ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Október 23-án, valamint november 1-én közönségszervezésünk és jegypénztárunk zárva tart!

Szórakozunk

Magyar Narancs

szerző: Csáki Judit

2012. október 13.

 


Na most, végignevetni három órát, az azért valami, kivált, ha nem nevetős a kedélyünk mostanság, és a színházba belekövesedett, úgynevezett bohózati poénokon már a szánkat sem szoktuk elhúzni, legföljebb lefelé.

Márpedig ez várja az Örkény Színházban azt, aki a Mohácsi János rendezte Liliomfira vált jegyet. Ráadásul nem is igaz, hogy végignevetjük a három órát, csak visszafelé gondoljuk úgy; közben ugyanis még sajnálni is tudjuk a nevetés miatt elmulasztott poénokat, vagyis fékezzük magunkat.

 

Ha már Mohácsi és csapata nem fékezi sem egymást, sem magát. Nem tudom, hány nézőben dereng föl előzetes várakozásként a Darvas Iván, Pécsi Sándor, Krencsey Marianne, Dajka Margit főszerepelte és Ruttkai Éva, valamint Garas Dezső "mellékszerepelte" régi mozi - de a színházban el fogják felejteni, az tuti.

Ez az előadás ugyanis tagadhatatlanul itt és most készült; nemcsak azért, mert Szigligeti Ede kortárs színházi szkeccséhez képest Mohácsi Istváné és Jánosé ugyancsak kortárs színházi látlelet, hanem mert maiak az ismét bőségesen idecitált asszociációk, idézetek, irodalmi és egyéb kánonokból beemelt utalások. Persze jelen van a megírás eredeti ideje is: ott lóg a Khell Zsolt tervezte, szándékosan és ügyesen tákolmány jellegűre tervezett díszlet falán az alig néhány hónappal korábban a segesvári csatatéren elesett Petőfi félig lemeszelt képe - ez amúgy a Mohácsi testvérek rendes szokása: a mű címe után "elolvasni" a keletkezés idejét is. És belepakolni az előadásba, ami ebből következik. Például egy ál-Petőfit - Némedi Árpád a megtévesztésig...

 

De belepakolnak mást is - vagy azért, hogy az Örkény igen jó színészekkel teli társulatából még többnek jusson szerep, vagy azért, hogy az előadásban még hangsúlyosabb legyen a színtársulatvonal, és a kettő voltaképp ugyanaz. Rengeteg a reflexió a színházra, közvetett és közvetlen; a színészek például helyből négyen vannak: Liliomfi és Szellemfi mellé jut egy Róza, aki nyilván ugyanúgy került a színtársulatba annak idején, mint ahogy most Mariska készül oda, vagyis szerelmileg; ilyenformán előrevetítve a kicsi társulat határtalan bővülését és megannyi konfliktusát is. Egy "örök beugró" máris van, minden eshetőségre készen. És életre kel a fogadós szomszédasszonya, szerepet kap a cimbalmos is; Mohácsiék szokásos zenés csapata - Kovács Márton, Rozs Tamás, Némedi Árpád - is befogadja Salamon Beátát, és a két énekest, Murányi Mártát és Szathmári Juditot.

Remete Kriszta jelmezei ezúttal az anyagra nyomva mutatnak mindenféle csipkét-fodrot-vonalat - találékony és szellemes megoldás. És éppen ilyenek a figurák: találékonyak és szellemesek. Felhőtlen és felhős riposztok, ki- és beszólások tolulnak egymásra; ha egyenként vennénk szemügyre őket, hát látnánk, hogy ott csücsül mögöttük a szomorú féltékenység, a leküzdeni próbált mellőzöttség vagy egy élethossziglan tartó rossz házasság, savanyú vénlányság, lúzer teszetoszaság, a Mohácsi testvérpár kisemberei...

 

Mert Liliomfit, akit fanyar bonvivánnak játszik Polgár Csaba, csak a vakszerencse emelhette a szereposztásban Máthé Zsolt virtuóz Szellemfije fölé, no meg a nőhódító nyughatatlanság. Szandtner Anna Rózáját most készül lenyomni a tehetségét még nem annyira, de csábító furfangosságát már inkább mutató Mariska (Törőcsik Franciska), pedig ez a Róza azt is el tudja játszani, hogy néz, meg azt is, hogy nem, és a rákényszerített néma szerepből is frappánsan kivágja magát. Kamilla Für Anikó robbanásveszélyes aggleánya - egy férfi sincs tőle biztonságban, miközben mind. És a sziporkázó helyzetekhez-szövegekhez méltón sziporkáznak az alakítások: Csuja Imre Kányai fogadósa, Bíró Kriszta Szomszédasszonya és a késleltetett poénok hibátlan sorjáztatója, Gyuri pincér szerepében Vajda Milán. Takács Nóra Diána éles nyelvű és flegma Erzsije készül rossz házasságot kötni vele - ha már több ifjú Schwartzról is lemaradt; mert ebből több is van, nemcsak a kelleténél, de a szokásosnál is, még Mariska is beáll a sorba. Baksa Imre örök beugrója színházi archetípus, Ficza István igazi ifjú Schwartza egy másik archetípus.

 

A Kamilla házában játszódó két felvonás után a keresztbe-kasul történet összes szereplője Kányai fogadójában landol, ahol tovább kavarják a viszonyokat és a helyzeteket. Itt lelnek egymásra a párok, és itt nyer nyugtalanító véget a történet, melynek csattanója Örkény A végzet című egyperceséből származott ide, csak ami ott pogácsa, itt csülkös bab, amelybe határozott céllal méreg kerül, de határozatlan okokból elkerüli a célszemélyt és mindenkit, csak valaki vagy valakik a messzi távolban, a darabon és a színházon kívül vannak veszélyben, mert mint az utolsó szavak mondják: "és most viszi!".

 

A pálmát viszont Gálffi László viszi, aki Szilvai Tódor szerepében nemigen tudja sem visszafogni, sem kiengedni határtalan örömét megözvegyülése felett. Libikókajátéka - amit az illem és az ösztön parancsol, ugye - élvezetes, a nőnek öltözés csupa finom gesztikus játék, de a fenyőmacskák virtuális és sorozatos elpusztítása egy parádés pantomimes szóló keretében egyenesen frenetikus; jó, hogy nem számít a szöveg, mert úgysem halljuk, rázkódik a nézőtér, a színpad, de még az előcsarnok is. Hát jó.

Örkény Színház, október 13.