ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Újság: Népszava - Dátum: 2017.01.23 - Szerző BÓTA GÁBOR


Az Anyám tyúkja (2.) címe is jelzi, már második alkalommal állítottak össze versekből estet az Örkény Színházban, Mácsai Pál rendezésében. Nagy kérdés volt, lehet-e ugyanarról a rókáról két bőrt lehúzni?

Az Anyám tyúkja (2.) című előadás ismertetőjében is szerepel az a dilemma, ami nyilván komoly kétellyel is társult, hogy lehet-e két bőrt lehúzni ugyanarról a rókáról? Lehet-e egy hasonló versekből álló estet csinálni az Örkény Színházban, mint amilyen az Anyám tyúkja (1.) volt, ami már-már istenkísértésnek számított. A rohanó világban pusztán csak egy költeményekből álló este, melyek között vannak lassúak, elmélázók, filozofikusak, jelentős kockázat. Különben is, elmúlt az az időszak, amikor a szavalásnak itt volt az ideje, nem véletlenül lett az Irodalmi Színpadból Radnóti Színpad, majd Radnóti Színház. Mára jó, ha ötszáz példányban elfogy egy-egy verseskötet, ha netán ezret is eladnak belőle, az már kiugrónak számít, verses esttel országot járni pedig végképp kiment a divatból, fehér hollónak számít, aki megkísérli.

De amikor az Örkény Színház Mácsai Pál rendezésében, Várady Szabolcs értően érzékeny válogatásában előrukkolt az Anyám tyúkja (1.) című programmal, igencsak rácáfolt a kételyekre, kicsit tán meglepetten, de kitörő örömmel fogadták a nézők a tényleg szívet melengető és agyat tornáztató produkciót.

A cím kissé provokatív volt, hiszen az egyik legismertebb és legelcsépeltebb, már-már könyökön kijövő Petőfi-verset választotta emblémául, amit akár az ovisok is tudhatnak kívülről. Előre tudatták is, hogy igen, igen, az elhangzó versek jelentős része kötelező olvasmány lesz, hát ki a fene, aki rohan erre jegyet váltani? Közben meg felvonult nem csupán a társulat színe-java, hanem az Örkény teljes csapata, demonstratívan képviselve, hogy ők közösen odaállnak a nemes ügy mellé, no lássuk, mire mennek! És hát sokra mentek. Eszükbe sem jutott öblös hangon szavalni, tanító bácsisan, mutatóujjat felemelve kiokítani, mozgalmár módon agitálni versek segítségével. Mertek viszont játszani velük, akár egymásnak stafétában átadva a szöveget, akár párbeszédet kialakítva a segítségével és mondjuk perlekedve, és legfőképpen eltöprengtek rajtuk, újragondolták valamennyit, ennek megfelelően máshogy mondták őket, mint ahogy megszoktuk, az egyéniségükhöz igazították a költeményeket. Nem szavalóest lett a kiugró sikerű végeredmény, hanem versszínház, ami bizonyos mértékig a lírát is drámai anyagnak tekinti, ettől vált színpadon is annyira hatásossá. Amihez hozzátartozott az is, hogy nagy-nagy csendeket szintén tudtak teremteni.

Az Anyám tyúkja (2.) József Attila Csak az olvassa című versével kezdődik, melyben ez a két sor is szerepel: „mert álmaiban megjelent / emberi formában a csend”. Érzékletessé, méllyé tudnak válni ezek a csendek, még akkor is, ha a mostani megfázások gyakran olyan köhögő „koncerteket” eredményeznek, mint némelyik hangversenyen, tételek közti szünetekben hallhatjuk. József Attilának ezt a versét mindenki mondja az Anyám tyúkja (1.) esetében már abszolút bevált, Izsák Lili által tervezett díszletben. Ez lényegében egy parasztház fehérre meszelt, hangulatos verandája, ahol jólesik időzni, lehet ácsorogni, de széken ücsörögni is vagy éppen a párkányon kinyújtózni, lábat lógázni. A versek különböző testhelyzetekben hangzanak el.

Rendszeresen cserélődnek a szereplők, általában csak néhányan vannak bent, ők elég visszafogottan reagálnak mimikával, gesztusokkal az elhangzottakra, figyelik a beszélőt, aztán esetleg ők szólalnak meg.

Van zenei aláfestés Kákonyi Árpád jóvoltából, néhány költemény egyenesen megzenésítve hangzik el. Lehet együtt szavalni és lehet egymás szájába adni a szót, mint például Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című műve esetében történik. Ezt fiatalok mondják, mint akik most tapasztalják meg és kezdik mindinkább átélni a zsarnokság természetrajzát, és velünk is tudatni akarják azt, a vers segítségével, amit általa is megtudtak. Komolyak ekkor, máskor meg játékosak, elkötelezettnek látszanak a színészet iránt. Sorjáznak a versek, nem véletlen az egymásutániságuk, ami izgalmas asszociációkra ad lehetőséget. Karinthy, Weöres, Tóth Árpád, Somlyó, Babits, Dzsida, Kosztolányi, Bornemissza, Ady, Kassák, Jékely, Orbán Ottó, Szép Ernő, Petri, Határ Győző, Radnóti, Tamkó Sirató, Jókai, Arany, Nadányi Zoltán, Vajda, Vörösmarty, Pilinszky, úristen, mennyi bámulatos költőnk és versünk van! A produkció úgy egyharmadáig ennek ellenére mégsem olyan forró hangulatú, eredetien fantáziadús az este, mint amilyen az első alkalom volt. Aztán mindinkább hatni kezdenek a versek, no meg persze hat a színészi karizma.

Végül három nagy színész mond három nagy verset. Gálffi László Vörösmartytól Az emberek címűt szinte maga elé merengi. Azzal fejezi be, hogy „ Az ember sárkányfog-vetemény: / Nincsen remény! Nincsen remény!” Majd Mácsai adja elő József Attila Thomas Mann üdvözlését, például ezeket a dermesztő sorokat: „s mi borzadva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk új, ordas eszmék.” Aztán Pogány Judit szépségesen elmondja Pilinszky mély fájdalommal teli, gyönyörű versét, az Apokrifot. Ezt már minden színész hallgatja, majd könnyed játékossággal, de mégis megrendítően éneklik Weörestől a Bolerót, aminek az a végkicsengése, hogy „ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk”. De addigra az Örkény Színházban már tényleg nagyon „összelélegeztünk”, igazán együtt voltunk.