ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A negyedik klasszikus

2009 október, Szinhaz.net

A főszerepekben a három érett, nagy művésznő játéka hosszabb elemzést érdemelne.

Majd négy évtized után, a számtalan bel- és külföldi felújítás fogadtatásának és súlyának alapján bízvást megkockáztatható: a Macskajáték azon az úton van, hogy sztenderd műsordarabként három nagy nemzeti klasszikusunk mellé soroljon. Elsősorban színésznőink pályaképéből hovatovább nem maradhat ki, hogy Gertrudist és Gizát, Évát és Orbánnét, Ledért és Egérkét is játszta.

A szerzőről elnevezett színház Mácsai Pál rendezte bemutatója - nagy örömmel kell megállapítani - mérföldkő ezen az úton. Páratlanul szerencsés vállalkozás. Próbáljuk elképzelni, micsoda kincsesbánya nyílna meg, ha a Bánk bán ismert dramaturgiai problémáinak kisimítására rendelkezésre állna a téma Katona József által írott epikai feldolgozása. Ami eddig senkinek sem jutott eszébe: a színház a regényváltozathoz nyúlt vissza a dráma - nem, nem kiigazításáért, inkább ábrázolásának elmélyítéséért, formájának korszerűsítéséért, hatásának fokozásáért.

Gáspár Ildikónak, az átigazítónak a műsorfüzetben közölt kis esszéje fölöslegessé teszi a további elmélkedést: pontosan mutatja be a dramaturgiai munka célját és eszközeit. Legföljebb hozzátehetjük: a vállalkozás messzemenően alkalmazkodik a megváltozott színházi ízléshez és mércékhez, hiszen 1970 óta a dramaturgia sokkal oldottabb, kötetlenebb lett, a színházszerűség toleranciája kitágult. Ha jelen van a tehetség, a stílusérzék, a művel szembeni elkötelezettség és felelősség - anything goes . A nagymonológok és az írói elbeszélés beiktatása például tökéletesen anyagszerű lesz, sőt az előbbiek az előadás csúcspontjaivá emelkednek.

Mácsai tökéletesen otthon van a darabban és a színpadon. Külön kiemelhető újítása, virtuóz gag jei nincsenek: Izsák Lili kopáran célszerű, az „üres teret" megközelítő színpadán feszült, minden ízében kimunkált emberdráma, sőt emberdrámák peregnek, az első perctől az utolsóig markukban tartva a nézőt. A rendező színésznő-koncertet hangszerel. Pogány Judit (Orbánné), Molnár Piroska (Giza), Csomós Mari (Paula), Kerekes Éva (aki mint Egérke nyíltszíni tapsot kap, s ebben most nem érződik semmi disszonáns), Szandtner Anna (Ilus) és Békés Itala (Cs. Bruckner Adelaida) parádés szextettje komplett sorsokat bont ki, szólóikban egy időre főszereplővé lépnek elő. Az igazából epizodistának szánt Ilus alakítója például szemrehányó kitörésébe egy eleddig látens anya-lánya drámát sűrít, Egérkeként pedig Kerekes Éva a megtört, kisiklott életű asszony első látásra monotonul komikus gátlásosságát és alázatát a tisztaság és az igyekvő jóság fényével vonja be; Békés Itala a tradíciókkal ellentétben nem emberfölötti méretű szent szörnyeteget, hanem egy okos, pikírt, metszően gúnyos dámát alakít, aki a maga eszközeivel üzen hadat az öregségnek. A főszerepekben a három érett, nagy művésznő játéka hosszabb elemzést érdemelne. Pogány Judit tragigroteszk hősnő, alakítását már-már brechti példázatszerűség hatja át, miközben az örkényi abszurdot is villogtatja; Molnár Piroska székhez kötött némaságában végig jelen van a lemondás, a kiszolgáltatottság fájdalmas büszkesége. Talán csak Csomós Mari látványos-hatásos Paulájában halványabb a figura emberi tartalma.

A férfiakkal persze az anyag mostohábban bánt, ráadásul Végvári Tamás diszkrét, finom árnyalatokkal dolgozó művészetétől idegen is Csermlényi Viktor természetfölötti életzabálása; de mindent elkövet, hogy a figurához újuljon. Polgár Csaba (Józsi) viszont inkább meghúzódik a dráma sarkában.

Él még a meghaladott is: a határok közötti bezártság meghatározó élménye, a társbérlet humoros borzalma, még akár a tudomány hajdanvolt, kiváltságos tekintélye is, mert akik megélik, közülünk való emberek művészi felnagyításai. És persze él (és aktuális) özvegy Orbán Béláné emblematikus aspektusa: egy szuverén egyéniség csakazértis életigenlése.

Szántó Judit