ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Vissza a regényhez

 

Népszabadság

Zappe László

2013. március 18.

Látatlanban könnyű megindokolni, hogy az Örkény Színház 2013-ban nem az író Tóték című drámáját mutatja be, hanem visszanyúl a darab alapjául szolgáló regényhez, abból készít új változatot Gáspár Ildikó dramaturg. 1967-ben, csaknem fél évszázada egészen más volt a színházi ízlés, szabvány, elvárás, mint ma. Mást tekintettek színpadképes szövegnek. Nagy modernizáción esett át a színház már addig is a XIX. századi ízléshez képest, de messze volt még a posztmodern. Arról nem is beszélve, hogy a Tháliában Latinovits Zoltán főszereplésével bemutatott darabot azóta eléggé elnyúzták a magyar és a külföldi színpadokon. Értelmezték, egyszerűsítették, bonyolították. A regénytől viszont a mai színpadra állítók talán joggal várhattak olyan impulzusokat, motívumokat, netán egész látásmódot, amelyet a múlt század hatvanas éveinek darabírási technikája egyszerűen nem engedett színpadközelbe.

Az eredményt látva, nem érzem, hogy fenti előfeltevések teljes mértékben igazolódnának. Gáspár Ildikó átiratát Mácsai Pál esztrádműsornak rendezte meg. A szöveg nem dramatizálja, hanem elbeszéli a regényt. Manapság korántsem szokatlan módon a szereplők nem(csak) eljátsszák, hanem elmondják, mit csinálnak. Így aztán egyszerre játszanak elbeszélőt és szereplőt. Néha persze nem önmagukról mesélnek, hanem a másikról. Kétségkívül izgalmas helyzetek támadnak ebből. Ráadásul néha énekelnek is, mégpedig nagyjából korabeli slágereket, hol kórusban, hol egyénenként előadva egy-egy számot. A Valahol Oroszországbantól a Minden elmúlik egyszerig.

Az öt színész mestersége magas fokán játszik el a szöveggel, élvezettel kettőzik meg magukat, előadnak és alakítanak, mesélnek és átélnek. A rendezővel együtt pontosan tudják, mikor hogyan keverjék a különféle eszközöket, játékmódokat, megszólalásokat, mikor legyenek hűvös kívülállók és mikor heves résztvevők. Csuja Imre gömbölyű, jámbor Tótjában amúgy konok pukkancs lappang, Pogány Judit Mariskája szikrányi érzelgősség nélküli anya, nemcsak a gyermekeié, hanem mindenkié, a férjéé, az őrnagyé, a postásé. Epres Attila őrnagya világnézetből olyan, amilyen, idegbajt nem sokat mutat, annál több racionalitást, elvi meggyőződést. Ficza István postása gúnyos és elnéző mosollyal játssza a sors könyörtelen kezét, amely kiszámíthatatlan elvek alapján manipulál. Takács Nóra Diána fölényesen okos öniróniával használja a testét, vörös ruhás, termetes Ágikája az előadás választott stílusának legtisztább megvalósítása.

A látvány, Bagossy Levente díszlete, a ruhák, Benedek Mari jelmezei nem utalnak korra. Színes lámpákkal keretezett függöny előtt, pódiumon, elegáns fellépőöltözékben játszik az öt színész, nem is csak az öt főszerepet. Néha mellékszerepekbe bújnak. A kort, a második világháborút a dalok jelzik két síkon. Egy részük a háborúról, a katonáskodásról szól, más részük az élet nagy kérdéseiről úgy általában. Még a Szomorú vasárnap is előkerül. Roppant szórakoztató az egész, és a regényből vett elbeszélő szövegek valóban sokszor többet, érdekesebbet, mélyebbet mondanak, mint a drámaszöveg. Az elbeszélés nyíltabban, pimaszabbul csúszik át abszurdba, mint a dráma. A darabban itt-ott előbukkanó képtelen elhallások itt fokozódó, egymásra épülő rendben követik egymást, egyre vadabbul elrugaszkodva a realitásoktól. Mintha átíró és rendező közös szándéka lenne, hogy a játék minél messzebb távolodjon kiindulópontjától, a második világháborútól és Magyarországtól. Mintha a keserű, játékos irónia az egész világhoz, az egész világról akarna szólni. Az utolsó jelenethez a háttérfüggöny szétnyílik, előbukkan a festett mályvás, ahol Tót eltűnik az őrnaggyal. Hallatszik a három döndülés, Tót a kulisszák közti járások közt kissé tévelyegve előjön. Az előadás pontosan a regény szerint ér véget. Lefekszenek, Tót még beszámol Mariskának a felnégyelésről, végül nagy nehezen elalszik. De „alva is forgolódott, rúgott, nyögött, egyszer majd kiesett az ágyból. Rosszat álmodott talán? Ez azelőtt nem volt.”

Nincs érzelmes-tragikus-groteszk poén, csak a halk közlés van: valami végképp megváltozott. Érthető és világos. Csak kicsit száraz, kicsit kevés, kicsit idegen a dús mulatság után.