ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Szervezésünk augusztus 21-től tart nyitva.

Jegyértékesítés szeptember 1-től.

A politika megmérgezi az életünket

 

Ványa bácsi blog, 2015. április 07. 14:22, Cassiope

 

Karcos és profi előadás lett a Bernhardi-ügyből, ahol a tisztességes embert megtörik az érdekérvényesítők, a politikusok, és az örök megalkuvók.

 

Arthur Schnitzler 1912-ben megjelent darabja, a Bernhardi-ügy szépen illik az Örkény Színház idei bemutatói közé, amelyek a politika-hatalomvágy, hit-egyház tematika nyomvonalán haladnak. A Bernhardi-ügy nem tér el a fő csapásiránytól, a téma rendkívül komplex, a darab maga nagyon hosszú, tele van morálfilozófiai elmélkedésekkel, terjengős szónoklatokkal, orvosi szakzsargonnal. Ari-Nagy Barbara és Gáspár Ildikó dramaturgok megkímélnek minket az olykor fárasztó párbeszédektől, jól tömörített, sűrű szövegváltozatot készítettek. Nem lehetett kevés munka, egy felesleges mondat sincs a két órásra húzott verzióban, ugyanakkor Schnitzler remek árnyalásait, az ügy és a főbb szereplők részletgazdagságát meghagyták, így nem lúgozták ki belőle az eredeti szerzői szándék esszenciáját: az antiszemitizmus térhódításának következményeit, a katolicizmus bírálatát, és az egyén küzdelmét a mindenkori hatalommal.

 

Az Ascher Tamás által elképzelt Erzsébet Klinika tere nyomasztó, már-már kafkaian rideg. Izsák Lili díszlete puritán: plafonon vakító neon, asztal és körülötte pár szék, dísznövény - hogy valami élő is legyen ebben az embertelen helyiségben, ahol az előadás figurái léteznek. Csak léteznek, mert mindenkinek hullaszíne van. Ha nem lennének rajtuk szigorú szabású, színes ruhák (Izsák Lili és Glaser Mária jelmezei), az a gyanúnk támadna, hogy nem élő embereket látunk. Falfehér arcok, karikás szemek. A halálra nem is kell sokat várniuk, egyik betegük, egy vérmérgezéses lány haldoklik. A kórház nem titkoltan vallásos nővére hívja a papot, de a zsidó származású Bernhardi professzor nem engedi be hozzá, hogy a pap jelenléte nehogy megzavarja a lányt utolsó boldog perceiben. Schnitzler darabjában ez a döntés a katalizátor szerepét tölti be. Egy olyan eseménysorozatot indít el, amely sorra bontja ki előttünk a szereplők jellemeit, motivációit, ahol már nem maga a döntés számít, hanem hogy ki, milyen célból, és minek az érdekében használja fel ezt a döntést.

Az Örkény társulata koncentrált fegyelemmel viszi végig a szikár dramaturgiát, élesen koppannak az áthallásos mondatok a csupasz fehér díszletfalakon, és a közönség fáradhatatlanul megy velük egészen az előadás végéig. Mácsai Pál Bernhardi szerepére tökéletes választásnak bizonyul. Mácsai magabiztosan kezd, a klinika igazgatójaként sürög-forog, sosincs ideje, keményen pattannak a mondatok a szájából, kínosan precíz, ámde tévedhetetlen, ezzel irigyeit idegesíti, támogatóit megmosolyogtatja, fiát, Oskart (Dékány Barnabás e.h.) pedig láthatóan az őrületbe kergeti. Megérné kianalizálni ezt az apa-fiú kapcsolatot, ahol a fiú vállaltan hitét vesztette az emberiségben. Mácsai Bernhardija magabiztos, de csak a saját világában. Miután döntését meghozta, sorra olyan dolgokkal kell szembenéznie, amelyek leleplezik, mennyire naiv és jóhiszemű. Soha nem dönt elvtelenül. Számos helyzetben visszakozhatna, köthetne kompromisszumot – mégsem teszi. Hisz abban, hogy egy normális társadalomban a teljesítmény, az igazság, a tények számítanak – csak kár, hogy ez a társadalom már menthetetlenül átpolitizált. Rendíthetetlenül és önként menetel saját végzete felé: egészen a börtönig. Ez is az ő döntése. Mácsai nem csinál mártírt a figurából, a professzorban zajló lelki változásokat fokról-fokra, pontos és érzékeny gesztusokkal érzékelteti. A börtönből kikerülve megtörten és szomorúan néz szembe a valósággal: ez a világ már nem a tisztességes, és gerinces emberek világa.

 

Für Anikó ragyogó ellenpontja Ebenwald professzorként, Bernhardi fő ellenlábasaként. Für Ebenwaldja minden, ami Bernhardi nem. Csupa mosoly, és csupa negédesség. Középszerű szakember. Befolyásos férje hátán felkapaszkodott törekvő nő, lelkes antiszemita, aki azonnal meglátja Bernhardi támadható döntésében a lehetőséget. A középszerűség bosszújával magához is ragadja az igazgatói széket, hamis mosolya azonban a végén keserűségbe fullad, amikor a miniszter kihátrálni látszik az intézmény finanszírozásából. Für Anikó és Mácsai izgalmas összjátéka folyamatos feszültséget generál.

 

Gálffi László Flint miniszterként megmutatja, mennyire érti és érzi Ascher színházát. Vérbeli Ascher-színész; valósággal lubickol Flint szerepében. A mindig jól helyezkedő, nyájaskodó politikus úgy forgatja a szavakat, hogy neki jó legyen. Az éppen aktuális helyzethez igazítja véleményét, ügyesen vezeti meg végül Bernhardit is. Gálffi jó érzékkel karikíroz, kiemeli Flint fanatikus törekvéseit, átlátszó lavírozásait. Megnyerő fellépése álca, bárkit feláldoz azért, hogy saját bőrét mentse – ahogy régen is tette.

 

Nagy Zsolt Franz Reder plébánosként higgadt, és alázatos. Ugyanúgy, ahogy Bernhardit, a kötelességtudat hajtja. Kiemelkedő jelenet, ahogy megérkezik a klinikára; a jelenlévő orvosok döbbent csendben, gyanúsan méregetik, ahogy előveszi a rózsafüzért és a Bibliát. Nagy plébánosát nem hajtja semmilyen vallási ellentét vagy gyűlölet. Bernhardival való magánbeszélgetése meghitt, és elgondolkodtató. Bár a döntéssel kapcsolatban ellentétes a véleményük, mégis meg tudják beszélni. Nagy Zsolt alakítása tiszta, sallangmentes, szimpátiája Bernhardi felé egyértelmű. A hiszterizált egyház emiatt őt sem kíméli.  

 

Mellettük Znamenák István emelkedik ki, Cyprian professzora józaneszű, elsősorban a klinika érdekeit óvja, világosan átlátja a helyzet súlyát; a döntés pillanatában Znamenák arcán ott a félelem: bár nem ért vele egyet, de támogatja barátját. Homlokát ráncolva tudja, hogy ez a világ kíméletlen lesz vele. Takács Nóra Diána (Löwenstein doktornő) harcias, elszánt, tenni azonban nem sokat tud. Polgár Csaba kissé neurotikus kórboncnoka látszik, hogy nem sok időt tölt a valódi életben – az elején tényleg elhiszi, hogy Bernhardié lesz az igazság. Vajda Milán orvostanhallgatóként ezzel szemben mindenütt ott van, hallgatózik, és információkat gyűjt. Még a mozgása is merő sunyiság. Kimondhatatlan és leírhatatlan neve is beszédes: Hochroitzpointner. Csuja Imre (Filitz professzor) odaáll, ahová érdekei diktálják; Debreczeny Csaba simulékony Tugendvetter professzora a politikusok kegyeltje, kitüntetést és pozíciókat kap; Bíró Kriszta kemény temperamentumú kitért zsidó ügyvédnő, kitűnő szakember, Epres Attila (Winkler tanácsos) lényegre törő, Máthé Zsolt (Wenger doktor) és Némedi Árpád (Feuermann doktor) rövid jeleneteik során nem túl sokat mutatnak magukból.

 

Ascher Tamás rendezése kíméletlenül tárja elénk egy olyan társadalom képét, ahol mindenbe beleszól a politika, amihez az egyének már kellően alkalmazkodtak is. Egy ember halála csak ürügy lehet az egyéni vagy csoportos érdekek érvényesítésére, mások besározására, meghurcolására származása vagy vallása miatt. S mire az utolsó embert is végleg bekebelezi a politika mételye, addigra nem marad más, mint élő-halottak tömkelege, akik várják, hogy a politika egy újabb koncot dob nekik.

 

De csak addig, amíg hátat nem fordít.