ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Szervezésünk augusztus 21-től tart nyitva.

Jegyértékesítés szeptember 1-től.

A képzelt beteg

Molière műve alapján írták a Mohácsi testvérek

 

 

Színlap

 

Molière úr után, helyett és valahol neki is 

 

szereplők:

Argan, képzelt beteg Gálffi László
Béline, Argan második felesége Für Anikó
Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese Trokán Nóra mv
Rouelle, Argan kislánya, Mimolette húga Bíró Kriszta
Béralde, Argan öccse Znamenák István
Cléante Coulom­miers, Mimolette imádója Polgár Csaba
D’Auveregne, orvos Vajda Milán
Dr. Thomas D’Auveregne,  a fia Gyabronka József mv
Dr. Boursin, md Epres Attila
Dr. Livarot, orvos Máthé Zsolt
Toinette, szolgáló Arganéknál Takács Nóra Diána
Re Noire Debreczeny Csaba
Zenészek

Kovács Márton, Rozs Tamás,

Benkő Róbert

valamint:

Csire Zoltán, Berta Tamás Gergely,

Varga Lili eh., Sziládi Hajna

 

 

 

Díszlet Fodor Viola
Jelmez Remete Krisztina
Zene Kovács Márton
Súgó: Horváth Éva
Ügyelő Sós Eszter
Asszisztens Érdi Ariadne

 

Rendező: Mohácsi János

Minden szögekkel kivert út a gyógyászathoz vezet. Ma még megmosolygod a biorezonanciás napsugármatracon fekvő aura-köpültet, de ha maholnap oly ajándékkal lep meg az Úr,  amelynek láttán minden szakember csak együttérzőn tárja szét a kezét, akkor vajon nem fogod megadni azt a hátha esélyt?  Mert ki nem nyílt ernyőjű deszantosok zuhanunk a világegyetem jeges magánya felé, rémülten kapkodunk bármi után,  ami egy kicsit is lassíthatja azt a rohadt hátralévő időt. Legyen az lézerpenge, csakrapióca vagy üszögkalapács. A család pedig, mint a pokolba vezető út jószándékú hidegburkoló-brigádja, azt kívánja, hogy gyógyulj fel, vagy dobd fel a pacskert, ahogy tetszik, de minél hamarabb.

Bemutató: 2013. december 21.

Utolsó előadás: 2015. május 12.


Az előadást 2 részben játsszuk, hossza kb. 3 óra 20 perc.


A XIV. Pécsi Országos Színházi találkozón A képzelt beteg című előadásunk a következő díjakat kapta:
Legjobb díszlet: Fodor Viola
Legjobb dramaturg: Mohácsi István és Mohácsi János
Legjobb színházi zene: Kovács Márton

Színikritikusok-díja 2014.

Legjobb színházi zene: Kovács Márton

 

 

Plakát

képzelt beteg

Plakát: Csordás Zoltán

Háttér

 képzeltbeteg

Az előadás műsorfüzete még több háttéranyaggal megvásárolható színházunkban.

Moliere tüdőbajban szenvedett, és élete végén már szinte állandóan köhögött. A Képzelt beteg negyedik előadásának napján annyira gyenge volt, hogy könyörögtek neki, hogy ne lépjen színpadra. „Hogy ne játsszanék”, mondta Moliere, „amikor olyan sok ember kenyere múlik rajta?” Négy órakor, amikor a közönség teljesen megtöltötte a színházat és kényelmesen elhelyezkedett, hogy jól szórakozzon az orvosokról írt új szatírán, Moliere, a címszerepben ismét megjelent a magas támlájú karosszékében. Ugyanúgy szórakoztatott, mint szokott – remekül hozta a hipochonder szerepét, aki azt hiszi magáról, hogy halálos beteg, majd aki a saját halálát is eljátssza. Aztán a darab végi őrült tánc közben köhögve és vért köpve összeesett a színpadon – de nevetést tettetett, és ragaszkodott az előadás befejezéséhez. Utána megint összeesett. Hazavitték, ahol pár óra múlva meghalt. Az utolsó kenetet nem kapta meg, mert két pap is megtagadta, hogy elmenjen hozzá, a harmadik pedig már későn érkezett. A belépő felesége és a pap már csak azt láthatta, hogy Moliere épp meghal két Irgalmas Nővér karjai közt, akik véletlenségből bekopogtattak az ajtaján. Mivel színész volt, az akkori francia törvények szerint nem temethették a temető szent földjébe. De a király külön engedélyével végül normális temetése volt – de csak éjjel, és a temetőnek abban részében, amit a megkereszteletlen csecsemők részére tartottak fönn.


 

Nekem a májam nincs rendben. Onnan tudom, hogy olvastam egy májserkentő gyógyszer hirdetését, amiben részletesen le voltak írva a rendellenes máj különböző tünetei. Nálam hiány nélkül megvolt mindegyik. Furcsa, de sohasem olvastam gyógyszerhirdetést anélkül, hogy ne jöttem volna rá, hogy éppen annak a betegségnek a legsúlyosabb stádiumában szenvedek. Elhatároztam, hogy ennek alaposan a végére járok. Vettem egy orvosi könyvet, és ábécésorrendben hozzáláttam a betegségeknek: a leírt diagnózis mindegyik esetben pontosan megfelelt a nálam is jelentkező tüneteknek. Elolvastam az agylágyulást, és megtudtam, hogy már az előrehaladott stádiumában vagyok, de a csípőficamnak csak módosult alakjában szenvedek. Diftériám is volt, súlyos szövődményekkel; és a kolera és a mumpsz, úgy látszik, velem született. Mielőtt még a betegség szimptómáinak felét átfutottam volna, már tudtam, hogy megkaptam. Felfedeztem, hogy már hónapok óta tífuszom van, bár nem is tudtam róla. Kíváncsi voltam, vajon mi bajom lehet még: fellapoztam a vitustáncot, és azt találtam, hogy, amint várható volt, abban is szenvedek. Lelkiismeretesen végigrágtam magam mind a huszonnégy betűn. A zymosis volt az utolsó betegség a könyvben. Megkönnyebbültem, hogy legalább más bajom már nem lehet. Ott ültem egy ideig a rémülettől megmerevedve: úgy léptem be abba az olvasóterembe, mint boldog, egészséges ember, és úgy másztam ki onnan, mint egy roncs aggastyán.

Jerome: Három ember egy csónakban


 

Vajon valóban lehet időt spórolni? Mert ha belegondolsz, az életed végén nem lesz meg az a sok megspórolt idő. Akkor már hiába mondod a kaszásnak, hogy „az irodában ebédeltem, nem mentem el a gyerek karatevizsgájára, a nyaralásunkkor is melóztam, kettő az egyben sampont használtam, az autóban raktam fel a rúzst, és nálunk mindig fél perc volt csak az előjáték! Halló, hol van az az idő?” De nincs meg. Az idő eltűnik, mi pedig ott maradunk holtan.

Jean-Baptiste Poquelin emlékiratai

Mikor játsszuk?