ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Januári előadásainkra november 18. szombat 13 órától vásárolhatnak jegyeket.
Népszava|2016. márc 29. 


Az az ostobasághalmaz, ridegszívűség, az a hazug politikai propaganda, ami átcsap háborús retorikává, meglehetősen hajaz a mai retorikára, Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című művében. A tragikomikus darabot lidércesen és nevettetően Bagossy László rendezte meg az Örkény Színházban.


Szépen vasalt, rakott szoknyás, masnis kislány zongorázik nekünk háttal, az előadás legelején. Bájosnak tűnik, kedves, ahogy igyekvően békebeli dallamokat pöntyög, de aztán hirtelen megfordul, és éktelen röhögés támad. Bajuszosan, szakállasan, blazírt ábrázattal, ott ül előttünk Kákonyi Árpád profi muzsikus, a látszat és a valóság közti különbség mulatságos, de ha úgy tetszik, dermesztő megtestesüléseként. Azért nagy lelemény az Örkény Színházban Bagossy Lászlótól ennek a darabban nem létező figurának a színre léptetése, sőt, rendszeres ott tartása, mert remekül jelzi a Mesél a bécsi erdőben Ödön von Horváth által megírt, jámbornak ható, de rettenetes világot. A keringők békéjét, eleganciáját, gráciáját, és azt, amit esetleg ellepleznek, a szegénységet, a nyomort, a gyűlöletteljes gyilkos indulatokat, a láva alatt fortyogó, kitörés előtt álló vulkánt, ami még esetleg viszonylag békés arcát mutatja, de mindjárt előidézi a tömegkatasztrófát.

Az 1931-ben született darab olyan, mint egy tömeges, groteszk haláltánc, Strauss keringők édes-bús dallamára. Ellentétek tobzódása. Hideg és meleg. És bizony múlt és jelen. Mert hát az az ostobasághalmaz, rideg szívűség, az a hazug politikai propaganda, ami átcsap háborús retorikává, meglehetősen hajaz a mai retorikára, ahogy a milliók elszegényedése ugyancsak. Néhány széket leszámítva, Bagossy László tervei szerint, a zongora a fő díszlet. Alatta és benne is meg lehet bújni, de lehet a tetején szónokolni, pörög, forog, csaknem önálló lénnyé válik. És Kákonyi sem csak zongorista, néma megfigyelőként ott dekkol a jelenetek nagy részében, mimikával, testtartással, kommentálja azokat. És lerí róla, hogy nincs túl jó véleménye arról, ami a darab szerint történik.

Sajátos „embertenyészetet” látunk, kispolgárság gyűjteményt, ostobaság televényt, melynek tagjai képtelenek felfogni mi is történik körülöttük, és ettől válnak táptalajává az ébredező fasizmusnak. Ignjatovic Kristina jelmezei színes forgatagot idéznek, de a hátteret és a színpadot a gyász, a halál színe uralja. Bár sok a kis szerep, nincsenek szerepösszevonások, fontos, hogy a tömegjelenetekben sokan legyenek a színen, érzékeljük, hogy ami megesik a főhősökkel, vagy éppen antihősökkel, az tömegek drámája. A könnyen befolyásolható, manipulálható, eredetileg tán jó szándékú, de eltorzuló tömegé, melynek tagjai a legalantasabb célokra is felhasználhatók, úgy, hogy akár tudomást sem vesznek róla, hogy mibe is rángatták bele őket.

Vajda Milán és Zsigmond Emőke FORRÁS: ÖRKÉNY SZÍNHÁZ

Vajda Milán bambára, farkasvakra játssza Oszkárt, a hentest, aki éppen nősülni akar. Mackós, jóindulatú fickónak tűnik, de aztán kiderül, hogy csak a magánéleti boldogulása érdekli. És annak érdekében számára semmi nem drága. Nincs vonzereje, nincs karizmája, így közvetlenül a házasodás előtt könnyedén leüti menyasszonyát a kezéről a nincstelen svhihák, a sármos vigéc, Alfréd. Polgár Csaba megszemélyesítésében, izgő-mozgó, nyughatatlan alak, de van benne kiismerhetetlenség, nyers férfiasság, sőt, brutalitás. Gyereket is csinál hamarosan Oszkár egykori menyasszonyának, a Zsigmond Emőke megformálta Mariannak, de ahhoz, hogy törődjön is vele, már nincs türelme. Idegbeteggé teszi Mariannt is, aki szintén képtelen a csöppségnek gondját viselni. Kiadják a gyereket vidékre, Alfréd anyjához és nagyanyjához. Pogány Judit a vaskemény, az unokáján kívül mindenkit utáló nagyanyaként - egykor emlékezetes Mariann volt Ascher Tamás mellbevágó kaposvári előadásában -, képmutató, kegyetlen diktátort játszik, akinél a felemelt hang, a megmerevedő testtartás mindennapos. Éjjelente, titokban ablak mellé, huzatba teszi a kicsit, a szemében elkárhozásra ítélt fattyút, hadd fázzon meg, hadd vigye el a nyavalya. És ettől majd Mariann, a nincstelen pára, visszakotródik a henteshez, aki, ha boldogságot nem is, de megélhetést tud számára adni. Alfréd pedig visszakönyörgi magát az öregedő trafikos szépasszonyhoz, a Für Anikó által remekül adott Valérhoz, aki korábban kitartotta. És aki addig egy fokozatosan nácivá váló, keménykedő nyikhajjal vigasztalódott.

Mondhatni gunyorosan, suba subához, guba gubához, olyanok jönnek össze, akik igazából nem passzolnak, de hát a társadalmi kényszer, a történelem drasztikusan belegyalogol a magánéletbe is, a szerelemnek is gátat szab, ha egyáltalán engedi kialakulni. A rideg számítás lesz az úr, a túlélés kényszere hajtja az embereket. Próbálnak mulatozni, sörözni, alkoholgőzösen kiadni magukból a kezelhetetlen frusztrációikat, miközben azért, bár akár dől belőlük a szó, hazugul el akarják leplezni bajaikat. Parti Nagy Lajos élvezetes fordításában beszélnek. Germanizmusokkal fűszerezett mai magyar kifejezéseket használnak, elharapott szóvégeket, szlenget, nyolcadik kerületi argót. Hangsúlyosan rólunk szól ez a régi, de sajnos párhuzamok garmadájával teli, lidércessé váló mese. Amiben nem akad, aki a sarkára állna, aki legalább megkísérelné, hogy gátat szabjon a vésznek.

Jéger Zsombor Erich szerepében tényleg egy kis akaratos senki, akire többen is legyintenek, és nem veszik észre, hogy ez a taknyos felfújja magát, mind inkább tényezővé, halálos veszéllyé válik. Sokan formálnak meg találó figurákat, akár villanásnyi idő alatt. Gálffi László múltba visszarévedő lovaskapitány, aki számára a hentesnél vásárolt hús minősége a legfontosabb. Znamenák István Alfréd apjaként, végkiárusítást tart a babaklinika üzletében, nem csak portékáiból, hanem emberi kapcsolatokból is. Kerekes Éva mindenben tehetetlen, tutyimutyi anya. Kerekes Viktória lecsúszott bárónő, Csuja Imre Amerikából hazalátogató, semmit észre nem vevő tuskó.

Erre szokták mondani, hogy nagy az Isten állatkertje. Ödön von Horváth szépen összegyűjtötte a díszpéldányokat. Bagossy, az Örkény nagyszerű társulatával, az orrunk alá dugja, keserűen kinevetteti őket. Csak közben nehéz elhessegetni magunktól a gondolatot, hogy mi is hasonlatosak vagyunk azokhoz, mint akiken röhögünk.

Bóta Gábor