ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
2017
<
MÁJUS
>


168 óra - 2016.11.03 - Szerző Ferencz Zsuzsa

Harminc évet várt Eörsi István, hogy elmesélje a maga 1956-os történetét, hogy megírja emlékezését a régi szép időkre – börtönéveire. A börtönkönyv azóta többször is megjelent, és a forradalom 60. évfordulójára az Örkény Színház stúdiójában bemutatták dramatizált, pontosabban monologizált változatát Znamenák István előadásában.

Eörsi István íróként, költőként, re form kommunistaként, Lukács György tanítványaként aktívan részt vett a forradalomban. Nyolc évet kapott érte, hármat töltött le különböző börtönökben, a Gyűjtőfogházban, Vácon, Márianosztrán a Kisfogházban. Vigyorogva.
„Minél derűsebb a rab, annál dühösebb a foglár. Neki ugyanis létszükséglete az a meggyőződés, hogy minden szempontból előnyösebb helyzetben van, mint a felügyeletére bízottak; ezen a meggyőződésen üt rést a rabmosoly. Ezt hamar felismertem, talán már ott az utcán, ott kezdtem el vigyorogni, ez a vigyor végigkísért a börtönéveken, és rám dermedt, mint valami álarc, azóta sem tudom levetni. Így hát bőségesen tapasztalhattam, hogy nemcsak a börtönbeli őrök, hanem civil életünk felvigyázói, lelkiismeretünk és szabadságjogaink übercenzorjai is, ha talmuk csúcsán, elbizonytalanodnak egy-egy mosolytól.” Nem csoda hát, hogy mi, nézők is végignevetjük az előadást. A szerkesztők, Bagossy László és Ari-Nagy Barbara másfél órába sűrítette a történetet, és Polgár Csaba úgy rendezte meg, mintha az író egy baráti beszélgetésre invitálná a közönséget, hogy meséljen a régi szép időkről, amikor annyi nagyszerű társával együtt – közülük Angyal István lett és maradt Eörsinek élete végéig zsinórmérték – a maga kissé groteszk módján ő is kiállt a barikádra.

Az este szinte kedélyes, Pista – Znamenák habitusa nagyon hasonlít Eörsié re – már az előcsarnokban fogad bennünket, odabent kapunk ropit és van sok nemzetiszínű lufi (igaz, ezek később elszállnak, mint a remények, néhány azonban fönnakadva, akasztott emberként himbálózik sokáig). A játékteret félkörívben barna ajtók zárják le, tárgyalótermek ajtói, a cellaajtók. Az elbeszélővel szörnyű dolgok történnek, az elbeszélő mégis derűs. A derűt a belső tartásából, az elveihez való magától értetődő hűségéből, a társai iránti szolidaritás képességéből, egyszóval emberi tisztaságából és tisztességéből meríti. Meg az irónia vele született képességéből. Annak a bizonyos mosolynak a képességéből. Gyakorolta is egész életében.