ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
2017
<
MÁJUS
>


Art7.hu, 2016. 04. 08. | SZEKERES SZABOLCS 

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő / Örkény Színház

Bagossy László ötletes rendezése a gyávaságról és a konformizmus diadaláról szól, arról, hogy milyen kicsik tudunk lenni, mi emberek, ráadásul jól is érezzük magunkat ebben a langymeleg masszában.

Mesél a bécsi erdő         Fotók: Gordon Eszter

Bagossy Levente látványtervében mindössze a forgószínpad használatos és a zongora. A minimáldíszlet mindenkor felveti a néha nehezen megválaszolható kérdést, hogy vajon a gazdasági vagy a művészi érdek érvényesítésének eredménye-e inkább a puritán látvány. A zongora végig fontos kellék, a belső fedelén színes tájkép, amely madárhanggal kiegészülve a Bécs környéki Wachauba repít bennünket. Máskor a hangszer külső, fekete felének kitámasztásával a Szent István-székesegyház Szent Antal-oltárában találjuk magunkat.

Úgy kezdődik, hogy apró termetű puttó játszik a csupasz színpad közepére helyezett zongorán. Ám ő nem hiányos öltözetű, és még csak szárnya sincsen, ellentétben az itáliai reneszánsz festményeivel és szoborcsoportjaival. Az első pillantásra inkább loknis, fehér harisnyás kislánynak tűnik, aki háttal ülve a közönségnek, lelkesen játssza a taktusokat. Aztán gondol egy merészet, és hirtelen a nézőtér felé fordul. A következőket leírni poéngyilkosság lenne, legyen elég most annyi, hogy a publikum borzongva kacag, a Zongorista (Kákonyi Árpád) pedig visszafordul, hogy újra belefeledkezzen a játékba.

Nemcsak a színét mutatja Ödön von Horváth darabjának, hanem a visszáját is

A Mesél a bécsi erdő egésze olyan az Örkény István Színházban, akár a jól eltalált első néhány perc. Nemcsak a színét mutatja Ödön von Horváth kesernyés humorú darabjának, hanem a visszáját is. Adva van egy operettbe illő, habos-babos alaphelyzet, két szerelmespárral az 1930-as évek Bécsében. Az idősebb hölgy és fiatal kitartottja, valamint egy házasodni készülő pár, akiket, bár érzelmileg semmi közük sincsen egymáshoz, egymásnak szánt a (kis)polgári megszokás. Mindez egycsapásra megváltozik, amikor a szerelmi kvartett két fiatalabb tagja, Mariann és Alfréd egymásba szeret. Borul a bili, változnak, sőt viharossá lesznek a viszonyok, a végén (látszólag) visszarendeződnek az emberi kapcsolatok, de igazából semmi sem lesz többé olyan, mint előtte volt.

Bagossy László nagyon ötletes rendezése a gyávaságról és a konformizmus diadaláról szól, arról, hogy milyen kicsik tudunk lenni, mi emberek, ráadásul jól is érezzük magunkat ebben a langymeleg masszában. Sokszor jobb a biztos középszer, az automatizmust súroló kiszámíthatóság, mint a fennen szárnyaló érzelmek, mert ez utóbbiak miatt sokat veszíthetünk. Hiába fájó a felismerés, attól még igaz.

Az első felvonás ironikusan idillikus képeslapok gyűjteménye. A színészek mozdulatlanná dermedve, homályba burkolva maradnak a színen, míg a következő jelenet a színpad másik részén már megy. Különösen a Duna parti fürdőzés erős atmoszférájú, amint elhangzik a felszólítás a fényképésztől, hogy mindenki mondja ki a varázsszót, amely önkéntelenül mosolyfélét varázsol az arcokra. Szifilisz, mondják egyszerre, és a társaság tagjai azonnal pózba vágják magukat: Valéria, a kikapós, alapvetően jóindulatú trafikosnő (Für Anikó) éppúgy, ahogy a kiadós töcskölésre vágyó, korlátolt Varázskirály (Znamenák István) is.

A némafilmek eszköztárától tart a népszínmű világa felé

A felvonásról felvonásra komoruló produkció a némafilmek szenvtelen eszköztárától tart a népszínmű harsányabb világa felé. A színészek játékában ezért az első felvonásban kevesebb a gesztus, redukáltabb a mozgás, ám annál intenzívebb a szövegmondás, ez utóbbit jótékonyan segíti a dráma új fordítása.

Parti Nagy Lajos blaszfémiától sem visszariadó magyarítása megüti a nézőtéren ülők fülét, a színészeknek pedig a szöveg ritmusa jelent komoly kapaszkodót. Parti Nagy ugyanis sikeresen közelíti Ödön von Horváth líraiságukban is a köznyelv legelhasználtabb kliséire alapozó párbeszédeit Szép Ernő és Füst Milán szaggatott nyelvi világa felé. Mintha nem is mondatokat, hanem valahonnan a személyiség mélyéről felszakadó sóhajokat, máskor meg önkéntelen kiáltásokat hallanánk. A kifacsart és átrendezett szórendiségű mondatok, amelyekben a legtöbbször egészen máshol van az állítmány a megszokottnál, lüktető drámaiságot adnak a dialógusoknak.

Polgár Csaba beszéli ezt a nyelvet a legtermészetesebben, holott nem kapott hálás feladatot, hiszen azt kell eljátszania, hogy Alfréd jóképű, de teljesen átlagos fiatalember, középszerű gondolatokkal.  A poentírozás alapját az adja, hogy a megszólalásai elején nem lehet tudni, hogy hova jut el a mondat végére. A sallangmentes alakítás váratlan hangsúlyai, és a kiszámíthatatlan ritmusú szövegbeli szünetek egyébként is az előadás erősségei.

Vajda Milán, Zsigmond Emőke

Zsigmond Emőke elsősorban a megjelenésében hordozza Mariann, a női főszereplő életre keltéséhez szükséges erényeket. Akkor jó igazán, ha a naiva szerepkört áttörve a szerelméért és a gyermekéért küzdő nő hangsúlyos a játékában. Nagyszerű például, amint hosszú pillanatokig nem talál szavakat abbéli felháborodásában, hogy a Gyóntatóatya (Máthé Zsolt) bűnéül rója fel Leopoldot, a kisfiát.

Gálffi László alakításának fő vonzereje a titokzatosság, amelyet minden jelenésekor képes éreztetni. Az első világháború lövészárkait megjáró Lovaskapitány, ez a joviális úriember jóval többet tud annál, mint amit elmond. A legemlékezetesebb pillanataiban elkötelezett osztrák hazafiként a náci szimpatizáns Erich-et (Jéger Zsombor) igyekszik meggyőzni a Habsburgok általa vélt történelmi fölényéről a Hohenzollernekkel szemben.

A Bagossy testvérek teljes joggal építhetnek a néző fantáziájára, hiszen a társulat színészei nagyszerű formájukat futják, és a színpadi látvány játékszervező ereje, ötletessége is beigazolódik. A Mesél a bécsi erdő a Madách téren díszdobozba csomagolt, magas kakaótartalmú étcsokoládé, amelynek kesernyés, vonzóan pikáns utóíze csak jóval azután omlik szét a szánkban, miután gasztronómiai újdonságra vágyó kóstolóként beleharaptunk az édességbe.