ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Ne keresd a nőt!

 

 

Magyarteatrum.hu, 2014. március 28. , Balogh Tibor

 

 

 

Shakespeare: Hamlet – Örkény Színház

 

 

Önmagáért beszél az olyan előadás, amely általában megállja a helyét, a cím- és főszereplője pedig kiragyog. Az Örkény Színház Bagossy László rendezte produkciója ilyen.

 

 

Egyébként stílusnosztalgia-élmény. A 20. század hatvanas évei végétől kezdődően szabványmetaforák járták be a magyar művészet világát – akkor éppen a parabola volt a szabványjelzőjük a szabványszójárást kedvelő honi publicisztikában. Parabola a hatalom természetéről. Látszatra a sztálinista berendezkedésű Rákosi-rendszert vette célba a jelképes beszéd, valójában azonban a nesztelen terebélyesedő kádári paternalizmus miatti feszengés volt a kiváltó ok. Ekkor épült a szellemi gulyásbirodalom.

 

 

Claudius nyomulása okán, a Hamlet nagyon is alkalmasnak mutatkozott az üzenetfogalmazásra, csak célirányosan kellett elvégezni, a terebélyes darab esetében egyébként elengedhetetlen húzásokat. Bagossy most ugyanígy jár el. A hatalomvágyat állítja középpontba, azt teszi kizárólagos cselekményrugóvá. Nincs női szál: partvonalon kívülre állítja Gertrudot, és Opheliát is. Nem ad esélyt Hamlet édesanyjának, hogy őrlődjék/hányódjék fia és új férje között, s a kolostorba irányításkor, a dán királyfinak sem muszáj szerelmi kétségek között vergődve szólnia: az értelmében és nemiségében kifejletlen Ophelia éppen oda való. (Für Anikó Gertrudja, az első férje halála és második szeplőtelensége elvesztése miatt szimultán könnyezik, ám kisírtságát napszemüveggel takarva jelen van: árnyék-elegáns kosztűmben oldalazva, némának tetsző mondataival engedelmes/hűséges támasza uralkodó urának.) Horatio is annyi, amennyi: a hamleti szellemidézésben segédkező jó barát, majd a norvégok bevonulásakor, a néhai Hamlet Fortibrasba vetett reményének tolmácsolója. (A színinövendék Novkov Máté ígéretes bemutatkozása.) Minden cselekményszálon elmaradnak tehát a motivációdúsító indítékfeltárások: nincs Oidipusz-komplexus, impotencia vagy lappangó homoszexualitás: örökösödési vérfürdő van. A dán trón jog szerinti várományosa nehezen tűri, hogy nem a megkoronázására, csak a király apukája temetésére hívják külföldről haza. Labilis idegrendszere vacakolni kezd, megjelenik előtte az apja szelleme, s mert megvilágosodás értékű a hallucináció, a látnoknak el kell vesznie. Szervezési hiba következtében, együtt pusztul vele a kormányzó hatalmi elit. Előbb az ügyvezető mintaalattvaló Poloniust – Csuja Imre bravúrosan seggfej eminenciásra vett figurája – döfi le tévedésből Hamlet, majd bajvívásban szurkáltatva és mérgeztetve, halomra halnak a csúcsvezetőség tagjai. A tetemek fölött, a nem kétséges szándékkal érkező Fortinbras úgy viselkedhet, mintha arra vetődött turistaként pottyanna ölébe a dán korona.

 

 

A norvég trónörökös, Fortinbras nyájasan mondhatja: „kiváló király lett volna belőle, ha megadatik neki”. Ki tudja? Mintegy ellenpontjaként a történet következetes leegyszerűsítésének, Bagossy imponáló lélekbúvár ösztönnel építi fel Hamletté Polgár Csabát. Ösztönnel, vagy nagy hozzáolvasottsággal. Nem ártja bele magát a tradicionális vitába, hogy hibbant volt-e Hamlet, vagy zseniális tettető: megmutatja mindenféleként, a borderline tudati státus tünetcsomagja szerint. Határeseti személyiségzavar. Hamlet szélsőséges, kiszámíthatatlan a viselkedése, indulatai hol valóságosak, hol manipulatívak, de a kiszámítottságát sem tudja az ellenőrzése alatt tartani. Állandóan változó érzések gyötrik azzal kapcsolatban, hogy kicsoda és miben hisz. Hiányzó énképe miatt folyamatosan szenved önmagától is, ami közben igazi ellensége a külvilág. Az erős önmagukra irányultságuk miatt a borderline személyiségzavarban szenvedőkre gyakran jellemző, hogy nincsenek stabil kapcsolataik. Tartózkodásuk alapvetően az elhagyatástól való félelemmel függ össze. Ragaszkodnak a számukra fontos személyekhez, azonban ha bármilyen visszautasítás éri őket, akkor a kötődés átcsap az ellenkező végletbe, képesek a másikat meggyűlölni és a továbbiakban elkerülni (az édesanyja házassága Claudiusszal). Gyakorta előfordul, hogy teljesen irreális követelésekkel fordulnak a környezetük felé, melyekkel mintegy kiprovokálják az elutasítást („menj kolostorba, Ophelia”).

 

 

A koronázás nélküli hazahívás stresszeli Hamletet. Vélhetőleg ennek hatására elkülönül önmagától, mintha álomba kerülne. Színházélményem szerint, Bagossy leleménye az, hogy a darab egészére kiterjeszti a hallucinációt. Stadiontribün a játéktér. Az apja szellemével való találkozójára Hamlet útja a lelátólépcsőkön halad. A székeken ott ül sorban Gertrud Claudiusszal, Rosencrantz Guildensternnel, s szinte kézen fogva vezetik céljához. (Megvezetik: eredj, tárd fel a vétkünket, hogy majd a bosszúdba belevessz: tettre kényszerítik a töprengésre termettet.) Nem a látomással kezdődik tehát a látomás, és ezzel a csavarral a rendező bennünket is elbizonytalanít: hallucinációba vont nézők leszünk, együtt imbolygunk Hamlettel a külső, és a belső világunk peremén.

 

 

Bagossy játszik velünk. A kiterjesztett szellemjárás a játéka alfája. A valóság szférájában ott van Znamenák István Claudiusa, a robotos trónbitorló, aki a felkapaszkodottak idétlenségével gyakorolja hatalmát. Nem az erejében van az ereje, hanem az alattvalói alattvalóságában, a szurkolók szurkolásvágyában, a tömegpszichózis iránti tömegkeresletben. A dán fanatikusok gönceibe bujtatott drukkerek őrjöngése – már vízió (rögtön az előadás kezdetén). Bonyolult egymásban lét ez, hiszen a tribün osztatlan, nincs külön VIP- és vadszurkolói szektor, s ha velünk szemben a lelátó, akkor a pályán a játékosok mi vagyunk. Fénygyújtogatással utal is erre olykor a rendező, nem biztos, hogy nagyon eredetien.

 

 

A szellemjárás ómegája az esztétizáló játék, mint a művész szkafandere a levegőtlenné lihegett tribün közepén. A valódi játékmester a hármas szerepben fellépő Gálffi László (Hamlet apjának szelleme, Sírásó, Első Színész, a betétdarabban Király). Színész-királyként, az Egérfogó-jelenetre készülve tárulkozik fel alakításában az előadáshoz választott perspektíva: a mélyebb rendezői szándék, hogy ami közben megmutatja a figura igazságát, tartsa is el magától a szerepet, igazságostul. A Színész-király magáévá teszi Hamlettől a színészmesterség tökélye iránti elkötelezettséget, ám Sírásóként hamarosan megleckézteti tanítóját: rezignált bölcsesség ürügyén, Pogány Judit sírásó komájával kortinahasogató ripacskodást csapnak: a játszók szerepen belüli önreflexiója ez. Így kerek a világ: akkor igaz a mű, ha önmagából meríti tárgyát. Ősi aktualitás, amit nem árt néha újraemlíteni. Bagossy szkafandere korrekt viselet.