ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Jegypénztárunk és szervezésünk
június 3-tól zárva tart.
Nyitás:

2017. augusztus 21-én.

Ívet húznak - Liliomfi


 

Az Örkény (lánykori nevén Madách Kamara) Színház rég kiverte apró színpadán a szolid bulvár és a kevés szereplős kamarajáték sokáig masszív negyedik falát. Mostanában rumlis darabokat és kozmikus világnézeteket is kiállít.

 

Szigligeti Ede ódivatú hacacáréját, a Liliomfit a Mohácsi testvérek alaposan átfazonírozták. Ők olyanok, mint a lakmuszpapír, átszíneződik tőlük a maró hatású színház. Ahol viszont megrémülnek a Mohácsi-vésztől, és nem tartanak igényt rájuk, ott tudható, hogy a színház semleges kémhatású: irtózik a szellemi pezsgéstől. A legviccesebb az, hogy a Mohácsik a kötetlen improvizációkkal és hóbortos ötleteikkel a legvérmesebb realisták. Minden túlzásukban az eredeti karakterből és helyzetből kibányászott mélyebb tartalom rejlik, ami a szerzőnek nem jutott eszébe, de emiatt csak magára vethet.

 

A Liliomfi szálait is továbbszövik és -csomózzák az első felvonásból; régi ismeretségeket, rokonságot fedeznek fel a szereplők között, újakat hoznak be, megtöbbszörözik a színházasdiból adódó átöltözéseket és konspiratív szerepjátszásokat. Minden meghatványozódik, ugyanakkor minden abszurditásnak, paradox módon, nagyobb emberi hitele lesz. Für Anikó Kamilla kisasszonya nem bohózati satrafa, hanem finoman jellemzett, megtestesült libidó. Gálffi László mint Szilvai tanár úr friss víg özvegyből kifejlődő rendes örömapa. A kis Mariska szárnypróbálgató kezdő színésznő, néha nem tud fölrepülni, pont olyan, mint Törőcsik Franciska. Szellemfiként Máthé Zsolt a kolléga Liliomfi szakmai riválisa; utóbbit Polgár Csaba a klasszikus hódító celeb flegma biztonságával játssza. Beírtak neki egy exkapcsolatot, Rózának hívják, ő volt eddig a társulat üdvöskéje, és Szandtner Anna fásult gúnnyal jelzi, hogy tudomásul vette a szerepváltást. Epres Attila svádás Svhwartz fogadósa pedig eddigi szokásától eltérően rögtön az elején felbukkan, kiderül, hogy színházban utazik, a végén meg is veszi a társulatot, de – elég ismerős? – közli Liliomfival, hogy a következő évadot „nem vele képzeli el”.

 

Ehhez képest apróság, hogy a cimbalmost, a tökéletesen ártatlan és értetlen Némedi Árpádot álruhás Petőfinek nézik – a Liliomfit 1849-ben mutatták be –, ami alkalmat ad egy kis blődlire („nem befordult a konyhára?”) és némi cigányozásra („nem úgy cigány, hogy cigány, hanem hogy cigány”). Ehhez a finom froclizáshoz, ami nem az egyetlen a játékban, hozzászokhattunk Mohácsiéknál. „Mint berettyói rücskös pióca a hónaljhoz.” (Idézet a szerzőktől.)

 

A színészek a reformkori komédiai alapra építik a mai szellősebb, korok és karakterek közötti átjárókat. Ívet húznak, ahogy a darabban mondják. Remete Krisztina is ráférceli a múltat a mai ruhákra. Khell Zsolt pedig „félkész” díszletet tervezett. Léckonstrukciók, alul meszelt, felül festett panelek, egyértelmű kulisszák, amiket olykor fancsali abszurditással használnak, például amikor Máthé Zsolt oldalról, hasmánt fekve néz be az ablakon, máskor viszont, mint valami realista előadásban, rosszalló megjegyzéssel kísérik, ha valaki átjár a (képzeletbeli) falon. Valódinak tettetett, és emberileg hitelesített képtelenség: ez Mohácsi János rendezői mesterfogása. Kányaiék kisded, csaknem „klasszikus” környezetéből – Takács Nóra Diana a tűzrőlpattant kocsmáros lány, Vajda Milán a melák pincér, Csuja Imre a kiugrott doktorandusz fogadós – egyszer csak kibillent Gálffi László fölgerjedt horror-monológja, holmi nem létező macskafajon kiélt bosszújáról. Még Liliomfi színháztörténeti álmodelljét is kitalálják, egy vándorszínész Don Juant, hogy Kovács Márton és zenészei a Don Giovanni megmagyarosított dallamait húzhassák talpalávalóként. Aztán angyal száll át a díszleten: Polgár Csaba Liliomfija egy kitartott, hosszú pillanatban megrendül édesanyja halálhírén. És vele együtt az egész „stáb”. Hidegből melegbe, és vissza: ez a Mohácsi-színház.