ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Október 23-án, valamint november 1-én közönségszervezésünk és jegypénztárunk zárva tart!

A Kék Angyal avagy Egy zsarnok vége

Heinrich Mann “Professor Unrat” című regénye nyomán írta Gáspár Ildikó

 

 

Színlap

 

Heinrich Mann “Professor Unrat” című regénye nyomán írta: Gáspár Ildikó


Játsszák:

Osvány, gimnáziumi tanár, csúfnevén Posvány Gálffi László
Fröhlich Lola, művésznő Szandtner Anna
Lohmann, diák Polgár Csaba
Von Erztum, diák Vajda Milán
Kieselack, diák Ficza István
Kiepert, artista a Kék Angyal bárban Znamenák István 
Guste, Kiepert felesége, szintén artista Takács Nóra Diána
Hedvig, színésznő Takács Nóra Diána
Rindfleisch cipészmester Baksa Imre
Rindfleischné Takács Nóra Diána
Polgármester Baksa Imre
Fürwahr iskolaigazgató Znamenák István 
Helsig ügyész Epres Attila
Kalt bíró Debreczeny Csaba
Dóra, a Polgármester felesége Ficza István
Edith, Helsig ügyész felesége Polgár Csaba
Kühl lelkész Mácsai Pál
Müller ügyvéd Némedi Árpád mv.
Lorenzen borkereskedő Vajda Milán
a Városi Színház pénztárosa Mácsai Pál
Helga, széplány Polgár Csaba
Hajóskapitány Némedi Árpád mv.
Steinwart, őr a Hunok sírjánál Csire Zoltán
Bírósági jegyző Horváth Éva
Pincér Csire Zoltán
Pincérnő Takács Nóra Diána

Rendező: Gothár Péter

Díszlet: Gothár Péter

Jelmez: Izsák Lili, Szlávik Júlia

Zene: Kákonyi Árpád

Dalszövegek: Kiss Judit Ágnes

Világítástervező: Pető József

Szcenikus: Tóth Kázmér

Maszk: Végh Attila

Dramaturg: Gáspár Ildikó

Súgó: Horváth Éva

Ügyelő: Berta Tamás Gergely

Rendezőasszisztens: Sós Eszter

Munkatársak: Bujtás Mónika, Fusz Mátyás, Kelemen Kristóf eh., Nemes Niki, Sáros Miklós, Tasnádi Zsófia eh., Weigand Lívia

Osvány tanár úr a kisváros gimnáziumában tanít, évtizedek óta. Homérosszal kel, Schillerrel fekszik. Magától értetődő módon a diákok, a tanárok, sőt, valaha volt tanítványai

 – az egész város – Posványnak csúfolja. Eszelősen keresi az alkalmat, hogy tanítványait végre „elkapja”. Bosszúszomjasan lesi ellenfelét – vagyis az egész világot.

A Kék Angyal azonban mindent megváltoztat.

A Kék Angyal, ahová a diákok járnak.

Posvány utánuk ered. A Kék Angyalba, ahol fellép a Lola.

Bemutató: 2013. május 11.

Sajtóbemutató: október 17. 

Az előadást két részben játsszuk, hossza kb. 3 óra.

 

 

Háttér

műsorföuzet honlapra

 

 

 

Az előadás műsorfüzete még több háttéranyaggal megvásárolható színházunkban.

 

„Ami mindig is a leginkább érdekelt – és bár másképpen, de még ma is érdekel – a nő.”

 

Heinrich Mann „féministe” volt, ahogyan magát jellemezte. Nem az erős, emancipált nőre gondolt. Másfajta nőkhöz vonzódott. Gimnazistaként beszökött a bordélyba és a rossz hírű színházba, ahol szexuális kalandot keresett, és talált is. Öccsének „kiadós alvókúrát” javasolt „egy szenvedélyes, és még nem teljesen elhasznált lánnyal”, hogy az megszabaduljon vágyakkal teli gondolataitól. Heinrich Mann nőalakjaival megszólította a női olvasókat, akik szövetségest láttak benne. Írtak neki és találkoztak vele, aztán udvarlást, ígéretet vagy csak szerelmet vártak tőle. Minden nőnek csalódást okozott, akivel kapcsolatba került, ő maga merev volt és megközelíthetetlen, bár ezt erotikus történeteit olvasva senki sem feltételezte volna róla. Első felesége, a cseh származású színésznő, Maria Kanová – vagyis Mimi. Egy lányuk született, Leonie. 1930-ban elvált tőle. Egy évvel korábban ismerkedik meg a nála huszonhét évvel fiatalabb Nelly Krögerrel, aki egy bárban dolgozik – a vendégekkel beszélget, szórakoztatja őket. Mindketten lübeckiek, és a nagy társadalmi és műveltségbeli különbség ellenére vonzódnak egymáshoz. Sternberg épp ezidőtájt, 1930-ban forgatja a Kék angyalt, Marlene Dietrichhel a főszerepben. Két évvel később Nellynek – Heinrich Mann tudtával – szeretője lesz, aki néhány múlva baloldali nézetei miatt a sachsenhauseni koncentrációs táborba kerül. 1933 februárjában Sürgős Felhívás felirattal plakátok kerültek ki a német hirdetőoszlopokra, melyek arra buzdítottak, hogy az SPD (Németország Szocialista Pártja) és a KPD (Németország Kommunista Pártja) fogjon össze az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) ellen. A plakátot többek között Käthe Kollwitz, Albert Einstein, Heinrich Mann is aláírta. Ezután Mann-nak menekülnie kellett. Először Nizzában telepedett le, itt még nem voltak anyagi problémái. 1940-ben innen is tovább kellett utazniuk: a Werfel- és a Feuchtwanger-házaspárral, valamint unokaöccsével, Golo Mann-nal vágtak neki az útnak. Spanyolországba meredek gyalogösvényeken át jutottak, az ekkor 69 éves író – saját feljegyzése szerint - csak Nelly, a felesége segítségével tudta megtenni ezt az utat. Heinrich Mann Kaliforniában, Hollywoodban – akárcsak Feuchtwanger és Döblin – forgatókönyvírással próbálkozott, azonban kevés sikerrel. Thomas Mann támogatására szorult. Thomas és Katja Mann lenézte az alacsony sorból származó Nellyt, Thomas „rémes kurvának”, Katja egyszerűen csak „annak az izének” hívta. Nelly egyre többet ivott, többször is megkísérelte az öngyilkosságot, végül, miután beszállították egy elmeszanatóriumba, újabb kísérlete sikerült.

Amikor pedig már küszöbön állott az első világháború, Heinrich Mann nekifogott, hogy a világhódításra készülő német polgárságról a maga tragikus-szatirikus körképét megformálja. Az alattvaló még 1914-ben elkészült. Nem jelenhetett meg egyelőre a háborúért lelkesedő birodalomban.

Az alattvaló hőse, dr. Diederich Hessling, egyike a világirodalom legellenszenvesebb alakjainak.

A régi rend, mely még most is ugyanúgy jelen van, mint akkor volt, adott is a német embernek, de el is vett tőle: elvette a személyes szabadságát, de megadta az erőszak lehetőségét másokkal szemben. És mily örömmel uralkodik az ember, ha lehet! És lehetett. A rendőr a gyalogos fölött, az altiszt a közlegények felett, a jószágigazgató a parasztok fölött, a hivatalnok az emberek fölött, akikkel hivatalos dolga akadt. És mindenki arra törekedett, hogy egy ilyen hivatalt, egy ilyen állást szerezzen – és ha megvolt, a többi már ment magától. A többi: vagyis meghunyászkodni és kormányozni, uralkodni és parancsolni. És mindenki csak a kötelességét teljesíti, amikor behódol, másokat pedig behódoltat.

A kollektivitás rejtélye: újteutonok vagy katonák vagy  jogászok vagy egyszerűen németek – mind közösségek, melyek leveszik az egyén válláról a felelősséget. E közösségekhez való tartózás dicsőséget jelent, tiszteletet parancsol, és még csak tenni sem kell érte semmit. Az ember a tagja, és kész.

Ez a könyv megerősít abban, hogy a szeretet, amely kifelé gyűlöletbe csap át, az ilyen szeretet az egyetlen, amely e népen segíthet, hogy végre, végre a fekete-fehér-vörös színeket, melyek úgy ingerlik őket, mint a bikát, végre elválasszuk szeretett Németországunktól. Hiszen nem igaz, hogy az atyafiságra épülő érdekszövetségek, az engedelmes hazudozók örökre összefonódjanak ezzel az országgal! Mikor ezt a Németországot szidjuk, akkor dicsérjük a másikat; mikor az ilyen németet pocskondiázzuk, szeretet áraszt el a Német Ember iránt. De nem az iránt, aki alázatosan és tisztelettudóan tekinget fölfelé, és alattomosan és gőgösen tapos lefelé.

Harcoljunk így! Nem az uralkodók ellen, akik mindig lesznek, nem azok ellen, akik rendeleteket hoznak mások számára. Fosszuk meg őket azoktól, akiknek a hátán táncolnak, azoktól, akik tompaságukkal és elégedettségükkel annyit ártottak az országnak, azoktól, akiket szívesen látnánk, ahogy a virágos papucsukból kirázzák a haza porát: az alattvalóktól!

Kurt Tucholsky Az alattvalóról (1919)

Az önbizalom fogyatékossága az egyik oka a németek politikai elmaradottságának — gondolja Heinrich Mann, aki még nem ismeri ez időben Freudot vagy Adlert, tehát nem is veszi át azóta közkeletűvé vált fogalmazásukat. Kisebbrendűségi komplexum helyett az önbizalom fogyatékosságáról beszél, de gondolni ugyanazt gondolja. Utána következik az a mondat, amely pontosan jellemzi a német értelmiség túlnyomó részének magatartását a hitlerizmust közvetlenül megelőző években, és a hatalomátvételtől a Második világháború kitöréséig tartó időszakban: „Az uralomra termett urak szellemi faragatlanságukkal néha próbára teszik ugyan a magasműveltségű nemzet idegeit, ám azért a nemzet úgy véli, biztonságosabb ezekkel az urakkal élnie, mint azokkal; akiket szellem vezérel."

A Ronda tanár úr már terjedelménél fogva is kiemelkedik az iskola-szatíra megszokott műfajából, gyűlölettel telített karikatúrájával pedig a vilmosi rendszer védelmezőinek mélységes ellenszenvét váltotta ki. Még az írót pártoló kritikusok is túlzónak találták a Ronda tanár úr karikatúráját és kétségbe vonták a figura jellemének valószerűségét, egészen addig, „míg — E. Sielaff szavaival élve — 1933 meg nem győzte őket an ellenkezőjéről". A Hitler uralomra lépésével kezdődő tizenkét év ismételten aktuálissá tette Heinrich Mann-nak azt a regényét, amely már első megjelenésekor véleménynyilvánításra ösztönzött barátot és ellenfelet, s írójának nevét hazája határain túl is megismertette.


 

Részletek a Német Rádió Archívumából

1933. 06. 29.

Hitler Potsdamban kijelentette, hogy megadja a császárnak, ami a császáré, és istennek, ami az istené. „Isten meg fogja tartani ezt a népet, mert meg kell tartania.”

Arthur Gütt, Népegészszégügyi Miniszteri Biztos, 1933. 07.26.

A pozitív öröklődési anyag növekvő vesztesége miatt a nemzetet hanyatlás fenyegeti. Az örökletes betegségek gazdasági terheket rónak az országra, ennek csak sterilizálással és kasztrálással lehet elejét venni. A bűnözők nagy része az „értéktelenebb népcsoportból” származik. A sterilizálás a felebaráti szeretet bizonyítéka..

Walter Gross, a Népességpolitikai és Fajgondozási Felvilágosító Hivatal vezetője, 1933. 09.01.

A családok támogatása, a német jövő a családok gyermekeinek számán és értékén múlik. 

Hitler, 1933. 07.30.

A tudás túlbecsülése és a testedzés lebecsülése a szellemi korban az ember általános megbetegedéséhez vezetett. Az életet nem a gyenge filozófusok, hanem az erős férfiak képesek megóvni. A szellemgazdag népeket, melyekből hiányzik az erő és a bátorság, mindig az egészségesebb népek házitanítójává fogják degradálni. Legmagasabb ideálunk a jövő embertípusa, akiben a sugárzó szellem pompás testben lel otthonra, amely által az emberek a pénzen és a vagyonon túli, eszményibb gazdagságra tehetnek szert.

Hans von Tschammer und Osten, Birodalmi Sportkomisszár, 1933. 07. 26.

Nincs több párt, már csak „egy nép, egy birodalom, egy vezér” van. Az elmúlt 14 év szégyene és balfogásai már mögöttünk vannak, előttünk pedig a győzelem jele: az egész nemzet egy sorban áll. A tornászok a nemzet szabadságharcosai. A külföldi németek feladata, hogy Németországról pozitív képet közvetítsenek, a rend és a fegyelem képét.

Hitler, 1933. 08. 27.

Megszabadítottuk Németországot erőszaktevőitől, azoktól, akik nem akartak erős Németországot.  Soha többé ne legyen népünk megosztott. Külföldön sokan azt hiszik, hogy ez a mozgalom csak elnyomás és erőszak által működhet. Ez nem erőszak, hanem az önmagára rátaláló nép belső hangja. A Saar-vidékkel kapcsolatban csak egy lehetőség van. Visszacsatolni Németországhoz. Egyikünk sem akar háborút, vagy más tulajdonát. De amit az Isten ennek a népnek adott, az ezé a népé. Nem egyezünk meg Franciaországgal. Isten által vezetett nép vagyunk. Nem a gyász és az alávetettség országa, hanem egy olyan ország, amelyben 15 év elteltével először csendül fel a nevetés. Nem akarunk harcot, békét akarunk, és mindenek fölött szeretjük a népet.

1933. 10.17.

Berlin: 1933. November 12-én parlamenti választások és népszavazás lesz. Nincsen választási lista, csak az NSDAP-re lehet igennel vagy nemmel szavazni. „A nemzetiszocialisták kijelentik, hogy ezúttal csak az NSDAP-ra lehet szavazni, mert Németországban nem létezik másik párt.” 1933. Június 14-én lépett életbe a választási törvény, amely a nemzeti szocialisták kivételével minden politikai pártot eltörölt Németországban. A népszavazást azért tartják, hogy a német nép véleménye a kormány külpolitikájáról nyilvánosságot kapjon.

Hitler, 1934. 01.30.

A nemzetiszocialista forradalom egy éve alatt legyőztük a pártokat. Nem csak a hatalmukat döntöttük meg, nem, eltakarítottuk és kipucoltuk őket német népünkből. (…) Ebben az évben győzedelmesen magasodik e letűnt világ romjai fölött népünk életereje!... Régebben kormányokat alakítottak, mi egy éve egy népet kovácsolunk össze!

 


 

 

A német kabaré

Amint azt Friedrich Hollaender, a weimari időszak egyik legkiválóbb dalszerzője egy helyütt megjegyzi: „a kabaré műfaja a színház, a show-varieté és a közéleti politikum iránti mértéktelen szenvedélyből fogant"

A kabaré műfajok közül a show-varieté volt a legnépszerűbb. A kabaré úttörői ennek formáját, műfaji érzékenységét vették át, ám egyszersmind igyekeztek azt „igényesebb” irodalmi tartalommal, művészi mondandóval megtölteni. Ráadásul jellegzetes ízként mindezt még csípős, sőt penetráns humorral is bőven fűszerezték. Az álszentség, a hamis gesztusok következetes leleplezése felettébb jó szolgálatot tehet a politikai élet balhitektől és illúzióktól való megtisztításában, s nem egyszer sikerrel megóvja a polgárokat attól, hogy veszedelmes emberek, pusztító ideológiák hatása alá kerüljenek. Ennél azonban jóval elemibb, általánosabb érvényű az a pozitív hatás, melyet a nevetés lelki gátlásaink feloldása, egész szellemünk megújítása révén gyakorol reánk. Walter Benjamin például Bertolt Brecht kapcsán ezt írja:

„Ahhoz, hogy gondolkodni kezdjünk, a legjobb kiindulási pont a nevetés. Egy gondolat megszületését ugyanis rekeszizmunk ritmikus rándulásai többnyire jóval inkább képesek elősegíteni, mint ha érte fenekestől feldúljuk lelkünket.”

 


 

Friedrich Hollaender

(1896, London – 1976, München)

Német revü- és filmzeneszerző, kabarészerző. Többek közt Kurt Tucholskyval, Walter Mehringgel, Joachim Ringelnatzcal együtt alapította – Max Reinhardt kezdeményezésére – a „második” Schall und Rauch (Zaj és füst) kabarét Reinhardt színházának pincéjében. (Az elsőt Reinhardt alapította, 1902-ben.) Hollaender saját kabaréja a Tingeltangel (Tingli-Tangli) nevet kapta. A nagy sikert A kék angyal című film zenéje, elsősorban híres betétdala, az Ich bin von Kopf bis Fuss (angolul Falling In Love Again) hozta meg a számára. Később még több dalt írt Marlene Dietrichnek. 1933-ban – zsidó származása miatt – el kellett hagynia Németországot. Előbb Párizsba, majd 1934-ben Hollywoodba ment, ahol megalapította az amerikai Tingli-Tanglit, amely azonban gazdaságilag sikertelen vállalkozásnak bizonyult. Hollaender visszatért filmiparba, ahol rendezett és filmzenét írt. 1955-ben hazatért Münchenbe.

Plakát

kekangyal

Plakát: Dömölky Dániel

 

 

Mikor játsszuk?