ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Mezei néző

"Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!"

Röviden: a fenti mottóról szól az előadás.

 

Hosszabban:Ha rákattintotok a port.hu linkjére láthatjátok, hogy az Örkény egy revüszínház üres színpadát, egy asztalt és négy széket használ az előadás eljátszásához. Van persze négy bábu is, akik a dobozolós jelenetekben mozognak. A szereplők ruhái „színészi fellépő ruhák”, ezzel is jelezve a távolságot színész és szerep között. Se a színpadkép, se a ruhák, se a kellékek nem segítik azt, hogy a színész beleélje magát a szerepbe. Ráadásul nem a drámaváltozatot játsszák, hanem a kisregényt (némi húzással) mondják el, a narrátori szövegeket sem kihagyva. Nem különösebben ügyelve arra sem, hogy a férfi és a női szerepeket legalább a hozzájuk leginkább passzoló színész mondja (Gizi Gézáné rövid szerepe Ficza István gondozásában hangzik el…). A Brecht által is preferált elidegenítő színházat látjuk, amennyire lehet az intellektusunkra akarnak hatni.

 

Mi a cél? Ami a darab mottójából is kitűnik. Van-e olyan hatalom, ami az embert végleg kiforgatja önmagából, vagy sincs? A diktatúra örök vagy elpusztítható? Ilyen gondolatok kerülnek az előadás középpontjába. Az érdeklődés fenntartásának érdekében időről időre híres (korabeli) sanzonok, slágerek hangzanak fel. Ezek némileg szórakoztatnak is, ugyanakkor a történet menetét is megtörik, részben kapcsolódnak is hozzá.

 

„Minden elmúlik egyszer, minden a végére ér” – némileg könnyed epilógus a Don kanyarban elpusztult ezrek sorsához, vagy akár a tragikomikusan négybe szelt őrnagy halálához is. A közönség viszont nem egészen erre gondol, azt sejteni lehet. Megint egy utalgatós-áthallós előadáson vagyunk, amikor csak mintha lenne szó a negyvenes évekről – nagyon is a jelen viszonyaira kell gondolnunk. A közönség óriási tapssal fogadta az előadást, amely szól ennek a burkolt üzenetnek, de szól a kiváló csapatmunkának is. Egy kis kultúrpolitikai segítséggel (lsd. a Nemzeti színészeinek szétoszlatása) az Örkény a következő évadtól az ország legjobb társulata lesz. Ez nem nagyon kérdéses számomra. Pesti viszonylatban mindenképp (nem zárom ki, hogy Békéscsabán szuper csapata van Fekete Péternek, mert oda sajnos nem járok).

 

Ebben az előadásban mindenki ott van a helyén. És nem az egyetlen lehetséges szereposztást kaptuk. Legalább még két igen jó Mariska lett volna a társulatban, ugyanúgy látok Ágikákat is. Csuja Imrénél jobb Tót Lajost azért nem nagyon lehetne találn pillanatnyilag az Örkényben. Ha jövőre már köztük lesz Znamenák, akkor igény esetén egy egészen új és ugyanilyen minőségű B verzió is előállítható lenne. A játék kedvéért akár érdemes is lenne megcsinálni.

 

Ezt az előadást nagyon lehet élvezni, minél jobban ismeri a szöveget valaki, annál inkább. Miután a lányom nem ismerte, ő sokkal többre értékelte volna, ha el is játsszák a helyzeteket, nemcsak felidézik. Nekem ez nem hiányzott, van egy pár igazán emlékezetes előadás már az emlékezetemben elraktározva, nem vágytam egy újabb realista megközelítésre. Minthogy nem hittem, hogy igazán új koncepcióban ez megvalósítható, számomra ez a Mácsai rendezés kellemes csalódás volt. Nézzétek meg, csak ezt tudom üzenni. (És még addig foglaljatok jegyet, amíg van. Ebből is Liliomfi-eset lesz, jönnek a várólisták.)