ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
2017
<
MÁJUS
>

Doboztalan dobozolás, avagy abszurdum


Doma Petra | 2013. március 20. szerda

Campusonline.hu

 

Az Örkény Színház március 9-én mutatta be Mácsai Pál Tóték rendezését, mely új és izgalmas távlatokat nyit a mind az Örkény-darabok, mind a Tóték előadásában. Az abszurditás csúcsán mozgó, a II. világháborús háborús korszak dalaival dúsított és egy önmagára reflektáló előadás tanúi lehetnek a nézők. 

 Már a színpadkép sejteti, hogy itt valami egészen más készül, s ezúttal nem egy kisrealista

előadásnak lehetünk tanúi. Bagossy Levente díszlete a kabarék, varieték világát idézi. Semmi felesleges elem nincs a térben. A színes villanykörtékkel szegélyezet keret, a hozzátartozó színpad és a szürke függöny teremti meg az atmoszférát, amelyet később négy szék és egy mikrofon „gazdagít”. Ez nem a valóság, itt még a Tóték előadások emblematikus díszleteleme, a budi sincs jelen, nem is beszélve a dobozhegyekről. De egyik sem hiányzik.

„Igazi” margóvágó sem jelenik meg a színpadon. Az Őrnagynak és a Tót család tagjainak is megvan a saját, konvencionális jelmezekbe öltöztetett kicsinyített bábuja, melyeknek ollózó karmozdulata kattog végeláthatatlanul az éjszakában. Ez, és az előadás végén a szürke függöny mögül kibukkanó színes papírbokrok útvesztője is a korábbi Tóték előadásoknak mutat fricskát.

A színpadkép megvalósulásához kapcsolódik a színészek ünnepi viselete is (jelmez: Benedek Mari). Ágika (Takács Nóra Diána) tűzpiros ruhában pompázik, Tótné (Pogány Judit) megnyugtató kékben, míg a több szerepben parádés alakítást nyújtó Ficza István fehérben látható. Tót (Csuja Imre) felül fehér alul fekete, míg az Őrnagy (Epres Attila) épp fordítva, felül fekete, alul fehér viseletben játszik, ami nagyon jól vizualizálja kettőjük viszonyát.

Már Pinczés István 1986-os debreceni rendezésében is megjelentek kiegészítő szövegrészletek a regényéből, de hogy az egész előadás a regényre támaszkodjék a dráma helyett, merőben új. Mácsai Pál ezzel a gesztussal, vagyis hogy nem a dráma szövegét, hanem a Gáspár Ildikó által a regényből készített, rengeteg narrációt tartalmazó szöveget állította színpadra, az abszurd egy új szintjére emelte a darabot. Hiszen azáltal, hogy a színészek folyamatosan narrálják saját magukat és a többi szereplő ténykedéseit, megteremtik az előadás folyamatos önreflexióját.

Ficza István elismerésre méltó alakítást nyújt mint legfőbb narrátor, de könnyedén „ugrik” át a konferanszié, majd Gyuri postás, illetve Tomaji plébános szerepébe (bár ebben a többiek is közreműködnek), vagy épp egy fülbevalót felcsíptetve Gizi Gézáné alakjába. Takács Nóra Diána Ágikája a konvenciókat a kattogó margóvágó-bábura tolva, nem egy matrózblúzos, térdzoknit viselő szende kisleány. Igazi nőt látunk a színpadon, aki ugyan odabújik még apuhoz, de ezen kívül nyoma sincs gyermeki énjének. Pogány Judit Mariskája a család összetartásának szimbóluma. A regényből átemelt „új” jelenetek is egyetlen fia iránti féltését erősítik, s az ő biztonságáért bármire képes. Csuja Imre Tótja ennek az erőnek van kiszolgáltatva. Próbál küzdeni az egyre sűrűsödő és ellene irányuló atrocitások ellen, de végül mindig kénytelen belenyugodni az egyre képtelenebb helyzetekbe. A groteszk egyik csúcsának megnyilvánulása is hozzá kapcsolódik, mikor a szájában lévő világító csipogóval, s a fején foszforeszkáló tűzoltósisakkal énekel egy dalt. Hasonlóan emlékezetes jelenet a trafóház árnyékának átugrálása, mely egy makett úttesten Tót és az Őrnagy ujj-játékával valósul meg. Epres Attila Őrnagya egyáltalán nem gonosz, vagy idegesítő. Nem kap hisztériás rohamokat, s a közönség talán nem is bánja annyira, hogy visszajön még a végén egy kicsit a Tót családhoz. Annál inkább Tót, aki a bájos bokrocskák között elvezeti Őrnagyunkat megmutatni a margóvágót. Tudjuk mi lesz a vége.

A megannyi felcsendülő sláger (Horty Miklós katonája vagyok, Te vagy a fény az éjszakában, Szomorú vasárnap, Ugye gondolsz néha rám? és így tovább) között az előadás elején és végén is eléneklik a szereplők a ’40-es évek népszerű, Minden elmúlik egyszer című, németből átvett katonadalát..  És valóban, minden elmúlik egyszer: a háború, az Őrnagy látogatásának emléke, a fájdalom, a félelem, a reménytelen helyzetek, melyek vonzzák az abszurditás lehetőségét. – s elmúlik a Tóték előadások egy korszaka. Mácsai rendezésével azonban továbbra is Örkény szellemében, elkezdődik egy új.