ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A SZÁMODRA HELY utolsó előadásában Gálffi László szerepeit Znamenák István veszi át

szamodrahely900 1




Az április 16-i e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY utolsó előadásában Gálffi László betegsége miatt szerepeit Znamenák István veszi át.

Az előadást 2014. október 3-án mutattuk be, amely a színikritikusoktól megkapta a 2014/2015-ös évad legjobb előadásáért járó díjat.



A XIX. század vége óta egy ország, konkrétan ez itt, a miénk, időnként levedli magáról népessége egy részét. Ha nem kapnak észbe, és nem menekülnek el idejében, akkor hazájuk akár meg is öli őket.


1941-ben népirtás történt. Négy-öt hét alatt több, mint húszezer zsidót hajszoltak a ha­lálba. Magyarok. Nem németek, magyarok.

Nem ők: mi. Olyan emberek, mint te meg én. Mint te, aki ezt ol­vasod, vagy mint én, aki ezt írom. Mint mi, akik megcsináltuk ezt az előadást, meg ti, akik nézitek.

Azért csináltuk ezt az előadást, hogy emlékezzünk erre a huszonvalahányezerre, és velük együtt kicsit a többire is. Mert ha nem emlékezünk rájuk, ha tagadjuk azt, hogy a bes­tia bennünk van, bennem, aki írom, benned, aki olvasod, ben­nünk, akik csináltuk és bennetek, akik nézitek, akkor nem fog­juk felismerni a fenevadat, amikor ébredezik, és akkor mindez bármikor újra megtörténhet. De ha elismerjük a létezését, ak­kor egyszer szembe is tudunk nézni vele.

És talán le is tudjuk győzni.