ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Miért kell megnézni a József és testvéreit? Mert itt van, azért


Újság: 168 óra - Szerző: Csáki Judit


Leülnek közénk, és mesélnek. Az Örkény Színházban bemutatott József és testvérei igazi koprodukció, ketten hoztuk össze, a társulat meg mi, a közönség; na jó, a mi részünk picivel kisebb benne, de nagyon fontos.
Ennek bizonyítására azzal kezdem, hogy Gálfi László mint idősebb Jákob egy pillanatig az én szemembe nézve álmodta Ábrahámnak magát; Ézsau, vagyis Vajda Milán értetlen-fájdalmas pillantása – mert József fondorlatos módon elorozta előle az atyai áldást – az én tekintetembe kapaszkodott; aztán Kerekes Éva mint Mut, Potifár felesége ugyancsak direkte nekem magyarázta el, miért is kell neki ez az élettől duzzadó fiatalember, József…

Thomas Mann regénytetralógiája legelébb is monumentális; nemcsak témája és terjedelme, hanem a kulturális kánonban elfoglalt helye okán is. Ehhez képest az Örkény előadása egy barátságos és baráti pikareszk sztori, egy fiatalember jellemfejlődésének, felnőtté érésének esemény és élménydús krónikája. És ez mégiscsak ugyanaz: Thomas Mann József és testvérei című regényének színpadi adaptációja. Gáspár Ildikó dramatizálása ettől remek: mert nem a történetet, hanem a lényeget teszi át színházi nyelvre és formára, tudván tudva, hogy a történet és annak fordulatai csupán a vivőanyag. A lényeg pedig egyrészt a nyelv – hogy a veretes stíl és mai beszédmód ügyes vegyítése igazi színházi hatáselemmé válik –, másrészt a forma, az intenzív önnarrálás, melynek segítségével a színészek nemcsak megteremtik saját figurájukat és kapcsolatukat velünk, a közönséggel, hanem kommentálják is. Lásd: József a kútnak fenekére pottyan, és két mondatban elmeséli, milyennek látta „gyilkos” testvéreit. És ott vannak még maguk a fordulatok, a kis történetek, melyek ismerőssége a Bibliából, otthonossága Thomas Manntól ered. Gáspár Ildikó ugyan egyik rendezője is az előadásnak, mégis azt gondolom: olyan színpadi szöveget teremtett, amely nélküle is áll a lábán, vagyis elindulhat saját, önálló útjára, ha akadna merész és alkalmas vállalkozó.

Merészség elsősorban ahhoz kell, hogy egy csaknem ötórás előadást bemutasson egy színház (a kliptempóhoz szoktatott befogadás korában pláne), alkalmasság pedig ahhoz, hogy ennyi figurához – kicsi és nagy szerepekhez – megkeresse és megtalálja az ideális szereposztást.

Ez utóbbit tekintve az Örkény előadásának három színészpillére van: Gálfi László, aki az idős Jákobot játssza, Polgár Csaba, aki a fiatal Jákobot és az idős Józsefet, és Patkós Márton a fiatal József szerepében. Az ő meséjük kel életre egy színes-tágas képeskönyvben sok-sok mellékszereplővel, akik egy-egy pillanatra-jelenetre főszereplővé lesznek – és a képeskönyv itt kicsit sem jelent statikus mozdulatlanságot, sokkal inkább filmszerű, varázslatos kavalkádot, tűzijátékos fényességet; alig is hisszük, hogy befér az Örkény nem túl nagy színpadára ennyi élet és ennyi szereplő.

Igaz, Izsák Lili díszlete – az üresnek látszó színpad közepére tett kis ház – ugyancsak pontosan leképezi Gáspár Ildikó dramatizálásának lényegét: erős, sokjelentésű, mégis egyszerű középpont, amely nemcsak engedi, hanem kínálja is a sokféle birtokba vételt: lehet bemenni, alábújni, felmászni rá, elé állni, megforgatni – és körülötte bőven jut még tér minden egyébre. Fölötte pedig egy kör alakú fényes mindenség: a lapos föld, mondjuk. Nincsen titkolva, ahogy a jelenetek közt átrendeződnek a szereplők és ki-be sétál a létra vagy egy-két kellék; képeskönyv, tehát lapozunk.

Jákob története az első felvonás.
Kétszer hét évbe telt, míg Lábánnál szolgálva elnyerte élete szerelmét, Ráhelt, aki megszülte kedvenc fiát, Józsefet, aztán a legkisebb fiát is, akinek a születésébe belehalt – két tragédiára és két komédiára elegendő anyag szorul ebbe az egy részbe is. Gáspár Ildikó mellett Ascher Tamás az előadás másik rendezője, és anélkül hogy találgatni akarnám, melyik jelenet vagy melyik ötlet kinek a kezéhez tapad, megkockáztatom, hogy a színészvezetésben, a sűrített figurateremtésben nagymester Aschernak nagy szerepe van abban, hogy a kisebb szerepek megformálása olykor külön dráma.

Például: az előadásban afféle jelenésként sokszor felbukkanó, mosolygós Ráhelnek Hámori Gabriella alakításában némán is nagy súlya van, hogy aztán drámai ereje legyen annak, amikor a Fáraó anyjának szerepében egy egészen más figurát hoz be. Vagy: a teknősbékán üldögélő szolgának, Eliézernek a hatalom nélküliség bölcsességét kölcsönzi Epres Attila, majd kis változásokkal megismétli karakterét Potifár elöljárójának, Montkavnak az alakjában. Vagy: nagyívű párhuzam mutatkozik Jákob kicsalt áldása és Józsefnek a Jákob áldásától való megfosztottsága közt (és nem bánom, ha ahhoz, hogy ez a mondat érthető legyen, meg kell nézni az előadást)… Józseffel rútul elbánnak a testvérei: a kút mélyére vetve a halálát akarják.

De Józseffel – igazságtalanul és alaptalanul – kivételezik az apja, ez pedig magyarázza a testvérek indulatát. És József ennek az elbánásnak köszönheti azt a jellemet, amely a megpróbáltatások végeztével igazi jutalomnak számít: meg tud bocsátani a testvéreinek és még egyszer láthatja apját, Jákobot, aki halottnak hitte őt. Micsoda boldog vég.

Gálfi alakítása vétetett a leginkább Thomas Mannból; Polgár Csabáé a leginkább Gáspár Ildikóból; Patkós Mátéé pedig a színház elől, onnan, a Madách térről, háttérben a bulinegyed. Persze, tudom, hogy mindhárom alak egyrészt Thomas Mann, másrészt Gáspár Ildikó, harmadrészt Ascher, és legelsősorban is saját színészi formátumának, tehetségének eredménye, mégis így közelít az egész előadás a mi jelenidőnkhöz.

Csúcspontok vannak: Kerekes Éva Potifárné nagymonológjában egy olyan, az érzéki örömöktől megfosztott asszonyról beszél, aki még tudja, mi hiányzik, és szeretné is megkapni.

Igen, megbocsátjuk, hogy bűnt követne el a Vajda Milán által játszott óriáscsecsemő-szerű férje ellen – és sajnáljuk, hogy nem sikerül. Együtt jajgatunk a Manó törpét játszó Tenki Rékával – micsoda tragikus komika! –, amikor József nem hallgat rá; és a gonosz Dudu, Znamenák dacos-stréber törpéje látszik nyerni.

Vagy Nagy Zsolt erős jelenetei Júda, József testvére szerepében: Támár (Zsigmond Emőke) furfanggal férkőzne be a patinás családba, és Júda két fiát szerzi meg magának, majd a fiúk hirtelen és megmagyarázhatatlan halála után rá, az apára, Júdára veti ki hálóját, a legősibb és azóta is viruló trükkel, a teherbe eséssel, és ő Nagy Zsolt, az erős áldozat tehetetlenségének megmutatásában nagyszerű.
Ficza István mint Kutyafejű maga a balsors, Takács Nóra Diána hol csábító Lea, hol baljós tolókocsis Tuij, Potifár anyja, hol a kapucnis József testvérek egyike (Szlávik Júlia jelmezeinek tán legjobbja ez a szembe húzott kapucnis sereg, a maga ismerősségével), Máthé Zsolt, Csuja Imre – de hát tényleg, meddig is soroljam még, menni kell megnézni, és nem, nem kell félni, elröppen az este, örültünk kicsit együtt.

Aztán eszembe jutott, hogy itt és most, ugye, mit is lehet kezdeni ezzel az előadással – nem, semmit, ugyan mutatkoznak benne némi áthallások hatalomról, jogról, menekülésről, ilyesmikről, de ez inkább az emberiség örök témalistája, aminek az aktualitása nem bír múlni, de még szünetelni sem. Szóval nem tudnék válaszolni a kérdésre, hogy miért és miért most; valakitől hallottam vagy olvastam a hegymászós hasonlatot erre is, hát megismétlem: mert ott volt. Azért.