ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Januári előadásainkra november 18. szombat 13 órától vásárolhatnak jegyeket.

Színházi látcső | 2016. Január 17. , Szerző: Pajer Hajnalka

„A pusztulás jelei nyilvánvalóak, és mindig a közvetlen környezetünkön tapasztaljuk először“
(Apátlanok I: felvonás)

Az Apátlanokban Gáspár Ildikó rendező annyira kitágította a színházi formanyelvet, amennyire az csak lehetséges volt. Nem csak azért, mert az elejétől a végéig egy teljesen absztrakt térben játszott darab ez, ami nagyon szokatlan a magyar színházakban; nem is csak a szereplők folyamatos ön és egymás narrációinak a kizárólagos történetépítő szerepe miatt, ami ebben a formában szintén különlegesség a magyar színházi életben, hanem azért is, amiről az előadás a szokatlan eszközeivel mesél: A Kádár-kor, és a rendszerváltás drámaiatlan drámáiról, a Kádár-kor kliséiről, a sablonjairól, a családi álomról, ami abban a formában soha nem is létezett, ahogyan a rendszerek, és a benne élők idealizálták/idealizálják. Az illúzió hazugsága és az arra való törekvés „a“ családmodell a konszolidált Kádár-korban, és hiába a rendszerváltás, utána is. Ez az Apátlanok fő témája.

Az absztrakt tér egy hatalmas lépcsőzetes papírvászonra több síkban felragasztgatott, kivetített, felrajzolt Gazdálkodj okosan! társasjáték  megszerezhető berendezési tárgyai (Boros Lőrinc nagyszerű díszlete). Ebben lehet és kell mozogniuk, élniük és létezniük az Apátlanok családjának, ahol -noha minden és mindenki az apa(kép) köré csoportosul- , mégis az egyetlenegyszer sem jelenik meg a színpadon a maga fizikai valóságában.

Az Apátlanok elsősorban nem szociológiai dráma akar lenni, bár kezdetben az is, hanem az apakép és az anyakép által meghatározott élethazugságok életvitelszerű megélésének a lélektani drámája. Aztán valahogy ez a kettő - a szociológiai és pszichológiai értelmezés- nagyon egy és ugyanaz lesz. Azt akarja felfejteni, hogy a család, mint modell mennyire tölthető meg tartalommal, ha közben a családnak kaparnia kell még a puszta létezésért is. Ha elfelejtenek egymásra figyelni és szeretni a családtagok, mert a forma: a család úgyis megtartja őket. A darab rezignált válasza az: ebben a családban semennyire sem tölthető meg a forma (a család) valódi tartalommal.

Ezek az emberek legföljebb önmagukat látják, a családjuk többi tagját, azoknak a létezési koordinátáit képtelenek értelmezni, miközben folyamatosan a család megtartó erejéről szónokolnak.

Képtelenek szembenézni bármilyen  felelősségükkel, és a sorsuk alakulásáról Rákositól Brezsnyevig. Brezsnyevtől Kádárig, Kádártól a Fideszig, a többi családtagig bezárólag mindenki tehet, csak hát éppen ők maguk egyénileg nem felelősek semmiért, ami velük történik.

A történetet 7 képben mesélik el. A hét kép mind-mind egy-egy családtag életének a fontos fordulópontja néha össze is érve: az anya és a fogyatékos gyermeke, az egyetemista lány önmegvalósítása és nőiességében elbukása, a legkisebb lány örökös lobogó világmegváltása, ami minduntalan kudarcba fullad, a család ügyeskedőjének a börtönbe kerülése és a családfő halála. A kaméleon legkisebb fiú kiteljesedése. Az apapótlékként működő legidősebb fiú képe és vergődése, hogy ne legyen olyan, mint az apja, és aztán törvényszerűen  azzá válása. Az álmodozó idealista lány megkeseredése. 7 összeérő drámai klipben 30 év. Egy család széthullása.

Nem tudni -lévén  magyarországi színészekkel ez az ősbemutató*-, hogy az Örkény zseniális színészei nélkül és Gáspár Ildikó különleges rendezői látásmódja nélkül egyébként mennyire működne  ez a darab, az viszont esélyes, hogy az egy kezünk ujjai is bőven sok lenne annak a megszámolásához,  hogy ezt a darabot ilyen absztrakt formanyelvezettel hány magyar társulatban tudnák ma izgalmasan, értehtően, érvényesen  eljátszani. Az Örkény színészeinek ez sikerült.

(*korábban egy német társulat, a  Theater Regensburg, német nyelven már bemutatta Magyarországon a darabot)

Nagy öröm, hogy Tenki Réka -egy hosszabb szünet után- visszatért a színpadra, és hogy éppen az Örkény társulatával tette ezt. Habár ő korábban azt nyilatkozta, hogy elsősorban a túl sok modern és a túl sok közéleti darab miatt váltott a Katonából a Nemzetibe, mégis erre nagyon formabontó magyar közéleti darabra most igent mondott.

Dodaként a magának a nőiességben szárnyakat álmodó, majd lassan elhervadó, elszürkülő,  a görög sorstragédiák testvérszerelembe eső modern, hippi Elektrájakét súlyos alakítás az övé.

Párja Laci-Oresztészként, a testvérszerelem másik tagjaként  örökösen ügyeskedő jampiként a világot kábító figurával Polgár Csaba, egy fantasztikus sodró játékkal.

Kerekes Éva a maga kis pikírtségével, a törékeny nőies koboldként ezt a súlyos családot a hátán vivő anyaként az este legszórakoztatóbb játéka volt.

Takács Nóra Diána szintén mély dimenziókban mozgott az örökösen idealista Feszterként, akinek a mások megváltás az élet, és aki magán és a családján kívül a világon mindenkit meg akar váltani a sarki jegesmedvéktől a "Facebookon szétrohadó világig".

Nagy Zsolt Tomija, a legidősebb fiú szerepében érthetővé tette számunkra, hogy ebből a nemzedékről-nemzedékre szálló körből miért nem lehet soha kiszállni. Mert mindig akad egy Tomi a családban, aki boldogan viszi tovább a szülők neurózisát.

Patkós Márton noha még csak egyetemi hallgató, méltó játszótársa volt ennek a különleges társulati játéknak.

Az Apátlanok nem könnyű darab. Mégis, kihagyhatatlan. Ez az első olyan modern darab, ami kísérletet tesz arra, hogy ne csak  magyarázatokat keressen színházi eszközökkel, ne is pusztán csak ábrázolni akarjon, hanem komplex formanyelvet keressen a család társadalmi modelleken átívelő nem működéséhez.

Fontos előadás