ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Januári előadásainkra november 18. szombat 13 órától vásárolhatnak jegyeket.

Sokkal pozitívabb kritikai visszhangja volt Gáspár Ildikó Apátlanok-rendezésének, amely egyben Mikó Csaba Vilmos-díjas drámájának hazai ősbemutatója is volt. Korábban a német Theater Regensburg társulata vitte színre a darabot Leopold Lippold rendezésében (a magyar közönség is megnézhette ezt a változatot a 2014. évi Kortárs Drámafesztiválon). Mikó drámájának színpadra alkalmazása több szempontból jelentőségteljes döntés volt a színház részéről; én ezt tartom az előző évad legfontosabb örkényes előadásának. A szöveg nagyon pontosan és érzékenyen szól a mai emberről – érzékenységében kegyetlen erő lakozik. Egyszerre jó és rossz érzés szembenézni ezzel a pontos társadalmi tablóval: az önmagunkra ismerés nosztalgikus és ettől szórakoztató, máskor megrázó és fájdalmas pillanatait elegyíti kifinomult arányérzékkel. Ráadásul a darab nemcsak a mai, hanem a mai magyar emberről szól, s ezzel nem feltételezem azt, hogy egyébként a szöveg ne találhatná meg identitását akármelyik más nemzeti közegben is. De a drámában szereplő testvérek a rendszerváltás előtt született, majd a rendszerváltás után felnőtté vált emberek olyan pontos társadalomrajzát adják, hogy nem tudom nem azonosítani azzal a környezettel, amelyben én magam is élek. A karakterekben egy teljes generáció vonásai, életkörülményei, problémái jelennek meg. Talán nem csoda, hogy ennyire pontosan és érzékenyen sikerült ez a korrajz, hiszen Mikó belülről beszél: ettől tűnik annyira igaznak minden, ami ebben a darabban megfogalmazódik. A történet minden eleme ismerős: az apátlanság; a mondat, amely terhe alatt egy nemzedéknyi férfi roskadozott: „Apa miattunk dolgozik: a családért”; a felelősségteljes, de dühös és boldogtalan legidősebb; a felelőtlen és nagyravágyó öcs; a szép lány, akinek zabolázatlan vonzereje nehezíti meg az életét; a szociálisan érzékeny, aktivista kishúg és a világuralomra törő legkisebb, aki óhatatlanul is Stewie-ra emlékeztet a Family Guyból. (Úgy tűnik, nemcsak engem: már megírtam ezt a részt, amikor elolvastam Herczog Noémi kritikáját az előadásról – őt szintén Stewie-ra emlékezteti Simon; ld. Herczog Noémi: Saját szoba, in: ÉS, 2016/12.) Szintén a vállalás fontosságát támasztja alá, hogy az a színpadi nyelv, amelyet Mikó anyanyelveként beszél, itthon szokatlan: a dráma nem direkt párbeszédekből áll, a szereplők egyes szám első személyben beszélik el önmagukat, a párbeszédek függő beszéd formájában jelennek meg. Ez új hangot hoz a magyar színpadi szövegek világába. Továbbá Gáspár Ildikó rendezésének formavilága is izgalmas: a kétdimenziós háttérben (Gazdálkodj okosan!) egy generáció (Y) létélményét mutatják be kétdimenzióssá sűrített karaktertípusok, egy háromdimenziós történeten keresztül. A három dimenzió a történelmi korszak, a családtörténet és az egyéni sors. Mindeközben az egész estés színházi élmény továbblép a 3D-nél, és jóval összetettebb élményt ad: a színház épülete időutazás terévé válik, ahol a 90-es évek slágerei szólnak, és a szünetben, az előtérben a színház munkatársai kivetítőn beszélnek arról, milyen emlékeik vannak a szocializmusról.

(http://szinhaz.net/2016/10/14/kovacs-natalia-polgari-es-intellektualis/)