ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

HŰ ÉS HŰTLEN

2009. október 13., Revizor.hu

 

Minimálszínház, amelyben nem a külső cselekvések fontosak – alig-alig vannak –, hanem a színészi jelenlét, a belső történések, valamint az Örkény István eredeti kisregényéhez is visszanyúló szöveg. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.

Lepusztult üres szoba, benne három fehér radiátor, az egyiken táskagramofon, hátul három szék. Magas, piszkosfehér ajtóból is három van: a baloldali Gizáé, a jobboldali Orbánné, Ilusék és Egérke belvilágához vezet, a hátsó pedig a „külső világba”. Amikor a nézők helykeresése közben a függöny felmegy, Molnár Piroska már benn ül a színpad bal közepén álló fehér műanyag karosszékében. Miután a nézőtér megtelik, jobb oldalt benyit Pogány Judit , s a félig tárt ajtóban mondja el, hogy mi látható egy 1918-ban vagy '19-ben készült, kifakult fotón. Majd bejön, elvesz egy széket hátulról, s a színpad középtengelyére szimmetrikusan, Gizáé mellé helyezi. Egymás mellett ülnek, amikor a két Szkalla-lány telefonál egymással, de ha Erzsi levelet ír, Pogány a székét az előszínpadra viszi. Ha a felidézett epizódokhoz szükséges, a belépő színészek hátulról előrehoznak egy-egy széket és Orbánnéé mellé helyezik. Így jelzik például a presszó, vagy Ilusék lakásának helyszínét.

Örkény elképzeléséhez egyszerre hű és hűtlen a díszlet, hiszen megteremtődik az egyetlen helyszín, amely a többit is magába foglalja, ugyanakkor az egyes térrészek miliője éppen úgy hiányzik, mint a szimultanizmusuk. Izsák Lili egyidejűleg teremt valóságos és virtuális közeget: a koszlott falak határolta szoba nem élettér, hanem olyan keret, amelyben fel lehet idézni Orbánné élettörténetének adott epizódját. Ez a – nem a grotowskii értelemben vett – szegény színházi, a naturalista ábrázolástól elvonatkoztatott közeg kiemeli a mű prózai és drámai verziójában egyaránt hangsúlyos formát: a telefonálásban és levélírásban megnyilvánuló kommunikációt.

1969-ben – Székely Gábor ösztönzésére és közreműködésével – az író a kisregényéből formált színpadi verziót, azaz a monologikus szerkezetet igyekezett úgy szituálni, ahogy negyven évvel ezelőtt a színházi konvenciók ezt megkívánták. Sok helyen sűrített, jó pár epizódot viszont kitágított. Olyan darab született, amelyet 1971-től, a szolnoki, illetve a Pesti Színházban lezajlott premierek óta (mindkettő Székely Gábor rendezése) idehaza és külföldön száznál is több bemutató követett.

Lehet, hogy a negyven évvel ezelőtt modernnek ható szcenikai forma vált túlzottan megszokottá, vagy a darab megrendezésére immár harmadszor vállalkozó Mácsai Pál keresett új megközelítési módot, de tény: az Örkény Színház bemutatójára új szövegkönyv készült, amelyben sokkal több van a kisregényből, mint a drámából. Jó pár olyan jelenetet, amelyet a darabban a szereplők eljátszanak (például Ilus és Erzsi veszekedése vagy a végső macskajáték), most monológként elmondanak, tehát az események jelenidejűsége átfordul a felidézés múltbeliségébe. Még jobban felerősödik az a szerzői utasítás, hogy mindennek Orbánné szemszögéből kell látszania. Bekerülnek olyan regényrészletek – mindenekelőtt az el nem küldött levélben leírt nagybábonyi utazás –, amelyek az ő érzelmi kiszolgáltatottságát még jobban árnyalják. A jelenetáthelyezések is azt mutatják, hogy Gáspár Ildikó dramaturg az új szöveg szerkezetét a regényéhez közelítette.

Az el nem küldött levél lényeges dramaturgiai fordulatot is jelent, ugyanis ezt megelőzően Giza távozik a színről (csak Ilus levelére válaszolva lép ki ajtaján egy percre), s a nagybábonyi epizód lezárásától Orbánné önvallomásában nézőpontot vált: időnként – mintha önmagát kívülről is látná – egyes szám harmadik személyben beszél saját magáról. Így, ilyen eltartott formában, mintha mindez valóban régen történt volna, meséli el Egérkével közösen a visszatérő, s most már közvetlenül a testvérének széke mellé ülő Gizának a macskajáték-epizódot, amely egyre szívszorítóbb kacagás-tercettként zárja az előadást. Az elhalványult fotó ismételt felidézése már hangfelvételről hallatszik.

Ez a szikár szöveg- és szcenikai változat mindenekelőtt a színészeknek köszönhetően nyeri el értelmét, s fénylik fel. Ahogy a falak is csak nyomokban idézik fel a hajdani polgári életmódot, Erzsiről és Gizáról is nehéz elhinni, hogy valaha ők voltak Szolnok-megye szépei, olyannyira megviselték őket az embergyötrő évtizedek. Molnár Piroska helyhez kötötten, gyönyörű beszédével és minden apró lélekrezdülést pontosan közvetítő arc- és kézjátékával teszi Erzsivel egyenrangú szereplővé Gizát. Pogány Judit lenyűgöző energiával, a tér-, idő és szituáció-váltásokat kristálytisztán érzékeltetve játssza a kissé túlproletarizált Orbánnét. Végvári Tamás Csermlényijéről sem igen gondolnánk, hogy valaha ellenállhatatlan férfi volt, de azt sem, hogy ő kelljen Csomós Mari Paulájának.

Ahogy Csomós Mari Paula korát leplezve belibeg, ahogy mosolyával, fél-fejfordulatával egyszerre kétfelé, nekünk és partnerének metakommunikál, ahogy kiskosztümjét viseli, táskáját meglóbálja (a jelmez szintén Izsák Lili ízlését dicséri), az kész színészi tanulmány. Akárcsak Békés Itala minden mozdulata és hangsúlya Cs. Bruckner Adelaida csöppnyi szerepében. Kerekes Éva nagyszerű Egérke, tökéletesen megvalósítja Mácsai Pálnak a darab groteszkségét felerősítő elképzeléseit. Nem a ziccer-szerep kézenfekvő megoldásaival él, hanem testtartással, együgyű mosollyal és megszólalással teszi szerencsétlenné és mulatságossá figuráját. Gizának írt levél-monológja bravúros. Szandtner Anna (Ilus) és Polgár Csaba (Józsi) jelenetei túllépnek a groteszken is, és felvillantják az Örkény-darabok mélyén megtalálható igazi abszurdot.

Nánay István