ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Ki kicsoda játékunk megfejtése

 2015/2016-os évados füzetünk Ki kicsoda c. játékának megfejtése.

 

 polgar csaba 500  POLGAR CSABAkicsi

 

POLGÁR CSABA

Fogalmam sincs, mikor voltam életemben először színházban. Pedig biztos voltam, de nem volt meghatározó élmény.

Annál inkább az óvodai, később az általános iskolai farsangok, köszönhetően anyukám áldozatos munkájának.
Ez a kép '87 körül készült, Nádudvaron. Ez még óvodai buli volt. Az első, amire emlékszem. Úgy látom, elég jól elkaptam a könyörtelen, mégis megengedő tekintetet. A magányos, vadnyugati hőst.

A legjobb pedig Pókemberként voltam, már az  iskolában, de arról nem maradt fent dokumentum. 

 

 

 

kerekes eva

KEREKES EVAkicsi

 

KEREKES ÉVA

Kaposvár, Csiky Gergely Színház, Pinokkió, Pogány Judit.

Egy délutáni előadás volt, kisiskolás koromban. Bármikor felidézhető élmény, mint az olyan történetek, melyeket semmilyen idősík, más megvilágítás, tudatállapotváltozás sem tud megmásítani, elfakítani. Ugyanolyan élő, jelenidejű marad.

Mint az igazán nagy események általában nálam, mindig kitágul az idő, valószerűtlenül lelassul, teljességében veszek részt a pillanatban. Egy félemeletnyi páholy, a vörös bársonyborítás a kezem alatt. Ahogy rálátok a nézőtérre, és a színpadra, és azt érzem, itt jó lenni. Nagyon. Az az illat, a mesebeli érzet, amit csak a színház légköre tud kelteni, és maga az előadás. Kitörölhetetlen örök-érzet. A SZÍNHÁZ.

debreczeny DEBRECZENY CSABA vág

 

DEBRECZENY CSABA

Sportolónak készültem... no jó, focikapusnak! Válogatott kerettag is voltam, de aztán egy bokatörés, és kettétört a karrier... mindaddig színház semmi...
Középiskola: muszáj színházba menni... sikerült ellógni, harmadszor már nem.
Az első, Háy Gyula: Mohács... számomra színházi Mohács volt.
Következő félév, második előadás: Übü király.
Muszáj volt, no nézzük... Ja! Hogy így is lehet! Az nem olyan volt, mint a magyar, hanem mint a brazil foci...

 ficza2  FICZA ISTVAN2

 

FICZA ISTVÁN

A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese az első, amire határozottan emlékszem. Kiscsoportos óvodás voltam, tehát kb.3,5 éves. Egy városunkhoz közeli faluba utaztunk, vagyis Érsekújvárról Kürtre. A helyi óvodában néztük meg ezt a bábelőadást. Az óvónénikből verbuválódott kis társulat hozta létre a mesét. Ők készítették a bábokat, díszletet. Akkor minden közeli magyar óvoda ovisai látták ezt az előadást. Nagy attrakció volt ez a kürti pedagógusoktól. Ilyenre nem igen volt példa azelőtt. Arra emlékszem, hogy tetszett és lekötött. Szép színesek voltak a bábok és ez egy gyerek számára nagyon fontos.

 vajda allo  VAJDA MILÁN kicsi

VAJDA MILÁN

A "színházi szüzességemet" 1984-ben vesztettem el a Katona József Szinházban, egy mikulásünnepségen. A Mikulásba vetett hitemet ugyanazon a napon. A nővéremmel és húsz másik gyerekkel vártuk a Mikulást, aki feltűnően hasonlitott Horváth Józsi bácsira, és gyanúsan sok belső infót tudott rólam. Ráadásul többször ültette az ölébe a "Jó Öreg Söpit" (Söptei Andrea), mint az összes többi gyereket. Azt sem értettem,hogy Kaszás Geri bácsi és Stohl Buci bácsi miért álltak be a Mikuláshoz krampusznak. Addig úgy tudtam,hogy a Mikulás sok tejet iszik. Sokat is ivott, de biztosan nem tejet. A tej nem átlátszó, és nem is sárga és habos. De a felnőttek, a szüleink udvariasságból nem szóltak neki, inkább ők sem ittak tejet. Szerintem ők jobban várták a Mikulást mint mi gyerekek, mindenki hangos lett, énekelt és táncolt. Olyan jól érezték magukat a Mikulással, hogy még jó sokáig nem mehettünk haza.

 

 

 nora dia allo  TAKACS NORADIAkicsi

 

TAKÁCS NÓRA DIÁNA

A legelső színházi élményemre sajnos nem emlékszem, de elmondom, mi vezetett engem a színház irányába.

Az általános iskola 2. osztályában nagyon fegyelmezetlen voltam az órákon, a magatartásomra folyton fekete pontot kaptam. Jól tanultam, csak nem kötött le eléggé a suli. Egy idő után az osztályfőnököm megelégelte a dolgot, és miután az sem segített, hogy sállal bekötötte a számat, úgy érezte, hogy le kell kötnie valamivel az energiáimat. Kitalálta, hogy induljak az iskolai mesemondó versenyen. Ez nagyon felvillanyozott, és meg is nyertem a versenyt. Ezután tovább mentem a területi és megyei versenyre is, amiket szintén megnyertem. Egészen a 8. osztály befejezéséig jártam versenyekre, amiket nagyon élveztem, akkor gondoltam ki, hogy színész leszek. Az egyik legintenzívebb emlékem Csuja Imréhez kötődik, ő volt a zsűri elnöke azon a versenyen. Akkor hallottam róla először. Elmondott egy mesét az eredményhirdetés előtt, amin nagyon jól szórakoztam. Az estre mindketten másképpen emlékszünk, még mostanság is nagyokat vitázunk azon, hogy melyikünk emlékszik jobban.

galffi

GALFFI LASZLO2

 

GÁLFFI LÁSZLÓ

Kissrácként rajongtam a bábszínházért. Semmiért nem hagytam volna ki egyetlen előadást sem. Aztán már kamaszként az első nagy falat a Hunyadi László volt az Operában! Emlékszem, a második felvonás alatt elaludtam, és csak a fináléra ébredtem fel,  amikor nagy hangzavar közepette a hóhérnak csak negyedszerre sikerül lecsapni szegény László fejét. Az élmény akkora hatással volt rám, hogy innentől kezdve,  már diákbérlettel, mindent megnéztem, amit csak lehetett.

14 éves voltam, amikor a Vígszínházban egy ajándék jeggyel megnézhettem Dürrenmatt : A fizikusok című darabját. Várkonyival,Darvassal,Tomanekkel, Bulla Elmával. A rendező, Horvai István. Álmodni sem mertem volna,hogy néhány év múlva Horvai a mesterem lesz a Főiskolán, és belőlem is vígszínházi színész lesz.

 hamori2  HAMORI GABRIELLA 2

 

HÁMORI GABRIELLA

Ennél a karácsony esti performansznál jelen volt még anyukám, nagymamám, nagypapám. Azóta ők sorban elmentek. Éppen arra helyre, ahol a képen állok, tettük később anyám betegágyát, mert egy pálcás ember azt mondta, ott nincs kártékony kisugárzás. Ott hagyta el a földi létet.  A fényképen látható koncerten jelen voltak még apám és nővérem, akik különböző okokból azóta is csak néhányszor láttak játszani színházban. Ez az egyetlen rögzített pillanat rólam, amikor mindenki ott volt, akit szerettem. Nincs olyan előadás, hogy egy-egy pillanatra ne képzelném oda őket a nézőtérre.

 biro2  BIRO KRISZTAkicsi

 

BÍRÓ KRISZTA

Ezen a fényképen annyi idősen vagyok látható, amikor eldöntöttem, hogy márpedig én színésznő leszek. De az első színházi élményemet, már nagyon sokszor elmondtam-leírtam, inkább elmesélem egy kamaszkori történetemet, amiből kiviláglik, mennyire hülye tyúk voltam, miközben elszánt és makacs.

Gimnazistaként minden este a Katonában álltam. Igen, akkor még lehetett állni büntetlenül, ingyért, csak ki kellett bírni, amíg az összes jegyes elfoglalta a helyét. És akkor jött vendégszerepelni a Katonába az Ivo Krobot rendezte "Őfelsége pincére voltam", Nyíregyházáról. Odamentem, ahogyan szoktam, bízva a szokásos bejutásban. Embertelen tömeg fogadott már az utcán, nagyon sokan akartak aznap este beslisszolni jegy nélkül. Nem taglalom: lincshangulat uralkodott. Horváth Györgyike, a legendás nézőtéri felügyelő, hét óra kettőkor önhatalmúlag kiemelt a tömegből, megragadta a könyökömet, becipelt a nézőtérre. Érdekes látvány fogadott: a színpadon, szemben a valódi széksorokkal, felépítettek egy nézőtér-emelvényt. Rögtön felfogtam: tehát két oldalról nézzük a játékot. Györgyike a fülembe súgta: látod, ott, a színpadi nézőtér utolsó sorában a (és itt egy híres, általam rajongott színésznő neve következett) melletti üres széket? Na, az a tiéd. Rohanj, mert már becsengettük a kezdést.

Csak arra tudtam gondolni, hogy szűzmárjám, át fogok menni a Katona József Színház színpadán. Nekiiramodtam. Amint felértem a színpadra, mély csönd lett. Hiszen azt hitte mindenki, elkezdődött. Érzékeltem a rám szegeződő tekinteteket, lángvörös lettem, még gyorsabban futottam, lépcsőkön ugráltam, majd ugyanevvel a lendülettel lezuhantam a túloldalra. Két, jelenésre váró színész fejére estem. Mindenem fájt. Nyilván nekik is. De azért a hátsómnál fogva visszatoltak a székem mellé. Elég hangosan röhögött rajtam vagy' kétszáz ember. A mellettem helyet foglaló híres színésznő is.

Ez volt az egyetlen előadás életemben, amit úgy hagytam ott szünetben, hogy semmire nem emlékszem belőle. Csak a szégyenre.

kerekes vica allo KEREKES VIKTORIA 1kicsi

KEREKES VIKTÓRIA

Gyönyörű szép volt. Emlékszem a haja illatára, meg a keze puhaságára. A hosszú fekete szoknyán, amit viselt, pici, narancsszínű virágok voltak. Épp a csípőjéig értem. Elvitt engem egy palotába. Ott elmuzsikálták, eljátszották és eltáncolták a legcsudálatosabb mesét a világon. Annyira gyönyörű volt, hogy alig mertem levegőt venni. Olyan szépséges, olyan hatalmas, hogy majdnem féltem. Magányosnak éreztem magam, amikor vége lett. De nem mondtam. Csak azt, hogy itt kellene maradni örökre. Varázsfuvola volt a címe. Azt hiszem 1976-ban volt.

Megkérdezném tőle. Ha még élne.

 macsai  MACSAI PALkicsi

MÁCSAI PÁL

Nem tudom, miért vágtam magamnak papírból szakállat, bajuszt, szemöldököt, pofafoltokat. Nem emlékszem, hogy színész akartam volna lenni. Talán felnőtt akartam lenni? Mindenesetre újságot olvastam a fotelban, mint a nagyok, de belealudtam. Apám fényképezett le titokban. Harmadikos voltam, a cserépkályhát mögöttem akkor cserélték fafűtésűről Héra gázégőre: ezerkilencszázhetvenben.

Ma is így van: az osztály bohóca és a felnőtteskedő jótanuló próbálják eldönteni, melyikük az erősebb, és én ettől elfáradok.

szadntner-2 SZANDTNER ANNA 2kicsi

 

SZANDTNER ANNA

Négy éves lehettem. Csak arra emlékszem, hogy a Bábszínház előcsarnokában bömbölve ordítok, mert nem akartam az életnagyságú Süsü ölébe ülve fényképezkedni. De hiába. A fotó elkészült. Felnőtt fejjel megtaláltam a képet, és dühömben összetéptem.

 nagy zsolt2  NAGY ZSOLT2

 

NAGY ZSOLT

Kb. 8-10 éves lehettem, mikor apám elvitt moziba, a szomszéd faluba. A Starwars-t adták. Az út egy erdőn keresztül vitt. Odafelé meg világos volt, vissza már sötét. A film után örökre megváltozott bennem az az erdő, a csillagokkal, a végtelenségével.

 

 

 

 

 znami  ZNAMENAK ISTVANkicsi

 

ZNAMENÁK ISTVÁN

Kb. 9 éves lehettem. Nem biztos, hogy a címre pontosan emlékszem, de a Bábszínházban volt, talán a Hencidai-boncidai csetepaté. Édesanyám vitt el. A szünetben rettentő szomorú lettem, kértem anyukámat, hogy menjünk haza.
Nagyon nem tetszett, idegen volt, biztosan azért, mert akkor még zoológus, vagy tengerész szerettem volna lenni, semmi közöm nem volt a színházhoz.
Az első színházi élményem tehát kifejezetten rossz, úgyhogy nyilvánvaló, hogy nem amiatt letten színész.

 csuja allo  CSUJA IMREkicsi

 

CSUJA IMRE

Már négy és fél éves koromban tudtam írni-olvasni, ezért az első osztályt rossz kisfiúként abszolváltam, mert untam. Itt kezdődhetett a versekre való fogékonyságom, mert az legalább érdekelt.
A 70-es évek elején, Hajdúnánáson volt az első színházi élményem, amikor a lottósorsolást a művelődési házban felvette a televízió. Anyukámmal elmentünk megnézni. A negyedik lottószámot én húzhattam ki, ez a 60-as volt, a születési évszámom. Ilyenkor hoztak fővárosi művészeket, akik műsort adtak, esztráddal, zenével, versekkel. Ott láttam először Hofi Gézát, óriási élmény volt, hogy egy színpadon állhattam vele. Ugyan nem egymás mellett, de legalább egymás után.
Az igazi, kőszínházi élményem Debrecenben volt, gimnazista koromban, Osztrovszkij Viharját játszották. Novák István maradt
meg legerősebben az emlékeimben, most is látom magam előtt az alakját.

 fur  FUR ANIKO 2kicsi

 

FÜR ANIKÓ

1966 nyara, Sopron, pedagógusüdülő. Anyukám és a barátnője kézen fogtak, és beugrottak velem a mélyvízbe. Amikor felbukkantam prüszköltem, kapkodtam a levegőt, és amikor megtudtam végre szólalni, annyit mondtam: Méééég!!!

+

1967 ősze, Magyar Állami Operaház, Csajkovszkij Csipkerózsikájára vitt el a nagymamám. Bubifrizura, barna, bársony ruhácska, fehér harisnya, és csipkegallér, lakkcipő. Lenyűgözve, egyetlen kukk nélkül néztem végig az előadást, azóta is emlékszem rá. (A jegyszedő néni érkezéskor azért megkérdezte, hogy szobatiszta vagyok-e már.)

+

1969, Balassagyarmat, kert.

Anyám: „Üdvözlöm Hercegnőm. Gyönyörű a ruhája. Hol csináltatta?

Én: „ A Szövetkezetben.”

Anyám: „Értem. És mivel jött Hercegnőm?”

Én: „Villamossal.”

=

1989-ben végeztem a Színház – és Filmművészeti Főiskolán.

máthézsolti2kicsi MATHE ZSOLT 23

 

MÁTHÉ ZSOLT

Az általános iskolában, az egyik utolsó november 7.-i ünnepségen szerepeltem először színpadon. Solohov Emberi sors (vagy sorsok?) című könyvében található Sárga ló című novellát alkalmazták színpadra, amiben nekem jutott a főszerep: Trofim, a vörös katona. Úgy emlékszem, hogy nem akadt vállalkozó kedvű kisdiák, én meg mindenmindegy alapon jelentkeztem. És a konkrét emlék az volt, ahogy a próbán gyakorlom a színpadi halál mozdulatsorát: két kézzel szívemhez kapok, nagy koppanással térdre esek, és kuncogva eldőlök, mint egy krumpliszsák.

pogany allo POGANY JUDITkicsi

 

POGÁNY JUDIT

Nem tudom, hogy az első színházi élményemre valóban emlékszem-e magam is, vagy csak a színes, családi történetmesélések miatt érzem úgy, hogy igen, emlékszem.
Eta háztartási alkalmazott volt a szüleimnél, és mivel egy kicsi, erdélyi faluban született, Kaposvárra kerülve imádott színházba járni. Édesanyám csak a bátyámat engedte el vele, aki már elmúlt hatéves, mondván, hogy én még kicsi vagyok. Valóban, még három se voltam.
Etát, miközben elragadtatással nézte a színpadon hömpölygő operett-előadást, bántotta, hogy én ebből a csodálatosan szép dologból kimaradok. Szünetben kapta magát, a bátyámat a barátnőjére bízta, és hazaszaladt értem. Valami ruhát dobott rám, az elmaradhatatlan masnit a hajamba kötötte. (Fényképeken láttam, hogy még a homokozóban is fehér zsorzsett kötényben, hajamban masnival térdelek! – emiatt már többször megállt az eszem!) Szóval Eta ölbe kapott, és futott velem vissza a színházba.
És én ma valóban úgy érzem, hogy emlékszem a szép, színes világra, ruhákra, nénikre, bácsikra, muzsikára, táncra, mindenre. És arra a különös, titokzatos névre, hogy „Gül baba”.
Egy-két év múlva, amikor a János vitézt láttam, ezt már valóban nevezhetjük az én első színházi élményemnek. Ma is színesben látom a jelenetet, amikor egy szakadékból kicsapott egy gyönyörű, kék fény, a kénköves láng, és a boszorkány ráült egy seprűre, és igaziból elrepült. Izgalmas és félelmetes volt! Ettől kezdve állandóan színházasdit játszottam a szomszéd gyerekekkel.
Több, mint harminc év múlva, amikor Ascher Tamás a János vitézt rendezte Kaposváron, és megtudtam, hogy a boszorkányt fogom játszani, azt mondtam: „Jó, de csak akkor, ha igaziból elrepülhetek
a végén seprűnyélen”. Ascher megígérte, a műszaki fiúk pedig megoldották, húzták az acélhuzalokat a csigán át fölfelé és oldalra, és én repültem a seprűnyélen, a trégerek felé, fel a magasba! A seprűm pedig, mihelyst megnyomtam egy gombot, még tűzijátékot is szórt a hátam mögé!

 epres attila allo  EPRES ATTILAkicsi

EPRES ATTILA

Első színházi élményem a boglári kultúrházban volt; valami iskolai fellépés alkalmával farkast alakítottam, kb. hatévesen. Ja! Van egy még megalázóbb fotó ebből a korszakból, amin csirkejelmezben guggolok, szegény állatjelmezes ovistársaim között, alighanem ugyanazon a deszkán. Nálunk nem egyszerűen művház van, úgy hívják Lengyel-Magyar Művelődés Háza. Legelső nézői emlékem pár száz méterrel arrébb, a kápolna előtti szabadtéri színpadról lehet, a kaposvári társulat játszott ott nyaranta. Emlékszem a fiatal Hollósi Fricire, a suhanc Kulka Janira, Vajda Drunyóra, Pogány Juditra... mára sajnos valakik megfordították a színpad-nézőteret és kivágták a tujafasort, ami a díszletek állandó háttere volt.
Aztán Sopronban, már amatőr színpados erdészdiákként láttam először „alternatív” színházat, meg sok más diákszínházat: erős élményem Gazsó Gyuri az Egyetemi Színpadról, Lengyel Feri a Győri Fesztiválról. Minket Fintor Színpadnak hívtak, ott játszottam első főszerepem, Kőműves Kelement, Gyurkó darabjában, Kováts
Adél volt Katinka.