ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
2017
<
MÁJUS
>


Csehov: Három nővér / Örkény Színház

2016. 10. 17. | Török Ákos, 7óra7.hu

Ha lassan esik is le, mégpedig szándékoltan lassan, az előadás egészen pontosan gondol valamit a csehovi világról is és a miénkről is. Mármint azon túl, hogy a kettő ugyanaz.

Csehov sosem adja könnyen magát – ha egyáltalán adja. A Három nővér talán a legkevésbé. Emberek élnek egy vidéki kisvárosban, elvágyódnak és rothadnak. Sem nem elégikus szépséggel, sem nem brutális drámaisággal, élnek a meghalás felé. Nyomtalanul. És ezt pontosan tudják.

Tenki Réka, Takács Nóra Diána, Zsigmond Emőke (fotó: Mészáros Csaba)Orbitális közhely, de ahhoz, hogy ez a nem történés egy fikarcnyit is érdekeljen minket, rá kell jöjjünk, hogy mi vagyunk ezek a kisvárosi elvágyódók. Még akkor is, ha Budapesten élünk, és nem vágyódunk sehová. Az Örkény Három nővére ezt pontosan tudja, azonban az előadás azt is bebizonyítja, hogy önmagában ez nem elég.

Bagossy László rendezése kötéltánc az ész és a zsigeri ráismerés élménye között. Érzékeny intellektussal, zömmel két és féldimenziós alakokkal mutatja meg nekünk mindezt a semminél alig többet. Jó esetben a maradék felet mi magunk adjuk hozzá. Mindez pedig a hiányosságaival együtt, sőt, éppen azok miatt egy teljes világ. Ha lassan esik is le, mégpedig szándékoltan lassan, az előadás egészen pontosan gondol valamit arról a világról is és a miénkről is. Mármint azon túl, hogy a kettő ugyanaz.

Mácsai Pál, Zsigmond Emőke  (fotó: Mészáros Csaba)

Eddig is tudtuk, most sem csalatkozunk benne: az Örkény színészei mindent tudnak, amit egy színésznek tudnia kell, ahogy az is bebizonyosodik, hogy a frissen szerződtetett fiatalokat sem habokra hívták. A régiek tökéletes beszélik azt a színházi nyelvet, aminek iskolapéldája Mácsai Pál fásultan filozofáló Versinyinje: velünk együtt neveti ki saját színpadi figuráját anélkül, hogy egy pillanatra is komolytalanná tenné.

Hasonlóan Takács Nóra Diána enyhén mámocskás Olgájához, aki a drámai regisztereket is jól beszéli, vagy Vajda Milánhoz, aki ezúttal a tőle megszokotthoz képest leheletnyit súlytalanabbul nyúl az érzelmeibe és érzékeibe lassan belefulladó, magának való báty szerepéhez. Ugyanezt a könnyűséget fordítja termőre és lesz az előadás egyik fő mosolyfaktora Epres Attila elrajzolt, önmagát folyamatosan és mindennek dacára jól érző Kuliginje.

Gálffi László (Fotó: Mészáros Csaba)Gálffi László olyan orvos nagybácsit formáz annak helyenként zajos kudarcosságával, alapvető alkoholizmusával és mindent elfogadó nihilizmusával, akit talán mindannyian szívesen látnánk a halálos ágyunknál – ha élni nem is segít, de megnyugtató mellette meghalni. Máthé Zsolt az unalmasok között talán legunalmasabb Tuzenbach szerepében, Nagy Zsolt a társasági vadbarom Szoljonij alakjában és Pogány Judit kivénülő dadaként élő-lélegző karikatúrák. Darvas Ferenc meghívott vendégként jól adja a dimenzióit és jártányi eszét is elvesztett családbarát figuráját.

A frissen végzett fiatalok, Novkov Máté és Dóra Béla is hibátlanul alkotnak megmosolyogtatót a líraian, illetve a karakán energikussággal udvarló katonatisztek szerepében. Az újak közül Tenki Réka mélabúból szerelemféleségbe éledő Másája finom erezettsége ellenére is közelebb áll a kikacsintás színpadi nyelvéhez, mint Zsigmond Enikő naivabb játéka a rebbenékeny idegrendszerű, kétségbeesetten optimista Irina szerepében.


Lehet nem szeretni azt a fajta színházat, ami velünk együtt nézi és folyamatosan leleplezi önmagát. A történések köré, félkörbe ültetett szereplőket, akik jelenésükre várnak, az orosz katonákat, a kikacsintásokat és a kiszólásokat. Mint ahogy szeretni is lehet, ha jól egyensúlyoz a gondolkodtatás távolsága és az érzékiség közelsége között.

Az Örkény Három nővére izgalmas és érzékeny gondolatokat fogalmaz meg az élet és a színház értelméről és értelmetlenségéről, de mégis távol marad tőlünk. Nem nagyon ad energiát ahhoz, hogy rezonáljunk rá, csak értjük, hogy rólunk van szó. Iróniával és hangsúlyos pillanatokkal tördelt unalma így prózai unalom marad. Ahogy nagyobbrészt a két és féldimenziós alakokat nem egészítjük ki önmagunkkal, úgy az előadás maga is féldimenziónyi hiánnyal zárul.

Takács Nóra Diána, Tenki Réka, Hámori Gabriella, Zsigmond Emőke (fotó: Mészárs Csaba) / Fotógalériánk a képre kattintva érhető el!Ahogy egy színházról gondolkodó kolléga találóan megjegyezte, a jó és jobb alakítások mellett a tejfölt egyértelműen Hámori Gabriella viszi el. Natasájának érzéki hisztérikussága, mézédes akaratossága megüli a színpadot és a nézőteret. Az előadás legdermesztőbb pillanata, amikor egyedül marad a színpadon, és szétnéz rajtunk. Ezeket kivágjuk, mert nem néznek ki jól a sötétben, ide majd virágokat ültetek – mondja. Iszonyatos erővel vonz és taszít, visszasírjuk a megelőző világ fura, ám veszélytelen figuráit, de ha úgy lenne, talán megint őt választanánk. Remélve, hogy mi jól nézünk ki a sötétben.