ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Januári előadásainkra november 18. szombat 13 órától vásárolhatnak jegyeket.

Földesdy Gabriella

Tíz év alatt hat gyerek született ebben a Mikó Csaba által bemutatott apátlan családban, a színre került család azonban csonka lett, sem a Josa nevű gyereket nem szerepelteti (beteg, akit ápolni kell), sem apát, aki mindig dolgozik, csak beszélnek róla. Apa állandó látens szereplője a darabnak, hisz tudjuk, hol van, mit csinál, hogy megy tönkre, betegszik és hal meg, de hát az ő hiányáról szól Mikó színdarabja, persze, hogy nem szerepel. A színdarab 2013-ban az Évad Legjobb Magyar Drámája díjat nyerte el. Műfaja: családtörténet hét képben. A negyedik kép után tart a színház szünetet.

A nevenincs család egy gödöllői négyszobás, kertes házban él. A gyerekek 1977 és 1987 között születtek, mi azt a folyamatot látjuk, amíg belenőnek az új, rendszerváltó korszakba, majd felnőttként hogyan boldogulnak. A színdarab nem nevezhető sem realistának, sem abszurdnak, leginkább nyelvi szerkezetében hoz újat, a szereplők hol egymáshoz, hol saját magukhoz beszélnek, időnként kommentálják, hogy mi történik a színen lévő másik szereplővel, sőt egyes szám harmadik személyben beszélnek mellettük álló szereplőről. Gyors replikák, szitokszavak, trágár kiszólások követik egymást, testvérek civakodása, anyjukkal való konfliktusok megszakítatlan sorozata zajlik, nem világos időnként, ki kivel milyen viszonyban van. Ez főként a Doda és Laci közti kapcsolatban lenne érdekes, mert felsejlik egy vérfertőző viszony köztük, másrészt az Anya félrelépése az orosz katonával (ebből született talán a Josa nevű beteg fiú, aki tizenévesen meghal), valahogy nem életszerű. Már megszokhattuk, hogy kortárs színdarabokban nem értünk meg mindent első (vagy sokadik) hallásra, esetleg később sem. Mindenesetre az Apátlanok elsősorban a család széthullásáról szól, pedig a család fontosságát mottóként idézik a szereplők, miért fontos, de a sokszori ismétlés sejteti, hogy ez már irónia. Másfelől szól a rendszerváltásról, ami felszabadította az egyéneket különböző nyomások alól, de az emberek nem tudtak mit kezdeni ezzel a szabadsággal, nem lett jobb az életük, sőt, esetenként kifejezetten rosszabb lett. És mi lesz az apátlan családból a 2000-es évek utánra? Tomi, a három gyerekes családapa elválik, fiatal nők után koslat szenvedélyesen, Dodától a férje válik el, mert nem lehet gyereke, ráadásul művész helyett pénztáros lesz egy boltban. Laci börtönbe kerül gyanús üzelmei miatt, Feszter leszbikus lesz és szerencsétlen magányos lény, Apa kórházban tölt éveket, mielőtt meghal, Anya meghasonlik önmagával, gyerekei nem akarnak vele élni. Simon, a legkisebb fiú boldogul, legalább is halad a maga által kitűzött cél felé.

Gáspár Ildikó rendezése híven követi az író – nem problémamentes – elképzelését, amely szólhat általában is arról, hogyan csalódnak a gyerekek a szülőkben, a szülők bennük, és mindenki hogyan csalódik saját reményeiben, terveiben, ideáljaiban, élettársában, testvérében és mindenben. Mindehhez még hozzájön a rendszerváltás és az orosz megszállás pikantériája, a díszlet nélküli színpad némi háttérrel. A háttér ugyanis egy lakás rajza felkasírozva deszkára, az elektromos szerkezetek színes lámpával égnek, és működnek időnkénti használatukkor (díszlet: Boros Lőrinc). Az első három gyerek születését csomagolópapír sávok átlyukasztásával oldották meg eléggé szellemes módon, a padon kúszás pedig a szülőcsatornát imitálta. Néhány jelenet mozgalmas tartalmat kínál, így a disznóölés jellegzetes részletei, Laci és Tomi összeverekedése, amire Simon felgyújtja Laci motorját, és persze Doda esküvője menyasszonyi ruhában (jelmez: Izsák Lili).

Apa szerepe kulcsfontosságú, hiszen meg sem jelenik, az ő hiányáról szól a színdarab. De mégis jelen van, rá hivatkoznak, őt idézik, szidják vagy elismerik. Anya vele viaskodik, hol rendes ember képét vetíti a gyerekek felé, hol rájön, sosem szerette a férjét középszerűsége miatt. Apa szavai csak idézőjelben kapnak értelmet, amikor azt halljuk, hogy „Van jövő! Van szabadság! Csak akarnunk kell és elérhetünk bármit! Te már bármi lehetsz, fiam”- ezt azért nem vehetjük komolyan. Nem is vesszük. Vegyes érzelmekkel, megoldás nélkül, lezáratlanul ér véget Mikó díjnyertes színdarabja, ennél többet mi sem várhatunk nézőként. Értelmileg, sőt érzelmileg is összezavarhat sokakat.

Az összesen hat szereplő viseli az egész játék összes terhét. Kerekes Éva (Anya) mosolygósra veszi a hatgyerekes lestrapált figurát, és végig szép, fiatalos, szexis Anya marad, mintegy illusztrációként is ellentmondásosan hat saját szövege mellett. Nagy Zsolt (Tomi) jól játszott egy akarnok legidősebb testvért, aki Apát helyettesíti, később testvérei szemére hányja, hogy ő tartotta el őket keresetéből. Tenki Réka m.v. (Doda) játssza a szebbik lányt, aki kívánatos, és nőiségéből akar fegyvert kovácsolni, majd fokozatosan lejjebb adja, rájön, hogy elhibázta az életét. Nehéz szerep. Polgár Csaba (Laci) a középső fiú, túl hangos, túl nagyképű, nem tudjuk igazi hajlamait, talányos marad végig. Takács Nóra Diána (Feszter) az elnyomott kisebb lány szerepében állandóan bizonyítási kényszer alatt áll, meg akarja mutatni, ő is produkál valami komolyat, ha már nem nőies, és nem kell egy férfinak sem. Patkós Márton e.h. Simont, a legkisebb fiút alakítja ígéretesen.

(http://klarisujsag.hu/index.php?oldal=4319)