ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Dionüsszosz Magazin, Szekeres Szabolcs írása, 2016. június 8.


Örkény István Színház: Az ügynök halála

Nem biztos, hogy kommunikációs tréningen így tanítanák, mégis felejthetetlen, mert annyira sokatmondó az, amint Biffnek (Molnár Áron), az idősebb fiúnak megmutatja apja a tutit. A meggyőző belépés receptje ezek szerint a következő: egy villanásnyi ideig megállsz az ajtóban, riadt, ám annál gyorsabb oldalpillantásokat vetsz jobbra és balra, majd határozott léptekkel irány a szoba belseje. Íme, a magabiztos, sikerrel kecsegtető fellépés titka, amely legalább annyira fontos Willy Loman utazóügynök szerint, mint a belső tartalom, a valódi tudás.

Amikor 1959-ben, Az ügynök halála című dráma magyarországi bemutatóján a Nemzeti Színház színpadára lépett a korszak kiemelkedő színésze, Tímár József beesett vállakkal, kezében hatalmas csatos bőröndökkel, nem volt kétséges a néző számára, hogy egy életerői vége felé járó embert lát. Az öltöny és az elegáns nyakkendő úgy lógott azon a görbe, enyhén előredőlő testen, mintha sebtében rádobálták volna, ahogy egy sietős pillanatban a fogas felé hajítjuk a kabátunkat, hogy aztán sikeres találat esetén örüljünk ugyan, de azt már nem nézzük meg, hogy valóban hogyan is áll a ruha az akasztón. Marton Endre rendezése ezt az elesettséget tette meg az előadása kiindulópontjául.

2016-ban, az Örkény István Színház Arthur Miller premierjének főhőse egyáltalán nem tűnik beteg embernek. Nem lép lassan, és nem motyog maga elé alig kivehető szavakat. Gálffi László Willy Loman szerepében villámgyorsan, nyugtalanul járkál fel és alá, mintha egyszerre és mindenkorra ki akarna lépni a világból. Első pillantásra, és később nem kevés ideig, inkább életerős férfi benyomást kelti, aki csodálkozva, tágra nyílt szemekkel bámulja a számára egyre követhetetlenebb világot. Loman él-hal a fiaiért, de jó irányba sohasem tudta terelni őket. Régi ügyfelei visszavonultak, vagy már meghaltak, a cégnél a főnöke a fia lehetne, ráadásul nyakig úszik az adósságban, csak a felesége, Linda (Kerekes Éva) tart ki mellette a legválságosabb időkben is.

Gálffi megrendítő alakításának legnagyobb érdeme, hogy ritka hévvel, és meggyőző erővel éli a soha be nem teljesített illúziók és a meg nem valósított álmok világát, hogy az tényleg úgy tűnik, mintha a valóság volna. Egy ember, aki annyira beletemetkezett a látszatba, oly radikálisan szakított a külvilággal, hogy már maga sem tudja, hogy mi az, ami megtörtént, és mi az, ami nem. Arisztokratikus színészi személyiségében, minden szerepbeli megalázottsága ellenére, ezúttal is ott az egyenes, hajlíthatatlan gerinc. Ahogy Calderón de la Barca Az állhatatos herceg, a Kapás Dezső által színpadra írt Jób könyve címszerepeiben, vagy amint Eugene O'Neill Boldogtalan hold című drámájában az alkoholtól és édesanyja elvesztésének emlékétől gyötört ifj. James Tyrone figurájának alakításakor sem volt ez másképp. Az előbb említett szerepekben a fizikai fájdalom megélése, a testi kín fokozatosan váltott át a lélek, a belső drámájává, és persze az utóbbi volt a jóval fájdalmasabb.

Az ügynök halála ilyen utat nem kínál, hiszen itt végig a gyötrő, a sikertelenségeket minduntalan megidéző, emlékektől átlyuggatott tudat a lényeges. Kálmán Eszter díszlete végig túl statikus, mozdíthatatlan ahhoz, hogy a emlékek és a képzelet illékony, könnyen bejárható és egymásba játszatható labirintusát láttassa velünk. Ráadásul többször csak találgathatjuk, hogy pontosan mi is történik a színpad hátsó részén, mivel a három egymással párhuzamos fal, amelyeken át a nyitott ajtók engednek némi belátást a tér mélyébe, nem teszi lehetővé a cselekmény minden mozzanatának követését. Mégis, az ügynök öngyilkosságának jelenete azért lehet nagyon erős pillanat, mert Loman hirtelen becsukja az ajtókat, így akkor és ott nagyszerűen működik az egész.

A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Ismerős számunkra, a családi otthon lassú (sz)építése hosszú éveken át, a nagy nehezen, több helyre fizetett hitelekből. Ám mire elkészül a hőn áhított fészek az időközben felnőtt gyerekek már rá sem bagóznak a megroppant szülőkre, nemhogy együtt élnének velük - visszafelé tekintve sokszor nehéz megtalálni az értelmét az elődök erőfeszítéseinek. Talán a szeretet magyaráz és értet meg mindent. Ezért nem lehet vitás, hogy Mácsai Pál pontos rendezése elsősorban fájdalmas utazást jelent a fiatal és idősebb generációknak egyaránt.