ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Szervezésünk augusztus 21-től tart nyitva.

Jegyértékesítés szeptember 1-től.

 

A TANÁR I RAM műhelyprogramjai lehetővé teszik, hogy a színház iránt érdeklődő pedagógusok betekintést kapjanak a színházi alkotófolyamatokba és az IRAM munkájába, így saját szakmai hétköznapjaikba is még hatékonyabban építhetik be a színház által nyújtott lehetőségeket.


Pedagógusoknak szóló ajánlataink:

PRÓBANÉZÉS – a TANÁR I RAM tagjait rendszeresen meghívjuk a házi vagy a nyilvános főpróbára, amely után rövid szakmai konzultációt tartunk.

● KONZULTÁCIÓ – az új bemutatók kapcsán nagy segítség a színház és az IRAM számára a pedagógusok jelenléte: kritikájukkal, ötleteikkel, kéréseikkel hozzájárulnak az ifjúsági program folyamatos fejlődéséhez.

● OLVASÓPRÓBA-DEMÓ – a készülő produkciók előtt az IRAM rendszeresen felkéri az előadás egyik vezető alkotóját (többnyire rendezőjét) egy beszélgetésre, amelyen szóba kerülnek a próbafolyamat legérdekesebb kérdései, és fény derül a döntések és az alkotói munka hátterére is. A TANÁR I RAM résztvevői ezekre az alkalmakra is meghívást kapnak.

● TRÉNINGEK – az IRAM munkatársai minden évben több tréninget, workshopot, műhelygyakorlatot szerveznek a pedagógusok számára különböző témakörök feldolgozásával.

● ISZAP – Internetes Színházi AlkotóPortálunkon, az ISZAP-on diákoknak szóló alkotói pályázatokat hirdetünk. A felhívásokról a TANÁR I RAM tagjait is értesítjük, és örömmel vesszük, ha diákjaikkal részt vesznek a pályázatokon.

● HÍRLEVÉL – havonta egyszer jelentkezünk a műhely híreivel, ajánlataival. A hírlevélre feliratkozó pedagógusok így mindig időben értesülnek a TANÁR I RAM programjairól.IRAM




TÁJÉKOZTATÓ PEDAGÓGUSOKNAK

 

Ebben a dokumentumban minden fontos információt megtalálnak: jelentkezési útmutatót és a programok részletes bemutatását. A FLESS programokhoz írt ajánlók segítséget nyújtanak az osztály érdeklődésének megfelelő előadás kiválasztásában. Ha mégis kérdésük van, forduljanak hozzánk bizalommal e-mailen: iram@orkenyszinhaz.hu, ezt követően telefonon is konzultálhatunk.     

 

 

LETÖLTHETŐ:

   Ajánlók pedagógusoknak

      nyomtatható, részletes verzió, ajánlókkal és útmutatóval


 

HÁTTÉRANYAG ÉS TANÍTÁSI SEGÉDLET PEDAGÓGUSOKNAK

Szeretnénk azokkal a pedagógusokkal is kapcsolatba kerülni, akiknek nem áll módjukban az osztályaikkal FLESS foglalkozáson részt venni, és tanórai keretek között szeretnék felkészíteni a fiatalokat a színházlátogatásra. Az IRAM csapat egyik tagja, Hudáky Rita gimnáziumi tanár segít abban, hogy az iskolák és a színház között még hatékonyabb legyen az együttműködés: az előadásainkhozhoz kapcsolódó óravázlatok és tanári háttéranyag biztosításával szeretnénk – elsősorban magyartanároknak – segítséget nyújtani abban, hogy tantárgyi és pedagógiai célkitűzéseiknek a leginkább megfelelő módon tudjanak közös színházlátogatásokat szervezni osztályaiknak, iskolai csoportjaiknak.

 

Az előadásainkhoz kapcsolódó tanítási segédletek letölthetőek itt, ha jelentkeznek hírlevelünkre, automatikusan megkapják az újonnan készülteket. A tanítási segédletek a FLESS foglalkozások kiegészítésére és az önálló tanórai felkészítéshez egyaránt használhatók. Iskolai környezetre adaptált ráhangoló és feldolgozó anyagokat is találnak bennük. Ha letöltötték a segédletet, kérjük írjon nekünk: észrevételeiket, kérdéseiket és javaslataikat örömmel fogadjuk az iram @orkenyszinhaz.hu e-mail címen.

 

  

LETÖLTHETŐ:

•     Az ügynök halála - Hátééranyag és tanári segédlet

•     Mesél a bécsi erdő - Háttéranyag és tanári segédlet

     Emlékezés a régi szép időkre/infofüzet diákoknak

      és tanároknak

    LILIOMFI - Háttéranyag és tanítási segédlet

 

•    CSODA ÉS KÓSZA - játékötletek iskolába, otthonra

•  TARTUFFE - Tanítási segédlet

•  ÜBÜ KIRÁLY, VAGY A LENGYELEK- Háttéranyag és tanítási segédlet

•  HAMLET - Háttéranyag és tanítási segédlet

•  A VIHAR - Háttéranyag és tanítási segédlet

•  PEER GYNT - Háttéranyag és tanítási segédlet

                             Képmelléklet

•   TÓTÉK - Háttéranyag és tanítási segédlet

•  MEGGYESKERT - Háttéranyag és tanítási segédlet