de arra is van jelentkező: Alexandra.

Pontosabban ő maga annyira nem jelentkezne, sokkal inkább anyja, Beatrix adná hozzá lányát a herceghez, nem másért, minthogy trónfosztott családját ismét az uralkodói körökbe vezesse.

Bár a nevek mások, Molnár jól felfejthetően az utolsó Habsburg császár és magyar király, Károly és későbbi felesége, a valóban trónfosztott Bourbon–Pármai Házból származó Zita történetét vette alapul. Magyarországon vagyunk, Beatrix hercegné húga, pap bátyja, két fia és lánya társaságában kesereg a múlton, egyszersmind építgeti a jövőt. Kastélyukba érkezik ugyanis Albert herceg, az özvegy hercegné pedig mestertervet eszel ki, hogy lánya számára elcsábítsa a trónörököst: összeereszti lányát a fiait tanító tanárral, Ági Miklóssal, hogy ily módon hívja fel Albert figyelmét Alexandra nőiségére. A női praktikák azonban célt tévesztenek: a hercegkisasszony és a tanár egymásba szeretnek…

Molnár Ferenc darabjának ez már a tizenötödik színpadra állítása itthon, de külföldön is ismert, olyannyira, hogy 1956-ban film készült belőle Grace Kelly és Alec Guiness főszereplésével. Könnyed szerelmi komédia, amely bár fölveti az arisztokrata rend hanyatlásának vagy a kékvérűek és a plebs közötti átjárhatatlanságnak a problémáját, komoly ügyet nem csinál mindebből: a tanár nem robbant ki forradalmat, a szerelmesek nem igyekeznek tűzön-vízen át kitartani szerelmük mellett; a konvenciók szilárdan tartják magukat, de semminek nincs eget rengető következménye, a végén pedig minden a maga ősidők óta kijelölt medrébe terelődik.

Hogy azonban mindehhez mi közünk 2018 Magyarországán, az Polgár Csaba rendezéséből nem derül ki. Az ancien régime világa végtelen messze került tőlünk, még ha a feudális oligarchák kora új jelmezekben visszatérőben lenni látszik is. Az aktualitást nagyítóval kell keresnünk az előadásban, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy Albert herceg anyja, Mária Dominika hercegnő elhunyt férjét Viktornak hívták – sok mindent elmond, hogy a közönség soraiban a legnagyobb derültséget ez váltotta ki (persze a hercegnőt alakító Für Anikó rendesen rá is játszik erre).

Polgár Csaba számos ötletet bevet, hogy modernné tegye a több szempontból is idejétmúlttá vált Molnár-darabot: Izsák Lili kék díszlete a hátul lila neonfénnyel világító „WE ARE MORE THAN BEAUTIFUL” felirattal mondhatni cool, de különösebb funkciója nincs. A szinte folyamatos élőzenei betétek leginkább aranyosak, különösen, mikor héliumos lufikat szívva énekel a társulat, de ezek is csak ötletek maradnak. A rendezés a töredezettség képét mutatja, mintha maga sem tudná, mit akar kezdeni a darabbal, így marad a sokszor öncélúnak tűnő fogások garmadája, amelyek között vannak ugyan egészen jól sikerültek, de a megszületni nem akaró egészhez nem adnak hozzá.

A Csákányi Eszterrel kiegészült Örkény-társulat persze most is hozza a maga formáját. Csákányinak igen testhezálló a fontoskodó, mindent kézben tartani igyekvő Beatrix figurája, és egyébként is örömteli őt az Örkény Színházban látni. Mácsai Pál ismét megvillogtathatja komikusi erényeit plusz mandolintudását a pappá lett báty, Jácint szerepében. A Beatrix fiait játszó Jéger Zsombor és Novkov Máté, valamint az udvarmestert alakító Máthé Zsolt leginkább a hangszeres kísérettel járul hozzá az előadáshoz, Beatrix húgaként Takács Nóra Diána, Wunderlich ezredesként Dóra Béla pedig szerényen meghúzódnak mellékszerepeikben.

A tanárba én személy szerint nagyobb karizmát képzelnék, mint amit Nagy Zsolt megjelenít, Tenki Réka viszont kellően naivan alakítja a naiv Alexandra hercegnőt. Ficza István a hosszú hajú, enyhén homoerotikus hajlamú Albert hercegként a tőle megszokott vérbeli komikusi alakítást nyújtja, de számomra a csak a harmadik felvonásra megérkező Für Anikó viszi a prímet: a meglehetősen közepes első két felvonás után a harmadik elsősorban neki köszönhetően villantja fel az Örkény Színház legjobb vígjátéki hagyományait. Már csak ezért is fájó, hogy az utóbbi időben a színház mintha nem tudna felnőni régi önmagához, és ezen a képen sajnos A hattyú sem változtat.