ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Szervezésünk augusztus 21-től tart nyitva.

Jegyértékesítés szeptember 1-től.

Élő Költők Társasága

koltok kicsi rgb


Nem csak a „kötelező” versekre vagyunk kíváncsiak, hanem a kortárs költészetre is.

Ezért az Anyám tyúkja (2) -re készülve felkértünk 24 kortárs költőt, írjanak egy-egy verset társulatunk tagjainak.

Hogy ki kinek, azt évadnyitó társulati ülésünkön sorsoltuk ki. Nem kötöttük meg, ki miről írjon, vagy hogy a színész és a szöveg között miféle kapcsolat legyen. Csak azt kértük, hogy a szöveg számoljon azzal, hogy ki mondja majd, és hogy még meg nem jelent szöveget kapjunk, mi legyünk az első közlők, továbbá hogy a terjedelem lehetőleg ne haladja meg a húsz sort.

A versek felvételei naponta jelennek majd meg 2016. december 29. és 2017. január 22. (a magyar kultúra napja) között facebook-oldalunkon és a honlapunkon – illetve a hvg.hu is közzéteszi őket.

Reméljük, hogy az élő költők társaságának és az Örkény társulatának találkozásából emlékezetes versek és versmondások születnek.

A videókat készítette: Videó: Whatevermen Stúdió



2016. december 29.


Balla Zsófia versét elmondja Bíró Kriszta:



Balla Zsófia

HAZATALÁLÁS

Nem tudom, ebben az akváriumban
bevándorló vagyok vagy őshonos?
Az ember sokféle ősre bukkan
kiket a húsa egybemos.

Az éhség hömpölyög a tengerekből erre,
délibáb hívja földrészeken át,
ömlik erdőn-folyón futó ember keserve:
hogy el kell hagynia s hogy nem talál hazát.

II.

József Egyiptomban, Mária Betlehemben:
úgy maradtunk meg mi is: mások kenyerén.
Ott sírok a ránk szakadó tömegben.

Ma kik vagyunk itt, Te meg én?

Ki más országba mész, hántsd le az álmodat.
Hintsed be nyomodat.
A Föld, a föld minket is befogad.




2016. december 30.

Csukás István versét elmondja Máthé Zsolt:





Csukás István:

ISTENKE, VEDD TÉRDEDRE ÉDESANYÁMAT

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
És nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe néző világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
se mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!




2016. december 31.


Erdős Virág versét elmondja Dóra Béla:


Erdős Virág:

EZ

nem az a vers amire
ezer éve gyúrunk

ez nem az a vers ami már
általunk szól – rólunk

ez nem az a vers ami úgy
punk hogy közben időtálló

ez nem az a vers amitől
felrobban a világháló

ez nem az a vers amitől
leszakad a födém

ez nem az a vers ami át
ragyog a múlt ködén

ez nem az a vers amivel
már előre számolnak

ez nem az a vers ami majd
beolvas a kánonnak

ez nem az a vers amiről
álmodoznak a nagyok

ez nem az a vers amire
rámozdulnak a fanok

ez nem az a vers amivel
jól be lehet fűteni

ez nem az a vers amit a
szabadban kell tölteni

ez nem az a vers amiből
félre lehet tenni

ez nem az a vers aminek
szavát lehet venni

ez nem az a vers amiből
az kap aki kér

ez nem az a vers ami a
mindenséggel mér

ez nem az a vers amiből
másoknak is jutni fog

ez nem az a vers amit egy
egész ország tudni fog

ez nem az a vers amiben
mind el fogunk férni

ez nem az a vers amiben
jó dolog lesz élni

ez nem az a vers amit majd
beültetünk magokkal

ez nem az a vers amit majd
elvihetünk magunkkal

ez nem az a vers amitől
felpörög a pulzus

ez nem az a vers amitől
berosál a kurzus

ez nem az a vers ami a
bátor kiállásra int

ez nem az a vers amitől
erősödik a forint

ez nem az a vers amihez
nem kell külön körítés

ez nem az a vers amitől
bedől majd a kerítés

ez nem az a vers ami száz
évente van egyszer

ez nem az a vers amitől
megbukik a rendszer

ez nem az a vers ami pont
telibe talál

ez nem az a vers amibe'
megáll a kanál

ez nem az a vers ami még
épp eléggé banális

ez nem az a vers amitől
élhetőbb a halál is

ez nem az a vers ami majd
átrepít a síron –

azt még csak most
írom



2017. január 1.

Arany János versét elmondja Znamenák István:






2017. január 1. az Arany János emlékév első napja

Arany János

Hagyaték

"Hát csak írni, mindég írni
A manó se tudja, mit?
Nosza, már a közönség is
Lásson egyszer valamit!"

Nem akarok több izgalmat:
Mert -- betegnek -- izgalom,
Ha olvassák itt is, ott is,
S bírálgatják új dalom.

Hadd maradjon, mint tizenkét
Év során belém fagyott!
És ne haljak meg, mint koldus,
Aki semmit sem hagyott.




2017. január 2.

Závada Péter versét elmondja Kerekes Viktória




Závada Péter

OIDIPUSZ

(1)

Magad vagy a táj.
Ujjaid a fák csontsovány gallyai,
kopár dombfejtetőd
bástyává koronázza
a lemenő nap.

Pórul járt öreg,
kikapart szemüregedben
botorkálsz faltól falig, remegő
kezed magad elé kinyújtod.

Mintha a koponyába
befelé látnának a szemek,
a járásokon végighalad pillantásod,
a széksorok párhuzamosai
egyre beljebb terelnek,
míg a színpad mélyén
kigyullad a test enyészpontja.

Amerre fordulsz, arra épül
előtted, kíváncsiságod
mozaikjaiból, egy lehetséges élet,
közben halk roppanással
síkokra válnak szét,
és elcsúsznak egymáson
az észlelés rétegei.

(2)

Te voltál az, te vártál
a suhogás árnyékában,
és az erdő tüdeje,
mint egy fülledt madárház,
megtelt zsivajjal.

A jós álló nap
a sasokat számolta,
de mindig elfelejtette,
hol tart.

Átfúrt bokacsontodon
a vihar furulyázott,
hogy táncolni tanítsa bicegésed.
A hegy fél térdre ereszkedett,
könyörgött neked,
hogy maradj.

(3)

Téged láttalak a szem
sivatagában, ahol a homok-
szemcsékbe zárt idő
összekarcolta a szél retináját.

Láttam, ahogy sötétséget
könnyeznek a bokrok ágai,
éjszakát izzad az argánfák kérge,
és a láthatár szablyaélén
karaván vonul át.

Az ellenfényben a testek
sziluettjei megfeszültek,
mint a tűzbe dobott papírfigurák,
és a Szfinx arca, akár egy kővé
dermedt üvöltés, hangtalanul
lebegett a dűnék felett.

(4)

Azt akartad látni, ami elrejtőzik,
visszahúzódik önnön árnyékába.
Vakságod most már a kozmosz
éjszakája. A szem a ragyogó
tágasságba vész.




2017. január 3.

Várady Szabolcs versét elmondja Novkov Máté




Várady Szabolcs

VIJJOGNI, MINT A VÉRCSE

Egy Kosztolányi-szonett rímeinek újrahasznosítása

Nix pacsirta, a madarunk a vércse.
Nehéz a tánc, de kezdődik. Szabad?
Nem spórolhatjuk meg talán a vért se.
Szavalhatsz ellene, de nincs szavad.

Nem akarod felfogni, csakazértse?
A kemény érv a torkodon akad?
Teszünk róla, hogy mindenki megértse,
leszámítva a tébolyultakat.

Mohó világ tengere forr ma, nézz szét!
Sodortatik a roncs tutaj, a részvét,
a „full” adás a fulladás felé.

Aki csak egyet, egy parányi részét,
az elveszíti végül is egészét.
Ami miénk, az nem mindenkié.



2017. január 4.

Rakovszky Zsuzsa versét elmondja Kerekes Éva





Rakovszky Zsuzsa

ŰRLÉNY

Ezek kitettek és itt hagytak engem.
Mióta már, hogy itt élek ezen
az idegen bolygón? Ahol születtem,
a másikra már nem emlékezem,

és arra sem, ide miért jöhettem.
Valami céljuk biztos volt velem,
de mi? Valamit meg kell itt keresnem?
Megtanulnom? Vagy elfelejtenem?

Hogy visszajönnek, már nem is remélem.
Éjjel közömbös ég villog fölöttem.
Máskor meg úgy tűnik: üzennek értem,

a nap, a szél, a hó -- egy ismeretlen
nyelv szavai (álmomban félig értem),
egy arc -- de már el is tűnt a tömegben.




2017. január 5.

Podmaniczky Szilárd versét elmondja Vajda Milán




Podmaniczky Szilárd

ŰRODÜSSZEIA, 2016

Akkor éjjel nem aludtam végig
bámultam kifelé a kórház ablakán
a morfium nem hatott
gyönyörködött bennem a halál

Egy ablakot láttam a szomszéd épületben
világosság gyúlt a sárga függöny mögött
mi ülünk ott a konyhában ketten
meleg víz kering a virágok körül

Rozét iszunk és tervezünk
kitaláljuk egymás gondolatát
a gyerekek majd megszoknak engem
én meg fölfedezem a babos tésztát

Úgy élünk ott
mint két pohár szóda
kik minden nap fölisszák egymást
még se fogy a szomja

Vártam, hátha elalszom végre
s nem kínoz tovább az ifjúság
ne éljem át, hogy semmivé lettem
egy beteg, kit megfojt a kórteremhomály

Átélni azt, hogy ennyi volt
holnap megnyitják a csigolyám
mégis csak vereséggel érek véget
pedig semmi ellen nem kezdtem csatát

Könyörögtem magamban
kapcsolják le fönt a villanyt
elég lesz a testi nyűg
az idő megtanít viselni

December volt
tolta a hajnal a Föld kerekét
számra szorítottam a kezem
ne hallják a srácok, hogy zokogok

Mert én voltam az öreg
aki tartotta bennük az erőt:
a sors félre értett minket
alig várja, hogy megbocsássatok

És akkor hajnal lett végre
elindult kint a motozás
már nem tudtam melyik ablak mögött
fölszívódott a fiatalság

Eltűnt, de én megmaradtam
valami átváltozott alakban
nincs már mire várni
most kell begyújtani a rakétát



2017. január 6.

Kürti László versét elmondja Csuja Imre




Kürti László

magányos ősállatok

ahogy buszra vársz családdal, mert vége
a nyaralásnak, és a csomagok, vörösre égett
testek, arcok között, késve értett helyzetekre
gondolsz, a tenger sójára, elszabadult tekint-
etekre, meg arra a szerencsétlen óriásteknősre,
aminek páncéljába, turistavakításból gps-t
fúrtak, hogy felkutatható legyen bármikor,
kishajókkal a szigetek körül. és hogy életünk
itt csak nekünk volt, fényképezőkkel,
telefonokkal, esti lerészegedésekkel, ebben
a szerencsétlen, árva hétben, busznyi rab-
szolgának, meg a többinek, akik özönlenek
még utánunk, múltak el előlünk. de látod
a szállodai recepciós szemét, akár telente
a tesco beugrós–, amúgy árufeltöltő mikulásét,
hitehagyva, szeretethazugon. és jól tudod,
annyi csak a világ, amit még hiszékeny
tiéidbe tudsz varázsolni. majd nagylevegőt
veszel, hogy eltűnhess te is a tengerek kékes-
lilás fenekére, akár azok a magányos
teknőhátú ősállatok.



2017. január 7.

Kiss Judit Ágnes versét elmondja Jéger Zsombor




Kiss Judit Ágnes

INTERJÚ A TESTŐRREL

Megszoktam már. Majdhogynem otthonos.
Finom a koszt, és jó a fizetés,
s ha hűséges leszek, elnyerhetem
a császárnő kitüntetett kegyét.

Igen, tudom, van, aki visszamegy
fagyban nyíló virágnak – közröhejnek –
a poros kis provinciába, mit
az iskolában hazának neveznek,
ahol a kocsit elnyelik a kátyúk,
az álmokat a kétségbeesés,
és a rettegés szikes talaján
a gyűlölet és gyanakvás tenyész.
Visszamennek halálig küzdeni
azon, amiről tudják: nem lehet.
Leküzdhetetlen, fájdalmas betegség
gyötri őket: a hazaszeretet.

Én maradok. Már egész otthonos.
Már nem kínlódom úgy a német szóval,
el bécsi nőt veszek, s a gyermekem
született osztrák lesz. És ez így jól van.
Nem megyek vissza. Majd ha bolond lennék.
A kis porfészket tisztogassa más,
költse ki benne más a fiókáit,
hol kínkeserv lesz minden szárnycsapás.

Itt otthonos. Vagy, mondjuk, megszokott.
Jó a fizetés, jók az utak is –
de főleg könnyebbek, mint az az egy,
ami az elhagyott hazába visz.



2017. január 8.

Ferencz Győző versét elmondja Szandtner Anna




Ferencz Győző

EGY-KÉT PERC

No-no, lassan a testtel
AE

Egy perc, és megcsókol az Élet.
Két perc, és megerőszakol.
Oly gyors, és olyan izgatott vagy,
nem érted, mi történt, csak amikor
sikerül valahogy kiszabadulnod
vad markolászásaiból.

Sietve felkapod a földről,
melltartó, harisnya, bugyi,
és ahogy ott guggolsz a kádban,
a zuhany alatt rádtör valami.
Nem szégyen, undor, s nem szeretnél
semmit elölről kezdeni.

Csak máshol, egész mást csinálni,
ha lehet, minél távolabb.
Elfutni, mondjuk, Dániába,
mert akivel ez történt, nem te vagy.
De hiába, ráébredsz, aki ott van,
sem te vagy, csak egy változat.

Ha ide jutsz, kezdhetsz pakolni,
vissza is indulhatsz akár,
magad adod minden szerepben,
mert aki vagy, önmagán kívül áll.
Vigyázz: tükröd előtt az öltözőben,
persze, az Élet csokra vár.



2017. január 9.

Kemény István versét elmondja Nagy Zsolt




Kemény István

SZEMÉLYI EDZŐ UTASÍTÁSAI ÉLETHEZ

Hogy ne a végén ess megint zavarba,
most állítsd közös rajtvonalra
Akhilleuszt és a Teknőst.
Ne adhasson előnyt a Nagy Hős,
és a kisállat se fogadhassa el.

Legyen a verseny tiszta, sőt steril,
Győzzön a gyakorlat elméletben is,
És legyen csak második a lassabb,
hogy örökké ne halogathassad
belátni, hogy nem lehet legyőzni az észt.

Szabadulj a paradoxonoktól,
ne add fel, csak ne őrülj meg olcsón.
Magadnak higgy, és mint rég, ugyanúgy félj,
hogy az igazság jöhet le ellensúlyként
onnan, ahova liftezel.



2017. január 10.

Báthori Csaba versét elmondja Für Anikó




Báthori Csaba

MINDEN TITOK

Mindent nem lehet kilesni, elég a
csodát megnevezni: mondjuk, a fákat
ahogy még halkabban állnak vasárnap,
vagy ahogy az értelem maradéka,

a lassúság megakadályoz abban,
hogy elaljasodj. Nem a csoda percét
látod-e, ha a tűnő élet emlék
maszkját ölti s örökre változatlan?

Lenni s elmúlni, ez a csoda páros.
Hogy csak egy vagy, egyszer vagy, s mégis éltet
a világ, bár teljesen meg nem érthet.

S hogy elmúlással kötődsz a világhoz
végleg, – tested megörökli a földet
s már titok minden előtted, mögötted.




2017. január 11.

Kántor Péter versét elmondja Zsigmond Emőke




Kántor Péter

OTT REPÜLÜNK

Mit mondjak még, amit nem mondtam el?
Leöldöstünk sok éjt, napot, sok évet,
szálló reményeket szálló reményért,
mint jó katona, kinek ölni kell.

És minden felvonás másféle vértet
kívánt, és hullottak csörömpölve a vértek,
és törülgettük gyűrött homlokunkról
a festéket s a véres verítéket.

Új marsot! S valaki majd iktassa az aktát,
lője a múltakat a felhőbe fel,
s raktározza őket a Jóisten el! –
Nem voltak angyalok, vagy voltak, de hagyták.

Csak etetlek s temetlek! – szólt a Föld morogva.
A vadkantúrásokat mutattuk az égen:
Ott repülünk! Karnyújtásra az éden!
És szikrázott a Nap – fényes borotva.



2017. január 12.

Kukorelly Endre versét elmondja Gálffi László




Kukorelly Endre

PARFAIT

Fél három, süt a nap,
besüt a kávéházi portál ablakán,
a haza fonnyada.
Süt rá a nap, meleg van,
a fagylalt hideg, autóz-
nak, igyekeznek,
mindenkinek, neked,
nekem, neki megvan
a maga bánata.
Kis terek, széles út, éles sarok,
szélesen vonuló
széles, de jó csajok,
a bejárat előtt
elmerülten cigizgető
csinos lány,
egy nem olyan
szép meg mintha
kukázna, ahogy látom,
mellettem két másik
a holnapi
szigorlatról fecseg,
családi nexusok, üzleti
tervezés, kukázás,
vizsgadrukk-szerűség,
szemközt, a túlsó oldalon
fodrászszalon vagy
mi is az, cigánysor,
egy veszekedésbe csapó
vitát majd
mindjárt berekesztek,
a tévét bámulom, valami meccs megy,
nem tudom, ki játszik,
nem tünődök,
nem cigánysor,
semmi cigánysor, ezt csak
úgy leírtam,
vagy lépjek le innen,
és ne, és
ne forogjak vissza, ne is nézzek,
nézem, milyen
hülyén lóg a fogason
a kabátom,
mint elgázolt
kutyák sok,
kifordult kabátbél,
a létezés zörög,
lovagon túl nagy páncél,
elfonnyad a haza.



2017. január 13.

Varró Dániel versét elmondja Epres Attila




Varró Dániel

FELESÉGEM HA FELMEGY A FACEBOOKRA

Feleségem ha felmegy a facebookra,
ott a seggét mindenkinek szétrúgja.
Jaj annak, ki arra bármit nyelvtanilag helytelenül riposztol,
mit az én kis feleségem a facebookon kiposztol!

Harciasan népnevel és hitoktat,
szellemi és nyelvi fölényt fitogtat,
nem tűri, hogy egyetlen kis vesszőhiba megtorlatlan maradjon,
notórius nyelvtannáci az én édes galambom.

Bámulom őt szerelemtől kamaszon,
feleségem virtuális amazon,
pengeéles szarkazmusát feje fölött suhogtatva lépeget,
és
mellékesen megnézi a vicces cicás képeket.

Feleségem monitorján három csetbox van nyitva,
boldog, kinek küld egy szmájlit kék-fehér kis ablakába kattintva.
Én meg csak itt búslakodok magamba,
senki nem ír az üzenőfalamra,
úgy kisírom emiatt a szemeimet, kisangyalom, reggelre,
hogy
a facebookon még a saját asszonykám se taggel be.



2017. január 14.

Zalán Tibor versét elmondja Takács Nóra Diána




Zalán Tibor
Hiányzó elemek

Megint jeges verejtékben ébredek.
Hajnal. Fölöttem áll a Göncölszekér,
bakján apám, bátyám, Sziveri – elég
különös csapat, s valamennyi nevet.

Hagyjuk, hogyan öregedtem éveket,
az emlék mint gyűrött papírlap, elég.
És te is ott voltál, s nyújtottam feléd
kezem, de halott volt a tekinteted.

Az élő a múltból él, bár a jövőbe
karmol, mert rádöbben, hogy nincsen jelen.
Elesik, ajka vérzik. Eltűnődve

földbe harap. Hiányzik mind több elem
sorsából. Fejét lehajtja kőre,
kihűlt fészkét betömi a förtelem.

Hideg fészkét elönti a förtelem,
fejét kihajtja életéből – kőre.
A sorsából hiányzik mind több elem.

Elesik. Foga vérzik. Eltűnődve
harap a földbe, tudja, nincsen jelen.
Bár élő – múltból kapar a jövőbe.

Kezem – mert halott volt a tekinteted,
s ott voltál – hiába nyújtottam feléd.
Az emlék mind gyűlölt papírlap, elég!
Hagyjuk, hogyan öregedtem éveket!

Különös csapat, s mindegyik nevet:
apám, bátyám, Sziveri – hajnali ég:
a Göncölszekér bakján mind elég...
Megint jeges verejtékben ébredek



2017. január 15.

Térey János versét elmondja Tenki Réka



Térey János

FÉRFIAK BÉKÜLNEK

Finom vagy rusztikus alkudozások,
Zászló- és fogolycserék
Elképesztő izgalma:
Olyan jó tisztázni... mit is?
A lelkiélet a fő: békülni katartikusan.

Föld, vagyon és nő, szinte mindegy.
Felöklelik, apróra darálják, letarolják,
Sóval hintik föl egymást,
És aztán békülnek.
Minek és mire föl?

Az ember nemritkán gyámoltalan,
Mint a viharbeli lepke;
Ám lélekben, halálkomolyan,
Új galaxisokba tör.
Lazulásképpen békül.

Persze, szívem, a nők is vívnak ilyen
Horderejű háborúkat. Még szép!
De nem gondolod, hogy csatájuk nem veszi
Ennyire igénybe a kívülállót? És a teret.

Heléna, a casus belli? Kifakulva, de átvészelte.

Ugyanis mindig a ház, a mező szenvedi el,
Mindig az anyák és feleségek sínylik meg
Azt, ami két ilyen
Csatabárdlerakós nullapont között
Történik a férfiakkal.



2017. január 16.

Nádasdy Ádám versét elmondja Patkós Márton




Nádasdy Ádám

AZ IRODA FALÁRA

Egyedül voltam, józanul, mikor
a nap úgy besütött, az iroda falára
betegágyat vetített. Bejöttem. Vasárnap,
üres az iroda. Hallom a nagymamámat:
lázas a gyerek. Hőmérőt is hozott.
Jövés-menés, középen egyedül vagyok.
Forró a fal a napfénytől, az irodát
beragyogja a láz. Így nem lehet
társat találni, majd a nagypapával,
megyünk a hídon át, de nehogy lázasan.
A napsütötte üres irodában
fölmegy a lázam, aztán zuhanás:
hűlt ágy, hűlt hely, hűlt iroda.



2017. január 17.

Lator László versét elmondja Kókai Tünde




Lator László

FÉRFICSÚFOLÓ

Odas, az a lepra firnyák
hogy megjátssza! hú, de császár!
Az a kigyúrt deltás hapsi
mindig minden csajra rászáll.
Ha buli van, haverok közt,
ott igazán nagy a szája:
így szereti, úgy akarja,
ezt csinálja, úgy csinálja.
Hogy siketel! Hadováját
aki képes még beszopni,
az megszívja, az megzakkan,
az agyilag tiszta zokni.
Mert ha aztán úgy adódik,
hogy betalál, mindig az van:
nem jön be a nagy fazonnak,
eltűnik a gyík a gazban.



2017. január 18.

Aczél Géza versét elmondja Mácsai Pál




Aczél Géza

(szino)líra

címszavak egy torzószótárból

amfiteátrum

megesik | mikor a felütésből szédelgő fejjel csak egy kínrímre futja | bizonyosan létezik ennek is
némi blöffel kevert orvosi útja | kerüljük is szívósan a vizsgálati esetet | és hogy egész véletlenül
most se mozgassanak szavaim morális hegyeket | visszakanyarodom az ártatlan múltba | néhány
laza színházi élménybe | és körötte kopott padokon kis olcsó lamurba | mikor pelyhező bajusszal

a koordinátákat kissé csúsztatva | szemben épp az (amfi)teátrummal a kamasz fiú is elszürcsölt
egy kicsike csésze langyos teát rummal | főleg hogy tankönyvből a jeles poétikai példát ismeré |

s bármily furcsa eme átlátszó ravaszság is lökött rajta valamit a vers felé | no de színház a poros
kisvárosban még csak vándor vala |a családi kulturális statisztikába pedig éppen elegendő volt
ha a közeli város operett haknijára izgatottan eljárt apa s anya | és én erős gyökerek híján | mivel
sznob sose voltam | később is csak az izgalmas színészklubokig barangoltam | legfeljebb a riadt

premierjére rángatott be néha egy-egy íróbarát | így csak virtuális szinten maradt meg bennem

ez a csodás világ | mikor rivaldafényben izzadtan arra ébredek | hogy elfelejtettem a szerepemet



2017. január 19.

Lackfi János versét elmondja Ficza István




Lackfi János

MADÁRTÁVLAT
Ficza Istvánnak

Minden művészetek
Felett áll a színész,
De ha kétméteres,
Egy nagy bukta kinéz.
Fentről szemlélem én
A hangyasereget,
Lábhegyre álljon az,
Ki orrba vereget!

Mi szép, mi szép, mi szép,
Ha nem kell létra se!
Rómeó odakap:
S karjában kedvese.
Nem leszek Trepljov és
Már Miskin sem talán.
Hősnőm csókot akar?
Rakjunk sámlit alá!

A sok törpe vehet
Magas talpú cipőt,
Kicsit pipiskedik,
S feléri, lám, a nőt!
De ki itt fenn köröz,
Akár a sasmadár,
Nem lehet átlagos,
Csak ha guggolva jár.

Lógassa a fejét?
Görnyedjen hétfelé?
Odalenn dől el ám,
Melyik szerep kié...
Képzeljétek csak el,
Milyen Hamlet, aki
Az udvar fejéről
A kását leeszi...

Postás így lettem én,
Dokkmunkás vagy lovag,
Sajátos figura,
Biobútordarab.
Nem nyavalygok, Urak,
Padlásról nem pocsék
Kilátás nyílik ám...
S közelebb van az ég!



2017. január 20.

Szabó T. Anna versét elmondja Hámori Gabriella




Szabó T. Anna

ÖRÖKMÚLÁS

Ne mondd, hogy egyszer meghalok,
hidd el, már rég tudom,
hogy jó tempóban haladok
a megkezdett úton,
mert testem eszköz, munkagép,
s a hangom a zeném,
az tart meg csak a szakadék
imbolygó peremén,
vigyázok, le nem zuhanok,
élek, amíg lehet,
mert vagyok az, aki vagyok,
szeret, aki szeret,

egyszerre óvott s kitakart
valóság és csoda,
láttam, az ember hova tart,
de azt is, kicsoda,
szemembe nézz, mert nem zavar,
hogy bántasz vagy dicsérsz,
mert aki tudja, mit akar,
az tudja, mennyit érsz,
és bármilyen mély kútba nézz,
lent látni az eget,
ha tudod, hogy a rész egész,
semmi sem hiteget,

de fényes minden pillanat,
és lélegzik a csend,
a föld felett, az ég alatt,
távol és idebent,
mert minden lélegzet zene,
ha mélyén vér lobog,
ha az örökét üteme
a testen átdobog,
nem hangszer vagyok: muzsika,
én játszom magamon -

ne mondd, hogy meg sosem halok:
legjobban én tudom.



2017. január 21.

Tóth Krisztina versét elmondja Pogány Judit:



Tóth Krisztina

A mégegyszer-út

Tandori Dezsőnek

Ez a fekete égbolt rád vár.
Vonuló füst vagy, seregélyfelhő.
Üres egészen ez a táj már:
mit akarhattál. Mit akarsz még?

Nyugi, nem múlt el, csak az élet.
Csak ez a földút, ez fogyott el.
Kerítéslécek, kerítéslécek,
türelem közt a gaz kihajtott.

Hulló dió a szemhatáron,
sötét burokban gördülő nap.
Átkiabál a gyulladt torkú
álom a tarlón. Ugye, hallod?



2017. január 22.

Kovács András Ferenc versét elmondja Polgár Csaba




Kovács András Ferenc

Epilógus új királydrámákhoz

Az Örkény Színháznak küldöm

Láttunk süllyedni zsarnok Armadát,
Veszett hatalmak, rablók garmadát –
Verses játékunk vége ez... De mi
Mindig merünk más végbe kezdeni –
Torz törvény, tiltás, hazug akarat
Nem tör meg... Hangunk, arcunk, ha marad –
Mindent eljátszunk! Élni így lehet,
Ha egymást váltják légi díszletek,
Korok s deszkák recsegnek, míg kikorhad,
Tátong a színpad s mennynek hitt zsinórpad –
Ha publikum van, pillanat kitart...
(Arassanak csak pénzelt tapsvihart
Vakult tahók!) Nézőterünk, ha lát –
Tapsolhat vígan deklamált halált,
Röhöghet bátran: a szellem szabad,
S valós látszathoz száz jelen tapad,
Mint szóhoz álom, testhez játszi lélek.
Mindent kimondhat percbe zárt színészet –
Semmit se hagyhat félbe-harmadába
Komédiások feslett armadája.



Fotók: Back Máté, Bócsi Krisztián, Emmer László, Horváth Dávid, Keleti Éva, Kolozsi Bea, Nagy Charlie, Nagy Gergő, Peti Péter, Raffay Zsófia, Rév Marcell, Stekovics Gáspár, Szabó J. Judit, Valuska Gábor

Mikor játsszuk?